Halott férje spermájáért perel a francia özvegy

A bíróságtól kéri egy 39 éves özvegy, hogy felhasználhassa nemrég meghalt férjének lefagyasztott spermáját Franciaországban. Az ügyészség szerint azonban a spermabank és a férj megállapodása alapján ehhez nincs joga.

Fabienne Justel
Fabienne Justel

"Harcolok ezért a gyerekért, mindent megteszek, amit lehet. Nem adom fel" - mondta Fabienne Justel szerdán a bírósági meghallgatás után. A 39 éves nőnek az előző házasságából már született három gyermeke. 2008-ban ment férjhez ismét, ám Dominique három hónappal később rákban elhunyt. Miután szeretett volna még egy gyereket, a rennes-i spermabankhoz fordult, hogy megkaphassa meghalt férje örökítőanyagát.

Az ügyészség szerint azonban ez nem lehetséges. A spermabank és a férfi szerződése ugyanis kimondja: a férj személyes hozzájárulása kell ahhoz, hogy a lefagyasztott spermát kiadják. A nő ezzel szemben azt állítja, férje azután adta le a mintáját, hogy kiderült betegsége - ráadásul éppen azért, hogy később gyerekük szülessen.

Ha meg is kapja az özvegy a mintákat, nem használhatja fel Franciaországban, ahol tilos a post-mortem megtermékenyítés. Valószínűleg külföldön - például a szomszédos Spanyolországban - kell elvégezni a beavatkozást, ahol enyhébbek az erre vonatkozó szabályozások. A francia bíróság várhatóan október 15-én dönt az ügyben.

Korábban Nagy-Britanniában szeretett volna egy 42 éves nő halott férjétől gyereket szülni, egy másik hölgynek pedig sikerült is: ma már egy 7 és egy 10 éves kisfiú édesanyja, noha férje 13 éve elhunyt.

(Független Hírügynökség)

Oszd meg másokkal is!
Mustra