A gyerek nem boci, hogy tejet igyon!

"A tej élet, erő, egészség." Sajnos egyre valószínűbb, hogy ez mondat, ami már alaposan beágyazódott a kultúránkba, csak egy reklámfogás manapság. Egyre több kutatás foglalkozik a tej káros hatásaival, ám erről oly kevés helyen lehet hallani, olvasni.

tej

Nem véletlenül, a tej nagy biznisz. No meg az ember már csak ilyen. Nehezen fogadja el az újat, pláne ha az gyökeresen ellentmond annak, amin felnőtt. Pedig így van. Lássuk az érveket.

Az első és legegyszerűbb a józan paraszti ész. Miért is innék tejet, ha nem vagyok kisbaba? Ráadásul egy másik fajét? Hiszen az állatvilágban is köztudott, a tej a kicsik tápláléka. Ha már kicsik, akkor miért is adnám ezt a gyerekemnek? Hiszen nem 40 kilós boci, gyanítom, másra van szüksége egy bocinak és egy gyereknek. Persze lehet rá mondani, hogy finom, de azt, hogy egészséges, semmiképp. Mindjárt kifejtem.

Az első, amit minden kutatás kihangsúlyoz, hogy a laktóz lebontó enzimek viszonylag hamar, 4-5 éves kor körül eltűnnek az emberi szervezetből. Innentől kezdve minden bevitt tej fokozatosan járul hozzá a laktóz intoleranciához, kinél mi a küszöb, úgy jön elő. Az emésztésnek mindenesetre sehogy sem tesz jót.

Ha a tej olyan egészséges, mint amennyire mondják, akkor miért van az, hogy korunk egyik népbetegsége a csontritkulás? Az ok a túlzott fehérjebevitelben keresendő. A tejjel sokkal több fehérjét viszünk be a szervezetünkbe, mint amire szükségünk van. Az így megnövekedett felesleges fehérjemennyiség megnöveli a szervezet kalcium iránti szükségletét, hogy semlegesítse a savas fehérjék lebontott részeit, ezáltal felemészti a csontokat. Ezért is fontos visszafogni az állati eredetű fehérjéket tartalmazó ételek fogyasztását. Több tanulmány is foglalkozik ezzel, egy 1994-es ausztrál felmérés szerint a tejtermékeket rendszeresen fogyasztó idősek körében kb. kétszer annyian szenvedtek medencecsonttörést, mint akik nem fogyasztottak tejtermékeket. Egy harvardi tanulmányban több mint 70 ezer nőt vizsgáltak több mint 10 évig. Akik napi rendszerességgel fogyasztottak tejet, több csonttörést szenvedtek és a csontritkulás is gyakoribb volt náluk.

A cukorbetegség és a tejfogyasztás között szintén fellelhető a kapcsolat. Finn, olasz, amerikai, japán, kínai tudósok kimutatták, hogy a tehéntejben levő fehérjék a szervezetet antitestek képzésére serkentik, amelyek a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjeit tévedésből megtámadják és lerombolják, mert azok nagyon hasonlítanak bizonyos tejfehérjékre.

Sajnos veszélyesebbnél veszélyesebb baktériumok kerülhetnek a tejbe vagy szaporodhatnak el benne. Pl. Salmonella, E. coli, paraTB vagy más néven MAP vírus, amely a legújabb tanulmányok szerint a „gyógyíthatatlan” (emberi) Crohn-kór okozója. A két leghírhedtebb tehénbetegség a BIV (tehén AIDS), meg a BSE (a híres kergekór). Az egyetlen dolog, ami a vírusok és az ember között van, az a pasztörizáció (15 másodpercig 72 °C) . Sajnos ez nem nyújt tökéletes védelmet. Angliában és Írországban is találtak a boltok polcain olyan tejet, melyben kimutatták a paraTB vírust. Kanadai és orosz tudósok pedig emberi testben mutatták ki a BIV (szarvasmarha AIDS) ellen formálódott antitestecskéket.

Nem utolsósorban - bár ez nem írható csak a tej számlájára - elgondolkoztatóak azok a tanulmányok, melyek a tej és különböző daganatos betegségek összefüggéseit vizsgálják. 1989. április 15-én a Nemzetközi Rák Magazin beszámolt a Roswell Parkbeli 569 tejfogyasztó és 569 kontrollszemély vizsgálatáról. A tanulmány szerint kétszeres volt a tüdőrák, 3,1-szeres volt a petefészekrák, 2,49-szeres a prosztatarák megjelenésének az esélye a tejfogyasztóknál. Norvégiában 1422 személyt vizsgáltak 11 és fél éven át. Azok körében, akik naponta 2 vagy több pohár tejet ittak, 3,5 szer több volt a nyirokszervi rákos megbetegedések száma.

A fent leírtak fényében nem tudom, kinek van még kedve tejet fogyasztani. Mi már évek óta nem tesszük. Iszunk helyette mást, például gyümölcsleveket. A fiam az oviban találkozott először a kakaóval, rizstejből itta, de legtöbbször teát kér helyette. Nem okozott a lelkében nagy törést, tudja, hogy nem egészséges (a bocitej), és tejet (anyatejet) amúgy is csak a kisbabák isznak, és ezzel túl is lép rajta. Ő is szopizott két éves koráig. A főzésből teljesen kihagyjuk a tejet, szerintem még finomabbak is a főzelékek, ha kefirrel vagy joghurttal készülnek, és a tejmentes gofrink is finomabb. mint a régi tejes fajta.

opti

Oszd meg másokkal is!
Mustra