Nem megy ki az orvos az influenza-tünetes gyerekhez az első kerületben

Barátnőm azzal hívott fel reggel, hogy hatéves gyerekének 39 fokos láza van, tüsszög, köhög és elég ramatyul van. Mi is ugorhatna be rögtön, mint a H1N1 és a mindenhonnan áramló információk a teendőkre vonatkozóan. Elsőként az, hogy ki kell hívni az orvost, nem pedig betegen bemenni egy kisgyerekekkel zsúfolt gyerekorvosi rendelőbe. Rögtön javasoltam hát neki, hogy hívjon orvost. Meg Móricka, ahogy elképzeli.

A saját orvosuk ugyanis szabadságon van, más pedig nem megy ki házhoz, vigye be a gyereket délután 4 és 6 között. Mikor a telefonban elmesélte, hogy ezeket mondta az asszisztens, hozzátéve, hogy az újinfluenza nem okoz 39 fokos lázat (?), lebaltáztam és felszólítottam, hogy legyen határozottabb. Barátnő visszatelefonált, mire megengedték neki, hogy ne csak a megadott délutáni rendelési időben vigye be a gyereket, hanem az ügyeletre a nap folyamán bármikor. Kivéve ebédidőben.

Nem tud mit tenni az anyuka, öltözteti láztól legyengült fiát és elsétál vele az ügyeletre, ahol kivárják a sorukat, míg az ügyeletes megvizsgálja a gyereket. Jobb esetben „csak” szezonális influenza vagy vírusfertőzés. Ha pedig újinfluenza, majd rettegjenek a váróteremben tartózkodó kisgyerekek szülei.

Oszd meg másokkal is!
Mustra