Vécében, irodában, liftben is születnek gyerekek

Nem szülhet mindenki ágyban, párnák között, a puha matrac, vagy dönthető támlájú szülőágy luxusa azonban nem adatik meg mindenkinek. Előfordul ugyanis, hogy a gyerek úgy érkezik, mint egy űrhajó, és mire kettőt pislog az anyuka, már ott is baba. S bár terhes nők ezreit nyugtatják meg és mosolyogják ki azzal naponta, hogy a szülés nem megy olyan könnyen, be fog anyuka érni Dabasról is, furcsa helyeken tudnak szülni a nők. S bár a legfurcsább sokaknak az otthon szülés, olvashatunk járdán született babákról, s hallottunk már olyan furcsa helyekről is, ahol mindent el tudunk képzelni, csak a gyerekszülést nem.

Az egyik legvalószínűtlenebb ilyen történet, melyhez videó is jár, hogy hihetőbb legyen, amikor a mami az Ikeában adott életet gyermekének két íróasztal között.

Persze a szülésnek sokszor tényleg nincs semmilyen előjele, de nehezen tudom elképzelni, hogy a helyes kis Leksvik bútorok csodálatából pillanatok alatt a kitolás fázisába essek.

Ehhez képest nem is akkora döbbenet, ha valaki a repülőgépen szül, mint tavaly egy indiai asszony. A repülőgép pedig leszállni nem fog csak úgy ukmukfukk, így abból kell kihozni a legtöbbet, ami a fedélzeten van. A levegőben szülés érdekessége az, hogy a gyermek állampolgársága akár az is lehet, amely ország fölött van a szülés pillanatában a gép - terhes nők ezért szoros lábtartásban üljenek bizonyos, számukra nem kívánt vidékek fölött.

Még a legnagyobb igyekezet ellenére is előfordul, hogy útközben születik meg egy-egy baba, így a különböző járműveken történő szülések viszonylag gyakoriak. A Dailymail beszámolója szerint 2007 óta Angliában több mint 700 szülés zajlott le mentőautóban, lakókocsiban, személyautó hátsó ülésén, vagy valamilyen egyéb járművön. Egy 33 éves brit nő például menet közben szülte meg lányát, mialatt férje a kórház felé tartott.

Ugyan számos sikertörténetet olvashatunk arról, hogy a furcsa helyen született babák és anyukáik egészségesek, a szülés kockázattal járhat még a kórházban is, ezért nemcsak bizarr, hanem veszélyes is lehet egy-egy váratlan szülés. Bár szerencséje volt az egyik angol házaspárnak, a pozitív végjáték az apukának köszönhető, aki a fürdőszoba padlóján szült lányukat mentette meg, mivel születése után nem lélegzett és szürke volt a pici. Nem kis megdöbbenést keltett az az eset is, amikor az ikrekkel várandós édesanya, szintén a fürdőszobájuk padlóján szülte meg az 1300 grammos, koraszülött ikerfiai közül az egyiket.

A fenti történeteken kívül még számos különös helyen szülnek a nők. Még a kórházon belül is sikerül a célhelyet elvéteni, így történhetett meg, hogy babák születtek recepciónál, folyosón, vagy váróteremben. Ezen kívül olvashatunk egyéb extrém helyekről is, mint például irodában, liftben, vagy vécében zajló szülésről is, az utóbbira Magyarországon is sok példa van, vagy mert eltitkolt terhességről van szó, vagy mert az anya nem is tudja, hogy terhes volt.

A szülés ugyan csodálatos dolog, vannak mégis olyan arcai, amiket soha nem láttunk, de azt hiszem, a legtöbben nem is akarjuk megtapasztalni, például azt, hogy milyen lehet félúton a kórházba, vagy egy liftbe beszorulva szülni.

forrás: www.dailymail.co.uk

Oszd meg másokkal is!
Mustra