Gyermekszületéssel kapcsolatos anyagi juttatások 2.0

A szülést követő anyagi juttatásokkal kapcsolatos ügyintézések, a kötelezően beadandó dokumentumok, s a számunkra járó forintösszegek tengerében még a legprecízebb szülő is elmerülhet, hasznos posztnak bizonyult tehát az elmúlt évek során A gyermekszületéssel kapcsolatos anyagi juttatások című írásunk. A nemrég elfogadott törvénymódosításoknak köszönhetően azoknak az anyukáknak kell különös figyelmet fordítaniuk a változtatásokra, akik ettől a hónaptól, azaz 2009. augusztusától esnek teherbe. A változások ugyanis a 2010. április 30-tól született gyermekeket, vagyis szüleit érintik leginkább.

Családi pótlék

Jogosult: Családi pótlékra a gyerekkel egy háztartásban élő bármelyik szülő jogosult (vér szerinti, örökbefogadó, nevelőszülő, hivatalos nevelőszülő, gyám). A törvény 2010. augusztus 31-től hatályba lépő rendelkezésével módosul a családi pótlék folyósításának időtartama: a közoktatási intézményben tanuló gyermek után az eddigi 23. életév helyett 20 éves korig, illetve annak a tanévnek a végéig jár a juttatás, amelynek időtartama alatt a 20. életévét betölti.

A családi pótlékra vonatkozó rendelkezések módosítása nyomán lehetőség lesz arra, hogy az összeg ötven százalékát az érintett család természetbeni juttatás formájában kapja meg. Ezt a települési önkormányzat jegyzője rendelheti el. A korlátozás időtartama egy év, és az intézkedés szükségességét legalább félévenként felül kell vizsgálni. Az idei adótörvény-módosítás szerint szeptembertől adóalapot növelő, nem adózó juttatássá válik a családi pótlék, amelynek összegét fele-fele arányban megosztják a házas-, illetve élettársak között.

Összege:

A feltüntetett összegeket két évig nem fogják változtatni.

1. egy gyermek esetén: 12.200,-

2. egy gyermeket egyedül nevelő esetén: 13.700,-

3. kétgyermekes család (gyermekenként): 13.300,-

4. két gyermeket egyedül nevelő esetén (gyermekenként): 14.800,-

5. három vagy több gyermek esetén (gyermekenként): 16.000,-

6. három, vagy több gyermeket egyedül nevelő esetén (gyermekenként): 17.000,-

7. tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermek esetén: 23.300,-

8. tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő esetén: 25.900,-

Igénylése: A családi pótlékot a ’Családi pótlék igénybejelentés’ elnevezésű nyomtatvány kitöltésével lehet igényelni, akkor is, ha már jogosultak vagyunk rá, s a gyermekek száma változik. A nyomtatvány elérhető innen, s egyben ingyenesen le is tölthető, melyet a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságához kell elküldeni (címei és ügyfélfogadási időpontjai itt nézhetőek meg).

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. Az igénylő és a gyerek TAJ kártya másolata

2. Az igénylő személyi igazolványa vagy kártya típusú jogosítványa, vagy útlevele.

3. A gyerek eredeti születési anyakönyvi kivonata

Egyszeri anyasági támogatás

Összege :

Megegyezik a gyermek születésekor érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225 százalékával, ikrek esetén 300 százalékával, ez 2009-ben 64.125 forint, utóbbi esetben 85.500 forint.

Igénylés:

A Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál, a szülést követő 180 napon belül lehet igényelni, az Igénybejelentés családtámogatási ellátásokra” című nyomtatványon.

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. Az édesanya lakcímnyilvántartó, személyazonosító, adóazonosító kártyája, TAJ kártyája

2. A gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata és TAJ kártyája.

3. Orvosi igazolás (terhesgondozó orvostól), hogy a kismama részt vett a kötelező vizsgálatokon.

4. Ha átutalással szeretnénk megkapni az összeget, akkor egy bankszámla szerződés és egy bankszámla számát igazoló dokumentum. Letölthető dokumentumok itt.

GYES (Gyermekgondozási segély)

Jogosult: A szülő, nevelőszülő, gyám a saját háztartásban nevelt gyermek 3. életévének betöltéséig. Ikergyermekek után a gyermekek tankötelessé válása évének végéig, tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének végéig. A 2010. május elseje után született gyerekeknél két évre csökken ez az időszak. A nagyszülő is igényelheti, ha a szülő írásban nyilatkozik arról, hogy lemond a GYES-ről), ha a gyerek az első életévét betöltötte és gondozása, nevelése a szülő háztartásában történik.

Összege :

Egy gyermek esetén 25.792 nettó összeg havonta, ikreknél 57.000 forint.

GYES melletti munkavégzés: A gyermek egyéves koráig nem végezhet semmilyen kereső tevékenységet, azt követően pedig időkorlát nélkül.

Igénylés :

A GYES-t a „Gyermekgondozási segély igénybejelentés” című nyomtatványon kelligényelni, letölthető dokumentum itt, s a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságához kell beküldeni.

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. Az édesanya lakcímnyilvántartó, személyazonosító, adóazonosító kártyája, TAJ kártyája

2. A gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata és TAJ kártyája.

3. Magánnyugdíjpénztári belépési nyilatkozat záradékolt példánya

A tartós betegségről szóló orvosi igazolás eredeti példányát kell csatolni, egyéb iratok másolatban csatolandók.

GYET (Gyermeknevelési támogatás) - Főállású anya jogcíme

Az a szülő, nevelőszülő, vagy gyám jogosult rá, aki a háztartásában három, vagy annál több kiskorút nevel. A GYET a legkisebb gyerek 3. életévének betöltésétől a 8. életévének betöltéséig jár, s megszűnik a legnagyobb gyerek 18. életévének betöltésekor. Az igénylő napi négy óránál többet keresőtevékenységet nem folytathat, csak akkor, ha a munkát otthon végzi, akkor viszont időkorlátozás nélkül dolgozhat.

Összege:

A GYET összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, ez 2009-ben nettó 25.795 forint. Az ellátás a későn benyújtott igénylés után maximum két hónapra visszamenőleg folyósítható.

Igénylés:

A Gyereknevelési támogatást a Gyermeknevelési támogatás igénybejelentés" elnevezésű nyomtatványon kell letölteni, s benyújtani a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóságának kell.

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. Az édesanya személyazonosító, adóazonosító kártyája, TAJ kártyája, lakcímről szóló hatósági igazolvány másolata.

2. A gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata és TAJ kártyája.

3. Amennyiben az igénylő magánnyugdíj-pénztár tagja, a záradékolt belépési nyilatkozat másolata

4. A szülővel együtt élő házastárs igényléséhez a házassági anyakönyvi kivonat másolata vagy bemutatása szükséges.

5, Magánnyugdíjpénztári belépési nyilatkozat záradékolt példánya.

TGYÁS - Terhességi-gyermekágyi segély

A terhességi-gyermekágyi segély annak a nőnek jár, aki a szülést megelőző két éven belül legalább 180 napon át biztosított volt és a biztosítás tartama alatt szült. A szülési szabadságnak megfelelő időtartamra (168 napon keresztül), melyet a szülés várható időpontja előtt 4 héttel korábban is igénybe lehet venni. Az igény visszamenőleg legfeljebb hat hónapra érvényesíthető.

Összege:

A terhességi-gyermekágyi segély összegét a szülést megelőző naptári évben elért, egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem naptári napi átlaga alapján állapítják meg, a naptári átlagkereset 70 százaléka, s nincs maximalizálva.

Igénylés:

A terhességi-gyermekágyi segély iránti igényt a biztosított személynek szóban vagy írásban a foglalkoztatójánál (pl. a munkáltatónál) kell bejelentenie, függetlenül attól, hogy a munkahely rendelkezik-e társadalombiztosítási kifizetőhellyel. Az egyéni vállalkozók - az előírt nyomtatványon - a telephelyük szerint illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárnál terjeszthetik elő kérelmüket. Kitöltendő formanyomtatványok letölthetőek innen.

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. Az édesanya személyazonosító, adóazonosító kártyája, TAJ kártyája, lakcímről szóló hatósági igazolvány másolata.

2. A gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata és TAJ kártyája.

3. Amennyiben a szülés napjánál korábban történik az igénylés, akkor csatolni kell a „Terhesállományba vételt igazoló orvosi igazolást” és a Terhesgondozási könyvet, (vagy annak másolatát)

4. A szülést igazoló kórházi igazolás

5. Munkáltatói igazolás, ha a munkahely nem TB kifizetőhely

GYED – Gyermekgondozási díj

Az egészségbiztosítási szempontból biztosítottnak tekinthető szülő - anya vagy akár az apa is - a gyermek kétéves koráig kaphat gyermekgondozási díjat. A gyermekgondozási díj a terhességi-gyermekágyi segély igénybevételét vagy az annak megfelelő időtartamot követően folyósítható az egyik szülő részére. A gyermekgondozási díjat visszamenőleg legfeljebb 6 hónapra lehet igényelni.

Az jogosult a GYED-re, aki a szülés napját megelőző időszakban, két éven belül legalább 180 napot biztosított volt, vagy pedig az azt megelőző 42 napon belül szűnt meg a munkaviszonya. A 2010. április 30 után született gyerekek esetében a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lesz szükség. A 2010. április 30-a után született gyerekek után legfeljebb annyi időre vehető igényben a GYED, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és maximum a gyerek kétéves koráig jár.

Összege:

Ha a szülés előtt biztosítva volt a szülő 180 napot, akkor a jövedelem 70 százaléka lesz a GYED összege, amennyiben nem, akkor a minimálbér kétszeresének a harmincad része lesz a napi jövedelem.

A gyed adó- és járulékköteles; maximális összege a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka, 2009-ben 100.100 forint.

igénylés:

Az igényeket a munkáltatónak vagy az Egészségbiztosítási Pénztárnak kell benyújtani az „Igénybejelentés gyermekgondozási díjra" című dokumentumon, két példányban. A szükséges dokumentumok itt tölthetőek le az OEP honlapjáról.

Igénybejelentéshez csatolandó dokumentumok:

1. A szülő foglalkoztatói igazolása a munkáltatótól.

2. A gyerek eredeti születési anyakönyvi kivonata.

3. Magánnyugdíjpénztár tagjának a záradékkal ellátott belépési nyilatkozata.

4. Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról (tb könyv).

5. Tanuló esetén a tanulói jogviszonyt igazoló dokumentum.

Az igények hiányosan is benyújthatók, ebben az esetben hiánypótlásra szólítják fel az igénylőket, a hiányzó iratok később is csatolhatók.

Babakötvény

A babakötvény a fiatalok életkezdését segítő támogatás, mely a szülők későbbi megtakarításával nyeri el valós értelmét. Az alap állami támogatás 2009-ben 42.500 forint, ezen kívül gyermekvédelmi támogatás is igényelhető az alacsonyabb családi jövedelemmel rendelkezők számára, mely 2009-ben 44.600 forint.

Amennyiben a szülő Start-számlát vezető pénzügyi szolgáltatót választ, vagy (2008-tól) a Magyar Államkincstárnál vezetett Start-számlára fizet be, a befizetések után minden évben a befizetett összeg 10%-ának megfelelő, de legfeljebb évi 6.000 Ft, befizetések utáni állami támogatást kap.

Ezen felül a gyermeké az összes, Start-számlára történt szülői és/vagy egyéb támogatói (pl. önkormányzati) befizetés, valamint a számlán jóváírt hozam (mely főleg szülői befizetések esetén igen jelentős lehet). Mivel a befizetések után állami támogatás jár, a szülői vagy egyéb magánszemély támogatói befizetések után semmilyen adókedvezmény nem vehető igénybe (ezáltal a támogatás jövedelemfüggetlen és csak a befizetett összegtől, illetve a család anyagi helyzetétől függ – a nehezebb anyagi helyzetben lévők gyermekei többet kapnak).

A Start-számlát interneten keresztül is tudjuk igényelni .

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek