Kevés a haszna a gyerekeknél a vírusellenes szereknek

Nem szabadna a gyerekeknek rutinszerűen Tamiflut vagy hozzá hasonló influenza elleni szert adni, mert nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy megelőzi a szövődményeket, sőt káros mellékhatásai komolyabbak lehetnek előnyeinél - közölték hétfőn brit kutatók a British Medical Journal című folyóirat legfrissebb számában.

"Amíg a morbiditási (megbetegedési) és mortalitási (halálozási) adatok alacsonyan maradnak a mostani világjárványban, addig egy hagyományosabb stratégia bölcsebb lenne, figyelembe véve, hogy az adatok korlátozottak, olyan mellékhatások léphetnek fel, mint a hányás, valamint ellenálló influenzavírus-törzsek fejlődhetnek ki" - jelentették az Oxfordi Egyetem munkatársai.

Nagy-Britanniában több százezer adag Tamiflut adtak ki influenzás embereknek, akik fele gyerek volt. Matthew Thompson és kollégái azonban úgy találták, hogy bár a vírusellenes szerek nagyjából egy nappal lerövidítették az influenzával töltött időt a gyerekeknél, nem csökkentették a fellobbanó asztmás esetek számát, vagy annak valószínűségét, hogy a gyerekeknek antibiotikumokra lett szükségük.

A Tamiflu mellett növekedett viszont a hányás kockázata, ez pedig gyerekeknél veszélyes lehet. Az elemzést hét korábbi tanulmány eredményeinek áttekintésére alapozták. A szóban forgó tanulmányokban a Tamiflu és a hozzá hasonlóan vírusellenes Relenza használatát vizsgálták 1 és 12 év közötti, szezonális influenzával megfertőződött gyerekeknél.

Thompson újságíróknak elmondta: nincs okuk feltételezni, hogy megállapításaik az újinfluenza jelenlegi, viszonylag enyhe kitörésére ne vonatkoznának.

(MTI)

Oszd meg másokkal is!
Mustra