A fiús anyák elvesztik gyerekeiket?

Zanza!

Jó kis játszóterünk van. Na nem a csili-vili játszóvárak, eu szabvány hinták, csúszdahegyek miatt, mert azok nincsenek. Van viszont jó társaság. A gyerekeknek is, meg nekem is. Olyan anyukák, akikkel lehet beszélgetni, de közben nem feledkezünk meg a lényegről, vagyis, hogy ki miatt érkeztünk és mekkora figyelemre van szüksége. De azért jó egy kis kikapcsolódás, bár a tegnapi beszélgetésünk bennem nagyon mély nyomot hagyott, és rendesen felzaklatott. Szóba került ugyanis a fiús anyukák szerelme gyermekeik iránt.

Na jó, bevallom, ez nálunk is megvan. Aztán egy lányos anyuka véleménye úgy hangzott, hogy ennek – mármint a szerelemnek, a későbbi nehéz elengedésnek, túlzott ragaszkodásnak - az lehet az oka, hogy míg egy anya-lány kapcsolat, ha jó, akkor az megmarad házasság, unokák után is, de a fiúkkal más a helyzet. Ha egy fiú megnősült, főleg ha gyerekei is lesznek, onnantól már elég laza kapcsolatot ápol szüleivel. Teljesen megrettentem, merthogy átgondolva van benne valami.

Ha egy felnőtt nő naponta hívja a szüleit, az rendben van. Ha az unoka születésekor a lányos nagymama besegít néhány hétig, azután is gyakori vendég, az oké. De mit is szoktak mondani egy olyan férfiról, aki ugyanezt teszi? Hát nem azt, hogy ez természetes. Kétségbeesésemben első zseniális ötletem az volt, hogy akkor most azonnal szülnöm kell egy lányt is. Hát nagy ötlet, szó se róla, de hát nekem nem valaki kell mellém majd x év múlva, én a fiaimat nem szeretném elveszíteni.

Nekem kevés a heti egy telefon, amit végiggondolva a környezetemben élő férfiak általában produkálnak. Segít vajon a nevelés? Az, ha jó irányba terelgetem őket? Azóta sokat gondolkodtam ezen, sok példát átgondoltam, és azt hiszem (merthogy akad jó példa is) talán van megoldás.

Egy jó kis középút. Nem túlzott ragaszkodás, nehogy 35 évesen még éretlenek legyenek egy kapcsolatra, főleg családra, de nem is a heti egy telefon. Igyekszem, aztán majd meglátjuk. Úgy 30 év múlva.

Pidon

Blogmustra