Miután a héten harmadszor kerülök elő könyékig kakis kézzel a pelenkázásból, és a velem szemben fekvő delikvens most, ebben a szent minutumban is vidáman rotyogtat, úgy érzem, nincs menekvés, el kell merülnöm a témában (legalábbis képletesen).
A dolog azért is aktuális, mert még három darab pelenka van itthon, aztán irány a hiper, és egyelőre halvány dunsztom sincs, melyik pelenkamárkával próbálkozzam, lévén, hogy eddig egyik sem volt képes a helyén tartani mai témánkat.
Mert nálunk, mint a Hihetetlen családban, minden gyereknek van olyan természetfeletti képessége, amivel hatékonyan tudja a szülőket rövid pórázon tartani. Lackó szigorúan büntet. Ha valami nem tetszik neki, akkor soha többé nem játszik velünk. Mici olyan frekvenciát választ a sikoltozáshoz, hogy azonnal kell ugranunk, ha jóban akarunk lenni a szomszédokkal. Palkó pedig felrobban. A dolog lényege ugyanaz, amiről már egy korábbi nyaralós posztban írtam. Akkor még az autó rázása kellett a produkcióhoz, ma már ugyanezt a kiságyban, járókában, játszószőnyegen is képes produkálni. Ha ketten vagyunk itthon az apjával, az még a szerencsés eset, amikor csak az én két kezem jön szóba, az egy külön poszt története.
Csak ízelítőül a mai történet dióhéjban: Palkó ordít, úgy ordít, ahogy akkor szokott, én meg megyek, nem, rohanok be, hogy még megelőzzem a teljes ágycserét, és úgy látom, még időben érkezem. Nincs nagy barna folt Palkó körül. Kikapom a gyereket, de már ahogy alátámasztom a fenekét, érzem, hogy az ujjaimat valami nagy meleg süppedős érzés járja át. Gyerek le a pelenkázóra, kezem előkerül, és hát igen. A fantáziátokra bízom, hogy mit látok, mit gondolok, sőt, néha mit mondok, mint ahogy azt a félórás vergődést sem részletezném, melynek keretében a kakis cuccokat lehámozom az üvöltve kalimpáló Palkóról (aki valami érthetetlen módon a lábát is bele akarja tunkolni a cuccba), vigyázva, hogy ne kenjem össze magamat, Palkó arcát, fejét, a pelenkázót, vagy a körülöttünk ólálkodó Micit.
Mivel az első két gyereket Hollandiában pelenkáztam, nem nagyon volt tapasztalatom az itthoni papírpelenkákkal. Mici ugyan egy évig pelenkáskodott itthon, de nála sosem volt gond az ötbetűs hiper jobbik pelenkájával. Nem is gondolkodtam sokat Palkónál sem, kicsit ugyan vacilláltam a textilpelenkán – a sógornőmnek állítólag nagyon bejött –, de aztán azt gondoltam, ha eddig nem tudtam rászánni az időt a pelenkamosásra, most aztán tényleg nem tudom miből szánnám rá, hiszen három gyerek mellett örüljön az ember, ha lábontartja a családot meg a háztartást a maga normál állapotában. Maradt tehát az emlegetett hipermarket jobbik házimárkája, és az elején nem is volt semmi gond. Nyáron viszont már egyre gyakrabban mostam a lepedőt meg a matracot. Nyaralás alatt ez külön izgalmat jelentett, minthogy rendszerint egy lepedőt vittünk magunkkal, és vajon mi lesz, ha nem szárad meg a matrac estig?
Aztán augusztus végén volt egy kis tejpara, és rengeteg üres pelus, úgyhogy ráálltam a Laktoherb teára. Hála neki, vagy a helyrebillent napirendnek, most megint mosom a lepedőket, matracot, állnak a kakis ruhák a mosdóban, én pedig bosszankodom.
Férjem, a családi problémamegoldó ember a pelenkát hibáztatta. Utáltam, hogy drágábban kell pelenkát venni, de váltottunk, először Pampersre. Nem jött be, csak egy hajszálnyival volt eredményesebb a hiper pelusánál. Elég gyorsan el is használtuk, majd jött a Libero. Ez már lényegesen jobban működik, hogy a férjemet idézzem: “a Libero egész jó, oldalt nem folyik ki egyáltalán, csak hátul szokott”. Szóval még mindig nem az igazi, különösen az utóbbi napokban értek kudarcélmények. Ennek a doboznak most érünk a végére, és most eléggé tanácstalan vagyok. Hová menjek pelenkáért? Mert a férjem, az örök optimista próbálkozna tovább. Lebeszélhetetlenül. Bennem meg erős a gyanú, hogy ez az egész tulajdonképpen csak egy jó játék, amit Palkó azért talált ki, mert unatkozik. A robbanós trükk sosem hagyja cserben, minden bevetéskor garantálja a félórányi igen szórakoztató felfordulást. És mindegy, milyen pelenka, Palkó megtalálja belőle az utat kifelé. Ha kell, még fejlődni is hajlandó a pelenkához. Valahogy egy lépéssel mindig előttünk jár.
Panzej
