...most már magyarul is. A Micimackó-történelem következő állomása, hogy a világpremierrel egy időben már magyar nyelven is olvashatjuk Százholdas Pagony lakóinak tíz újabb kalandját.
A múltkor azzal a kérdéssel zártam a posztot , lehet-e, kell-e, egyáltalán szabad-e tovább írni egy klasszikust. Úgy tűnik, a kérdés sokakban megfogalmazott a folytatás hírének hallatán, mert az ötletet és magát az írót, David Benedictust is már akkor számos támadás érte ezzel kapcsolatban, amikor még senki nem olvashatott egyetlen sort sem a könyvből.
Nem mondhatjuk hát, hogy könnyű dolga volt Benedictusnak, mert előbb hosszú éveket várt arra, hogy a jogtulajdonosok egyáltalán hajlandóak legyenek elgondolkodni a felvetésen, hogy nyolcvan év után újabb fejezetekkel bővüljön a Százholdas Pagony meséje, majd igyekezett eleget tenni a szerkesztők ezernyi kérésének és kifogásának. Nem valósulhatott meg például az író ötlete, hogy Nyuszi kalóznak álljon, és hosszas viták előzték meg annak eldöntését is, hogy krikettet játsszanak-e az erdő lakói vagy inkább valamilyen más, világszerte jobban ismert és népszerűbb sportágat válasszanak. Mindössze egyetlen új szereplővel bővülhetett a Százholdas Pagony állatsereglete: ő Lottie, a vidra, aki nálunk Vilma névre hallgat.
Végül azért mégiscsak megszületett és egy kötetbe került a tíz új történet (állítólag összesen húsz történet készült el, és ebből választották ki a jogtulajdonosok a legjobbnak ítélt tízet). Az illusztrációkat Mark Burgess készítette, aki mindössze annyiban tért el Shepard eredeti rajzaitól, hogy még a korábbinál is kerekebbre formálta a mézkedvelő Micimackó egyébként sem filigrán figuráján, továbbá egy kicsit „öregített” Róbert Gidán, aki ha nem is nyolcvan, de egy évet mégiscsak öregedett azóta, hogy legutóbb elbúcsúzott barátaitól.
Nálunk a Móra Kiadó adta ki a Micimackó-folytatást az eredeti illusztrációkkal, fordítóként pedig Révbíró Tamás lépett Karinthy Frigyes... hm, vagyis hát a Karinthy-család egy másik tagjának, Emíliának a nyomdokaiba - ami egyben magyarázatot adhat arra is, hogy a Milne által Winnie-the-Pooh-nak nevezett mackó miért kapta a magyar fordításban éppen a Mici nevet.
Jogos kérés, hogy beszéljünk már a „végtermékről”, vagyis a könyvről is. Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem szakavatott kritikus, sem egy Micimackó-rajongó. Eddig. Az újjászületett Micimackónak viszont sikerült elérnie azt, amit soha nem képzeltem magamról: egy szuszra végigolvastam a könyvet és ráadásul még tetszett is. A mostani könyvön fellelkesedve még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy végre egyszer nem részletekben, hanem elejétől a végéig elolvasom a régebbi történetet is. Nem tudom, hogy a meggyőződéses hívők miként vélekednek a klasszikus történet folytatásáról, én mindenesetre határozott igennek válaszolok a bevezetőben feltett kérdésre.
Benedictus, David: Micimackó visszatér Móra Kiadó, 2009. 2690 Ft
