SZÜLŐSÉG

Közel hétkilós gyereket szült egy román asszony

2009. augusztus 31., hétfő 19:28

6 kiló 80 dekás gyereket szült egy 39 éves asszony Romániában. A Luciana névre keresztelt kislány 58 centi hosszú, és ő a szülők tizedik gyereke - ezt a román média közölte hétfőn.

Az anya azt nyilatkozta, hogy teljesen normális volt a terhesség időszaka, semmivel sem érezte rosszabbul magát, mint az előző kilenc gyereknél. "Csak annyit éreztem, mintha két gyerek lenne bennem, ezért ikrekre számítottam. Úgyhogy nagyon meglepődtem a végén" - mondta Livia Rodica Munteanu.

A szülészorvos azt mondta, hogy heteken át ellenőrizték az asszony állapotát, és csak attól tartottak, hogy esetleg légzési nehézségei lesznek a babának. Egyébként egy 5-6 hónapos gyerek súlya annyi, mint amennyivel Luciana született. Az egészségügyi hatóságok szerint rekordnak számít a baba súlya, mivel Romániában nem jött világra ekkora gyerek még, legalábbis az elmúlt 20 évben. A rekordot eddig egy 6440 grammal és 57 centivel született kisfiú tartja. Az óriásbébiről itt látható fotó.

(Független Hírügynökség)

Hazánkban Miskolcon született januárban nagy méretű baba, ő 6200 grammal és 64 centiméterrel született. A miskolci eset előtt Magyarországon egy zalakomári családban születtek óriásbébik. Már az első gyermekük is 4600 grammal jött világra, 2000-ben egy 6400 grammos és 67 centis kisfiuk, 2003-ban pedig egy 6200 grammos és 58 centiméteres kislányuk született.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.09.01 12:55:24hétszűnyű kapanyányi monyók

    avent, ha csak jódot akarsz pótolni, akkor arra ott a jodaqua. napi egy kiskanál.fitotékákban kapható.

  • 2009.09.01 12:57:53másutt

    de ha van egy termek, amiben benne van a jod is, a folsav is, a C vitamin is, es meg sok minden mas.... miert menjen egy a fitotekaba egy kulon termekert?

  • 2009.09.01 12:57:59hétszűnyű kapanyányi monyók

    annak idején az orvosom is ezzel jött, hogy terhesvitamint max. heti 1szer szedjek, mert óriásbaba lehet tőle, a folsavat viszont nagyon ajánlotta az első trimeszterben.

  • 2009.09.01 12:59:04hétszűnyű kapanyányi monyók

    mert azt írta avent, hogy neki CSAK jódpótlásra kellett a vitamin.

  • 2009.09.01 12:59:33Pandi

    csib, láttad te ezt a nőt?
    Nem szoktam ugyan, de azért arra egy kisebb összeget mernék tenni, hogy 39 évesen, a 10. gyerekét várva (akiről azt hitte, hogy ikrek!) ez a csaj nem szedett elevitet.:DDD

    Én szedtem, lett is egy 47 cm-es, 2460 g-os "óriásbébim" (időre).:)

  • 2009.09.01 13:03:54másutt

    mindenkinek kell "vitamin", mindenfele, es sajnos nagyon keves terhes no (vagy nem terhes ember) eszik eleg nyers spenotot, teljes orlesu gabonat, meg sovany hust, hogy eleg jusson neki.

  • 2009.09.01 13:12:11másutt

    Ja es egy nagyon rosszul evo, csipszen es sutiken elo, vitaminhianyos nonek ugyanugy lehet nagy gyereke, mint egy magara figyelo, jol evo, sportolo, vitamint szedonek.

    Volt szerencsem egy kollegina terhesseget vegignezni, 6-7 honapot belole, mellettem ult.
    Vegig panirozott, sult kajakon elt, minden nap 3-4 csirkemelles KFC kaja ebedre. Sultkrumplival, mert azt "kivanta".
    Delutanonkent 2-3 nagyszelet csoki. Mert kivanta.
    Soha zoldseg vagy gyumolcs nem erintette a szajat! Vitamint nem szedett, mert o "eleget kap a kajabol".

    Szult 36. hetre egy 4,5 kilos gyereket.

  • 2009.09.01 13:16:40hétszűnyű kapanyányi monyók

    valahogy én is kívántam a junkfoodot terhesség alatt, de szerencsére erősebb volt a józan ész.
    van egy jó mondás: amit megeszel, azzá leszel.

  • 2009.09.01 13:16:42csib

    masutt
    gyógyergyári hansolat forrása a termékek márka managere... Én is hasonló dolgokkal foglalkozom és én is pontosan tudom, miből van a cucc (nem gyógyszer, teljesen más termék), amivel dolgozok - ez része a munkának és ismerem a kis trükköcskéket is, ahogy ő is. Ezért NEKI elhiszem. Például majdnem összes habfürdőben ugyanaz van, mint a tusfürdőben, és rengeg olyan termék van, ami totál ugyanaz, csak más címkét teszen rá (pl. Bosch és Siemens), mert az egyikért több pénzt lehet elkérni. Ez addig rendben van, amíg arról szól a történet, hogy mivel mosakszom, és milyen géppel mosok, kit érdekel ez, de egy születendő babát használni kampánycélokra, azt kicsit soknak találom... Tök más a NEM LESZ OLYAN CSILLOGÓ A HAJAD, és a NEM LESZ EGÉSZSÉGES A GYEREKED üzenet! Vannak olyan dolgok, miből nem szabadna ilyen szinten bizniszt csinálni. A samponra nem haragszom, mert az azt mondja, hogy "szép leszel tőle", vagyis az ember saját gyarlóságára épít, míg a gyógyszerek az egészséget ígérnek, amit alapvető igény.. az nekem tök más.

  • 2009.09.01 13:18:55avent

    természetesen nem csak jódot akartam pótolni, de tudatosan úgy választottam a terhesvitaminomat (függetlenül attól, mit ajánlott a védőnő v. doki - amúgy egyiket sem ajánlották, rám bízták a döntést, mint agyilag kifejlett felnőtt emberre :)))), hogy jód az mindenképpen legyen benne - mert nincs mindegyikben, viszont nagyon fontos, h. kapjon a baba fejlődő agya. De mivel szkeptikus vagyok a ma kapható élelmiszerek valódi tápanyagtartalmában és emellett erős és szinte egész életemet végigkísérő vashiányom is van, nemterhesen is szedek vitaminokat. És csodák csodája, sem én, sem a gyerekem nem vagyunk kövérek.

  • 2009.09.01 13:19:55Silverveil

    Most gondoltam bele, hogy ez a tizedik gyerek!
    Vajon az anyuka emlékszik még, hogy melyik terhessége milyen volt?
    Számomra teljesen elképzelhetetlen a 10 gyerekes lét logisztikája.

  • 2009.09.01 13:23:02Pandi

    Silver, én azon is ledöbbentem, hogy azt hitte, ikreket vár.
    Minden bizonnyal rendszeresen járt terhesgondozásra, uh-ra.:)

  • 2009.09.01 13:26:58Silverveil

    Pandi,

    Most elképzeltem, hogy elkíséri a már meglevő kilenc gyerek + a férj terhesgondozásra és megtelik a váró :)

    (fuj, ronda gonosz silver)

  • 2009.09.01 13:30:46másutt

    csib
    en teljesen megertelek,

    de minden babadologbol bizniszt csinalnak millio eve, (az atkosban is ugyanugy voltak pelenkahirdetesek: szaraz baba= boldog baba).

    Mifele csunyasag az, hogy ha nem Pamperst / Liberot / Huggiest hasznalok, akor boldogtalan, nedves babam lesz?

    Az egyhaz(ak) joparezer eve bizniszt csinalnak abbol, hogy ha nem jarsz hozzajuk, nem hiszel bennuk, akkor a pokolra jutsz (a csaladod is!), stb. Ami azert meg rosszabb, mint egy csecsemo, a pokol orokre szol.

    Az is biznisz, hogy meg kell keresztelni a gyereket, kulonben a pokolra jut, stb. A megelhetesuk fugg a sok hivotol. Megis milliardok hivoek... Csunyasag egy ujszulottet a pokollal fenyefgetni? Igen!

    Szoval ez egy nagyon regi trukk, csak a modszerek valtoztak, az egyhaz pl. nem promocios tollakat osztott. :)))

    Bele kell nyugodni, hogy az egesz vilagot a mocskos anyagiak forgatjak, akkor nem olyan duhito es fajo az....

  • 2009.09.01 13:33:39hétszűnyű kapanyányi monyók

    uram irgalmazz, másutt remélem az utolsó bekezdésed csak irónia volt...

  • 2009.09.01 13:35:45Magenta

    Szerintem teljesen igaz az utolsó bekezdés. Gondolj csak bele, hogy a pék sem szívjóságból süti a kenyeret, hogy te ne maradj éhen, hanem mert pénzt akar keresni vele.

  • 2009.09.01 13:37:03Magenta

    Egyébként felnőtt emberek szerintem el tudják dönteni, hogy szednek-e vitamint, vagy hallgatnak-e az orvosukra.

    Én pl. már nem váltom ki az Ospen szirupot, ha a nagyok orvosa felírja, mert szerintem immunisak rá, minden lószarra azt írja fel a doki.

  • 2009.09.01 13:40:19hétszűnyű kapanyányi monyók

    na jó, csak a világ része a családod, szűkebb környezeted is pl., ahol ti magatok tudjátok megteremteni, mi alakítsa a viszonyokat.(úgy értem aktív részese vagy)

  • 2009.09.01 13:41:01másutt

    nem, nem volt ironia.

    egyetlen gyartot nem ismerek, aki hobbybol csinalja, amit gyart.
    mind haszonert gyartja.
    egyetlen embert nem ismerek, aki ingyen ugyanugy bejarna minden nap dolgozni.
    lehet, hogy nem ismerek eleg unatkozo milliomost, aki jotekonysaggal tolti minden idejet?
    de meg a kedvenc papom is fizetest kapott, meg enni az egyhaztol. aldasom rea!
    a kedvenc, leglelkiismeretesbb tanarnom is fizetest kapott.

    en nem vetem meg a gyogyszergyarat, ha a penicillin, ami megmenti a gyerekem eletet hasznot hoz nekik!

  • 2009.09.01 13:42:46nyina&mika

    másutt, egyszer asszem te linkeltél egy oldalt, ahol pár hónapja szült nők fényképei voltak, a saját kommentjeikkel. vmiért nem találom, ha te voltál, linkelnéd újra?

  • 2009.09.01 13:44:54Pandi

    Silver, ja, nagyon életszerű::)

  • 2009.09.01 13:44:56Moira

    csib:engem konkrétan kevésbé zavar az, hogy a terhesvitaminok eltérnek-e egymástól (az enyémben pl halolaj volt, ami máshol elvileg nem, én meg nem szem halat, ezért is választottam ezt), minthogy pl a babáknak (gyemekkórház által ajánlott termék) milyen hihetelnen káros anyagok vannak. Ez egy cseppet nagyob probléma, szerintem

  • 2009.09.01 13:45:08másutt

    http://theshapeofamother.com/

  • 2009.09.01 13:47:10másutt

    Moira, ja, ezt ismerem. Osszeszorul az oklom, amikor magukra vigyazo, gondos, szereto kismamak elmeselik, hogy hogyan festettek ki a gyerekszobat sajat kezuleg, ujitottak fel a lakast a gyerek elott.
    Annyi mereg jut a terhes nokbe, es az ujszulottekbe, hogy na.

  • 2009.09.01 13:47:57nyina&mika

    köszi

  • 2009.09.01 13:55:45Magenta

    Hétszünyű, de másutt szerintem itt nem mindenkinek a mikrovilágára gondolt, hanem arra, hogy bizony a nagyvilágot a pénz, a profitszerzés mozgatja.
    Nyilván anyukád nem azért csinál neked húslevest, mert vár érte valami profitot. :)

  • 2009.09.01 13:55:45hétszűnyű kapanyányi monyók

    hát nem tudom, ha csak a szűkebb környezetemet nézem, akkor vannak próbálkozások.
    például a VII.-VIII. kerület pár civil szervezete.
    az egyik arra van, hogy önkéntesekkel segítenek házaknak kertszerűvé alakítani a betonudvart, pályázatokkal.
    vagy pl.a segítségbank.
    vagy pl. a wamp-on szokott lenni a ruhacsere, a megunt gönceidet becserélheted másra.
    szerintem kicsiben kell elkezdeni, és akkor vannak sikerélmények.

  • 2009.09.01 13:57:22Moira

    másutt: festeni nem muszáj (na jó néha igen), de a gyerekedet csak fürdeted, pelenkázod, használsz törlőkendőt, ezt-azt, pedig borzasztó dolgok vannak bennük. Én nem vagyok bioanya meg ilyesmi, de amikor utánanéztem bizonyos összetevőknek akkor néztem egy nagyot. A felnőtt cuccok még rosszabbak. Egy kis fagyálló, egy kis allergizáló parfüm, céklalé az eperjoghurtban(?!), elég riasztó.
    Szerencséremost már több a tudatos vásárló, és vanb némi választék is.

  • 2009.09.01 13:58:21hétszűnyű kapanyányi monyók

    magenta, lehet, hogy az ''egész világ'' kifejezés zavart meg. mert az olyan lemondó hangulatú, holott, ha tényleg akarsz tenni ellene, akkor vannak kiskapuk.

  • 2009.09.01 14:00:08hétszűnyű kapanyányi monyók

    http://tudatosvasarlo.hu/

  • 2009.09.01 14:01:46másutt

    Magenta, igaz.

    En nagyonis hiszek az emberi josagban meg a civil szervezetekben, meg az onkentessegben, de keves fzietesnelkuli, ehezo, nincstelen ember szokott ingyen besegiteni.

    van fedel a fejed felett, tele a bendo, szivesen segites. Nem? Darwini tulelooszton.

    ruhacsere rulez. de honnan vettel ruhat???? boltbol? ok, varrtad.. honnan vettel cernat??

    es mibol van a fedel a fejed felett, meg kaja a bendodben? penzt szereztel valahonnan, es kozben meggazdagodott beloled a hazepito, a furdoszoba-berendezest gyarto, a pek, a hentes, a zoldseges es a tejet ado tehen gazdaja.. :D

    en eleg sokaig eltem hippy-k kozott, ahol nagyon ment a barter, meg a sajat kaja termesztese, meg a kommuna.. de odaig meg ok sem jutottak el, hogy nem kellett penz az eletukbe. es biza ok is szedtek vitamint. :))))

  • 2009.09.01 14:02:06Magenta

    Nem veszünk ízesített joghurtokat, de a céklalével mi a baj? (azon kívül, hogy köze nincs az eperhez)

  • 2009.09.01 14:03:08csib

    masutt, moira
    Jó hírem van nektek! Van olyan festék, amit direkt a babaszobák festésére fejlesztettek ki! Ez nem árt a kicsinek.. :)) Mondjuk jó drága.
    Mindegy, nekem akkor is más a pelus, mint a vitamin, hogy száraz-e a gyerek segge, nem olyan fajsúlyos kérdés, mint az egészséges fejlődése...
    "Megis milliardok hivoek" - egyre kevesebben vannak, nézzük már meg pár száz éve mekkora hatalma volt az egyháznak, most meg csak asszisztál itt-ott stb.

  • 2009.09.01 14:03:55Athe

    2009.09.01 12:42:13másutt
    én azt épp arra írtam, hogy csib szerint a védőnők semmilyen anyagi befolyás alatt nem állnak, ezért tudnak tárgyilagosan ajánlani, avagy nem ajánlani valamit, és ez ugyebár nem igaz.

  • 2009.09.01 14:05:23hétszűnyű kapanyányi monyók

    másutt, te Londonban élsz, igaz?
    pont ott virágzik a freegan mozgalom leginkább.
    vannak próbálkozások.

  • 2009.09.01 14:05:30Moira

    másutt: a ruhacserenem csak a pénzről szól, hanem a környezetvédelemről is. És nagyon jó buli. Én voltam, imádtam, és egy csomó jó cuccot szereztem. :-)
    Egyéblént egyre több csereoldal van (pl csereberehakarod - ez varrósoknak, gyöngyösöknek szóló oldal, de van több is.)

  • 2009.09.01 14:06:30másutt

    dehogy lemondo a hangulatom, sot, egeszen jol erzem magam amiota tultettem magam azon, hogy nem CSAK az igaz szerelem, meg a napfeny forgatja az egeszet. :)

  • 2009.09.01 14:07:17sharon

    A most 18hó kisfiam majdnem 5kg volt, 60cm. Természetes úton, gátvédelemmel szültem, második tolásra bujt ki.
    Diabétesz, vitamin, extra hízás nélkül. A kórházban összesen 10kg ment le:-)
    Most teljesen átlagos, gyönyörű, szabályos, magas bébi, nagyon ügyes, mozgékony.

  • 2009.09.01 14:09:22Moira

    magenta: az legalább nem káros, de minek? A Csrepes félében joghurt, eper, cukor és kultúra van, sztem más nem kell egy gyümijoghurtba (cukor sem feltétlenül)
    csib: nam a száraz popsi a lényeg, hanem hogy az agyonreklámozott pampers-től 3 óra alatt piros lett a lányom feneke, hiába kentem, a jóval olcsób, (részben) lebomló dm-es pelenkától meg nem.

  • 2009.09.01 14:09:27Athe

    amúgy a baba nagyságára, vagy súlyára már a terhesség korábbi szakaszában is lehet következtetni, vagy az csak az utolsó 1-2 hónapban derül ki, hogy pl. óriás baba?

  • 2009.09.01 14:10:27Moira

    Lányok, nagyon élvetem a csevejt, majd este jövök, most megyek gyerekezni, meg sok gyümit venni, az kell egy kismaminak. :-)

  • 2009.09.01 14:12:39másutt

    Athe: a 12. hetig mind ugyanugy fejlodik, ezert csinaljak addig a terhesseg korat meghatarozo uh-ot. a milimeter megadja a hetet.
    utana jon a nagy valtozas.

    altalaban az anya sulya / szuletesi sulya / apa-anya magassaga / mert UH-os eredmeny adja a tippelest.
    igy is tevednek, gyakran, +/- fel kilot.

  • 2009.09.01 14:15:20sharon

    1 hónappal a szülés elött volt az utolsó ultrahang, 3800g volt. Azt mondták, nyugi, akár 1kg-t is tévedhetnek...
    Amikor megszületett, megkérdeztem a dokit, hogy szerinte hány kg. Azt mondta, meg van a 4kg. Na, ö tényleg 1kg-t tévedett!

  • 2009.09.01 14:15:27Farkasokkal táncoló

    Én úgy tudom, hogy a hetedik hónap végén éppen feleakkora súlya, mint ami születéskor lesz.

  • 2009.09.01 14:58:31sz.sz.sz

    Milyen furcsa lehet már egy ilyen nagy babát "babusgatni". Mármint csecsemőként. Ringetni a kezemben, miközben leszakad a derekam....:) Furi, na!
    Pandi Drága én is örülök Neked! :)

  • 2009.09.01 15:51:58Athe

    nekünk a 20. héten olyan 31 deka körül volt, de ez nekem kevésnek tűnik, pedig a családi előzményeket tekintve sztem én nem úszom meg 4 kilós baba alatt. Anyumat már említettem, tesómat is, és pl. a nagymamám ikrei fejenként 3 kiló fölött voltak, amikor megszülettek.

  • 2009.09.01 15:57:49Athe

    közben kikerestem neten, ennyinek kell lennie azt írják :)
    mindegy, hát kicsit azért félek mi lesz ennek a vége
    :D

  • 2009.09.01 17:27:06baudolinA

    Magenta,
    ha tényleg mindenre azt írja fel, akkor szerintem érdemes lenne orvosváltáson gondolkodni.

  • 2009.09.01 17:39:21másutt

    Athe, en nem hiszem, hogy van ra eset, hogy egy gyerek attol lett kisebb, vagy nagyobb, hogy a mamaja aggodott... :)

  • 2009.09.02 10:19:00csib

    athe
    Nekem a 18 héten volt majdnem 40 deka és 13 cm. A doki szerint hozom az átlagot. De mondjuk, ha nálad 20-nél volt 30 deka...Hol lehet megnézni, hogy mikor hány centihez mekkora súly a "normális"?

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta