Öt- és negyvenévesen nem illik teherbe esni

Adriana Iliescu és lánya
Adriana Iliescu és lánya

A minap az a perverz dolog jutott az eszembe, hogy ha történetesen két-háromszáz évvel ezelőtt élnék, már akár nagymami is lehetnék. Bizony, hiszen lehetne már egy 16 éves lányom, akinek lehetne egy kisbabája, mondjuk ennek nem örülhetnék sokáig, hiszen ötvenéves korom körül már be is adnám a kulcsot. Ezzel szemben a lányom lehet, hogy az új évezred hajnalán harmincon túl fog csak először szülni, mert hát ki tudja, most ez a divat, hogy minél később vállalunk gyereket. Erről a gyerekszülés – anya életkora dologról ráadásul mindenkinek van véleménye, s mindenki esküszik is arra, ahogyan azt önmaga csinálta. De, mivel az ember már csak olyan előítéletes fajta, ha túl öreg, vagy túl fiatal anyukát, vagy kismamát lát, összevonja a szemöldökét és magában hümmög. Hiába vannak generációs trendek a szülésre, hiába vagyunk elfogadóbbak a témával kapcsolatban, ki nem mondott egyezségünk van arra, hogy mikor illik terhesnek lenni és mikor nem. Ezt a határt pedig mindenféle orvosi és erkölcsi dologgal támogatjuk és építjük, amellett, hogy azt hangoztatjuk, toleránsak vagyunk a világ dolgaival szemben. De vajon tényleg tolerálni kell egy tini-anyát, vagy egy nagymama korú kismamát?

Ha a végletekbe szeretnénk elmerülni, nemcsak érdekes adatokkal találkozhatunk, hanem számos morális kérdés is felmerül, ami túlmutat azon, hogy mi illik és mi nem.

Az ötéves Lina Medina a nyolcadik hónapban
Az ötéves Lina Medina a nyolcadik hónapban

A világ legfiatalabb kismamája például mindössze 5 éves volt, amikor 1939. május 14-én császármetszéssel 2,7 kilós gyereket szült Peruban, aki egyébként 10 éves koráig nővérének hitte az anyját (egyébként a perui kislány kipróbálta a késői gyerekvállalást is, ugyanis második gyermeke csak 38 éves korában született). A világ legidősebb kismamája pedig 70 évesen szült ikreket 2008-ban, Indiában, megelőzve az addigi spanyol rekordert, aki 67 évesen adott életet szintén ikreinek. A két adat persze nemcsak meghökkentő, hanem egyenesen elképzelhetetlen egy átlagos nő számára. Míg az ötéves anyuka esetében az agyalapi mirigy „tréfálta” meg a tudományt, s hormonális betegség (valamint egy erősen pedofil illető) közreműködésével sikerült a terhességet létrehozni, addig az utóbbi idők újabb és újabb legidősebb kismamái már az orvostudomány fejlődésének köszönhetik a kései gyermekáldást.

Magyarországon először 1998-ban volt hangos a média egy 11 éves boldogkőújfalui kislány szülésétől, majd pontosan tíz évvel később, 2008-ban szülte meg, egy szintén 11 éves lány az egészséges gyermekét, Mirandát, Miskolcon. A két eset egyforma felháborodást keltett, nem is csoda, hiszen a 11 év alatti gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolat nemi erőszaknak minősül, de 12-14 év között is megrontással vádolhatják az „apákat”.

2005. januárjában aztán, egy másik véglettől lett zajos a közvélemény, amikor a román Adriana Iliescu 66 évesen szülte meg kislányát, s azóta is nevelgeti őt, egészségben, már amennyire ezt tudni lehet. A nagymama korú anyát sokan azzal vádolták és vádolják a mai napig, számos idős kismamatársával együtt, hogy a gyerekvállalás ilyen idős korban pusztán önérdek, ráadásul beavatkozás a természet rendjébe. Mert ki neveli majd fel a gyereket, hiszen nyilván hamar anya nélkül marad majd? Sokan azonban arra hívják fel az ellenzék figyelmét, hogy a fiatal szülők sem tudják előre, mennyi ideig nevelhetik gyermekeiket.

A fenti példák természetesen a nem illik kategóriába tartoznak. Mit gondolunk azonban a huszonéves anyákról? Tényleg elítélendő az iskolapadból kiesve gyereket szülni, amikor a női szervezet számára a legideálisabb a terhesség? Valóban nem illik karrier előtt szülni? Vagy csak nem divat? S mi a helyzet a negyvenes mamákkal? Míg a fiatal anyák túl tapasztalatlanok és lemaradhatnak a gyerek miatt sok mindenről, addig az idősebb anyák meg túl vannak már mindenen. Mennyire más világképet közvetít a gyerekének az idősebb generáció, mint a fiatalabb?

Sőt, a fiatalabb még, az idősebb pedig már ne is gondoljon a szexre, a fiatal anya biztosan még éretlen a feladatra, az idősebb pedig úgyis nem sokára beadja a kulcsot? Előítéletek. De vajon van-e köze az illemnek a teherbeeséshez, vagy el kell fogadnunk, hogy nincs olyan, hogy túl későn, vagy túl korán?

Oszd meg másokkal is!
Mustra