Mégis biztonságos a H1N1 vakcina

Újabb hírek érkeztek az újinfluenza elleni oltással kapcsolatban: a Nemzeti Pandémiás Bizottság szerint az újinfluenza elleni magyar oltóanyag biztonságos, és alkalmas a várandós nők oltására - mondta hétfőn Bujdosó László elnök. Hozzátette, hogy a magyar készítmény tartalmazza a legkevesebb olyan anyagot, amely reakciót, például magas lázat válthat ki. Egy különleges, biológiai tisztítási eljárást alkalmaznak ugyanis, amelynek eredményeként a vakcina ötödannyi szennyező anyagot tartalmazhat, mint a többi szer. Bujdosó László elmondta, hogy a bizottság visszautasítja azt, amit Szalka András több helyen is nyilatkozott. Az infektológus főorvos azt mondta, hogy az oltóanyag nem alkalmas a kisgyermekek és a terhes nők oltására.

A vírus és az oltóanyag nem jelent veszélyt a terhes nőkre, de a láz igen- mondta Falus Ferenc. Az országos tiszti főorvos hozzátette, hogy várhatóan a lakosság egyharmada fertőződik majd meg, a terheseknél pedig még nagyobb lesz ez az arány. Védekezés nélkül a várandós nők fele kapja majd el az újinfluenzát. Ezt kell megelőzni, és a lázat csökkenteni - mondta Falus Ferenc. A szakember szerint ennek a legmegfelelőbb módja a védőoltás. Beszélt arról is, hogy az újinfluenza okozta halál vagy súlyos szövődmény négyszer-hatszor, de a legújabb adatok szerint hétszer akkora eséllyel következik be a terhes nőknél, mint a többieknél.

Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta, hogy Szalka András infektológus főorvos nem az Inflektológiai Szakmai Kollégium véleményét, hanem a saját álláspontját mondta el nyilatkozatában. A főorvos azt állította, hogy a magyar vakcina nem felel meg a kisgyermekek és a terhes nők oltására, mert magas lázat és súlyos szövődményeket okozhat. A tájékoztatón elhangzott, hogy a 252 beoltott magyar felnőttből mindössze kettőnél alakult ki hőemelkedés. Székely Tamás leszögezte, hogy a szakmai kollégiumok hivatalos álláspontja szerint biztonságos a magyar oltóanyag, számol be a Független Hírügynökség.

Czeizel Endre az Élet és Irodalomban megjelent írásában azt hangsúlyozza, hogy nem az influenzavírus veszélyes a magzatra, hanem az általa okozott magas, 39 fok körüli láz, amely fejlődési rendellenességekhez vezethet. "Ha az influenza a várandósság második hónapjában zajlott le, az idegcső-záródási rendellenességek (anencephalia: agy- és koponyahiány, valamint a spina bifida: nyitott/hasadt gerinc), ha a várandósok a második-harmadik hónapban betegedtek meg, az ajakhasadék (száj­pad­hasadékkal vagy anélkül), szív­rend­­el­lenességek és többszörös fejlődési rendellenességek, ha az influenza a harmadik-negyedik hónapban történt, akkor a szájpadhasadék gyakorisága emelkedett. A szem veleszületett szürkehályogja a várandósság második és kilencedik hónapja közti influenza-megbetegedésekkor a csecsemőkben tízszeresére (!) növekedett." - írja a cikkben.

A genetikus szerint az oltóanyag nem okoz a magzatban rendellenességet, tehát akár a várandósság első trimeszterében is beadható, az ajánlás szerint egyszerre a régi influenza elleni oltással. A várható mellékhatások csupán bőrpír, fejfájás, enyhe láz, émelygés, tehát a szekamberek szerint várandósok influenzaoltásakor a haszon-kockázat elemzése után a haszon sok nagyságrenddel meghaladja a kockázatot.

Oszd meg másokkal is!
Mustra