Óvónők, húzzatok dolgozni 2.0.

Vajon miért akarják egyes óvó nénik hazazavarni a gyereket délben, csak mert anyuka otthon van egy másik gyerekkel? Tényleg nincs ilyen szabályozás, mely szerint anyukának kötelessége elvinni délben a gyereket az óvodából, ha kisebb testvérrel van otthon gyeden, gyesen? Egy olvasónk felháborodott nyílt levele az óvónőkhöz.

Kedves óvó nénik!

Biztos könnyebb önöknek, ha ebéd után sokan elviszik a gyereküket, mert így talán kevesebb a munkájuk. Ha egy újszülött érkezik a családba és a már óvodás gyereket haza akarják küldeni délben, az önökön kívül kinek lesz jó? Miért tömik a kis ovis fejét azzal, hogy ha megszületik a kistesó, majd ebéd után fog hazajárni?

Nem, nem fogom elvinni a gyerekemet alvás előtt. Neki is kialakult napirendje van, hónapok óta tudja, mert megszokta, hogy az óvodában ebéd után aludni fog, majd uzsonnázik és kimennek az udvarra. Anya érte megy, ekkorra már minden munkáját elvégezte és száz százalékosan tud vele foglalkozni. Felrúgjunk egy megszokott napirendet, csak azért, mert így könnyebb az óvó néniknek?

Egy négyéves gyereknek szüksége van a társaságra, egy frissen szült anyukának pedig a nyugalomra – főleg az első időkben. Az óvónőknek pedig az a munkájuk, hogy az állami intézményben vigyázzanak a gyerekekre, neveljék és tanítsák őket. Nem, nem a gyerekemet akarom lepasszolni. Csak nem szeretném kimozdítani a megszokott környezetéből. Így is elég változás lesz neki a tesó.

Ezúton üzenem önöknek, hogy sehol nincs olyan szabályozás, mely szerint a kistestvérrel otthon lévő anyuka nagyobb gyereke csak délig maradhat az oviban. Lesznek szívesek a munkájukat végezni és nem kibúvókat és könnyebb utakat keresni.

Szabina

Oszd meg másokkal is!
Mustra