A dolgozó anyák gyerekei kevesebbet mozognak és több édességet esznek

dolg

Egészségtelenebbül élnek azok az ötéves kisgyerekek, akiknek anyukája dolgozik, mint akiknek háztartásbeli. A brit gyermek-egészségügyi intézet kutatása szerint a munkába járó kismamák gyermekei kevesebbet mozognak, és több egészségtelen ételt esznek, adja hírül a BBC brit közszolgálati hírportál.

A vizsgálatba 12.500 ötéves gyereket vontak be. Ebben a korcsoportban a gyerekek 60 százalékának dolgozik az édesanyja. A vizsgált gyerekek egyharmadának az édesanyja a szülés óta nem dolgozott. Az alkalmazásban álló anyák pedig átlagosan heti 21 órát dolgoztak.

A kutatók figyelembe vették az anyák iskolázottsági szintjét és társadalmi, anyagi helyzetét is. Azt találták, hogy ha az anya akár részidőben, akár teljes munkaidőben dolgozott, akkor a kisgyerek gyakrabban fogyasztott édes üdítőitalokat főétkezések között, és naponta több mint két órán át ült a tévé vagy a számítógép előtt. A háztartásbeli anyukák gyerekeinél két óránál kevesebb volt a számítógépezéssel vagy tévénézéssel töltött idő.

Ha az anya dolgozik, akkor valószínűbb, hogy a gyereket autóval viszi az óvodába. Az "otthon ülő" anyukák gyakrabban viszik óvodába a gyereket gyalog vagy biciklin. Kiderült az is, hogy a kisgyereknek nem egészségesebb az életmódja akkor, ha az anyuka nem 8 órában, hanem csak részmunkaidőben dolgozik.

A kutatók szerint a tanulmány eredményeiből nem az következik, hogy a kisgyermekes anyáknak nem szabad dolgozniuk, hanem az, hogy az ilyen anyukákat különböző programokkal kell segíteni.

(Független Hírügynökség)

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek