Három évet kaphat az anyatejhamisító nő

Vádemelési javaslattal lezárta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki tehéntejjel és tápszerrel
kevert anyatejet adott el valódiként egy másik anyukának
-
tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tuczakov Szilvána a Csongrád
Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Az eset még márciusban történt.
Úgy derült ki, hogy az anyuka négy hónapos kisfia kétszer is hányt a
furcsa folyadéktól. A gyanús anyatejet azonnal megvizsgáltatták a
szülők a hódmezővásárhelyi kórházban. Kiderült, hogy azt valamivel
megkeverték. Ezután a védőnők elmentek a négygyerekes anyához - aki a tejét árulta - és kiderült, hogy a következő adagot is keverve akarta
eladni az asszony.

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a pancsolt folyadék
egészségre ártalmas, rendszeres fogyasztása a csecsemők fejlődését
veszélyeztetheti. Az asszony ártalmas közfogyasztási cikk forgalomba
hozatala miatt akár 3 év börtönbüntetést is kaphat.

(Független Hírügynökség)

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek