Bébinapló: Bezzeg az én gyerekem...

Zanza!

Lehet irigykedni, vagy szörnyülködni, de jelenleg két pár szőrös férfiláb figyel be az ablakomon. Nem könnyű ezek árnyékában Palkónaplót írni, de azért koncentrálok, vagy legalábbis úgy csinálok, mint ahogy a munkások is szigetelnek meg vakolnak, vagy legalábbis úgy csinálnak.

palko0903

Na de mindegy, úgyis ez lesz a kilátás még legalább két hétig, ráérek megszokni, nézzük inkább, mi van Palkóval.

Kis, kókuszdiófejű gyerekem váratlanul, egyik napról a másikra hasáról a hátára fordult. Igazság szerint nem ez volt a legelső eset, mert pár hetesen néhányszor megcsinálta már ezt a mutatványt, de aztán el is felejtette, és ez így is van jól. Különben lehet, hogy mostanra már arról írogatnék itt nektek, hogy hogyan felesel ez a kis csodagyerek, Ti pedig zsigerből átlapoznátok engem, mint ahogy általában én is lépek, ha hencegős anyukákat fogok ki a játszótéren. Mert legyünk őszinték, nehéz nem világgá kiabálni, milyen különleges a mi kis kölkünk. Főleg az első gyerekes kismamák esnek költői túlzásokba, ha a gyerekük pár héttel hamarabb mászik, áll fel, vagy mondja azt, hogy mama, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Szerencsére a második, harmadik gyereknél már azért ők is rájönnek, hogy nem jelent automatikus Nobel-díjat, ha Pistikének hamarabb nő ki a foga, mint Micinek.

Én nem lehettem soha hencegős mama. Lackó mindent későn csinált, semmi értelme nem volt belemenni a „képzeld az én gyerekem már tud...” kezdetű csatákba. A lúzer anyukák táborát gyarapítottam, azon belül pedig a megfutamodós fajta voltam, mert ugye van még a beparázós fajta is, aki rögtön orvoshoz rohan a gyerekkel, ha később csinál valamit, mint a szomszéd kisfia. Szóval ilyeneket hallgattam, főleg Lackó idején:

- Jaaj, hát a Jancsinak be nem áll a szája! Folyton beszél, és képzeld, már egész mondatokat mond! Sőt! Nemcsak magyarul, már németül is tud a drága, tényleg, a tiéd ugye még nem beszél? Pár szócskát csak? Pedig idősebb a Jancsinál, hát nem baj, majd belejön, meglátod!

Vagy:

- Milyen soványak a gyerekeid az enyémekhez képest! Te képzeld, Félix annyit eszik, hogy lassan lekörözi a két évvel idősebb unokatestvérét súlyban. De úgy tudom, még a Mici is idősebb Félixnél ugye? És hány kiló is? Csaaaak? És mit mondott a védőnő?

Általában itt aztán menekültem. Később persze megedződtem és rafkósabb lettem, no meg frappánsabb is, már ami a válaszadást illeti:

- Vigyázz, kisfiam, ne lökd fel a Lackót! Jaj de aranyosan ül a homokozóban, mint egy kis tejbetök! Nem szokott játszani?

- Nem, most épp fejben derivál valamit, ilyenkor hagyni kell - válaszoltam kedvesen, megfagyasztva az aktuális anyuka ereiben a vért.

Ám most ilyen praktikákra nincs szükség, ezek az idők elmúltak, mert most, most én ülök a nyeregben, nekem van ügyes gyerekem, persze magamtól hencegni nem fogok, de ide nekem az összes hencegő kismamát, gondoltam, miközben vidáman szedtem ki a kakiból Palkót, a nap hősét, aki négy hónaposan már megfordul.

Nem sokkal később már kinn a játszótéren olvadoztunk egymás gyerekeitől két másik kismamával. Mindkettőnek kislánya volt, Julcsi és Gerda, mindkét kislány pár héttel fiatalabb Palkónál. Ideális partik, heőzött is Palkó boldogan, elővette a legcsábosabb mosolyát, és úgy csapta szét a kezét a babakocsiban, mintha azt mondaná, gyertek lányok, van itt még hely mindkét oldalon. A lányok viszont csak unottan összenéztek, még jó, hogy nem ásítottak, hogy na, ez is csak olyan, mint a többi, miközben mi mamák hogy-hogy nem, épp a mozgásfejlődésről beszéltünk. És nagyon, de nagyon gyorsan kiderült, hogy még jó, hogy otthon olyan kegyesen elhatároztam, nem fogok hencegni. Persze a többi kismama érdekében akartam tartani a szájam, de végül magamat védtem meg a lebőgéstől. Mert a két kislány már réges-rég megfordult. Mi több, már forognak oda-vissza, és ekkor jól összepréseltem a szájam, de valahogy mégis kisurrant a fogaim közül, hogy a Palkó már pár hetesen, igen, már akkor megfordult!

- Julcsi is! - volt a válasz. - Csak aztán elfelejtette.

Gerda mamája meg csak legyintett, ha jól értem Gerda már forogva született vagy mi. Szóval nincs csodagyerekem. És továbbra is a lúzer mamák táborát erősítem. De azért annyira ne sajnáljatok. Mert az én vigyorgós, heőző, pelyhesfejű kis tündéremet el nem cserélném, nem én, még egy húsz év múlva garantáltan Nobel-díjas zsenibabára sem.

Panzej

Blogmustra