Indul a szülés: elfolyt magzatvíz, fájások, császár

Zanza!

indul

A héten arra vagyunk kíváncsiak, kinél hogyan indult be a szülés: elfolyt/szivárogni kezdett a magzatvize, rendszeres, erős fájásai voltak, indították a folyamatot: burkot repesztettek, indítóanyagot (tabletta, zselé) helyeztek fel, ballonoztak, oxitocin infúziót kötöttek be vagy valamilyen oknál fogva az orvossal előre egyeztetett időpontban megcsászározták a kismamát?

Heti kérdés.

Mindkét lányomnál rendszeres fájásokkal indultunk a kórházba. Az elsőnél néhány óra alatt megszültem a farfekvéses babát, a másodiknál viszont kinyílt méhszájnál leálltak a fájások, így burokrepesztéssel és oxitocinnal segítettek rá a folyamatra.

Barátnőm kisfia szintén farfekvéses volt, ám neki egyéb egészségügyi okok miatt nem engedte a doki a hüvelyi szülést, ezért programozott császármetszéssel szült. Második kisfiát szintén programozott császárral hozta világra.

Egy másik barátnőm első gyermekével toxémia-gyanúval már napok óta feküdt a kórházban, amikor egy nst-vizsgálat nagyon erős fájásokat jelzett. A nővérek nem akarták elhinni, hogy ebből semmit nem érez, azonnal a szülőszobára küldték, ahol rövid időn belül meg is született a kisfia. Ugyanez a barátnőm tegnap este azzal hívott fel, hogy most ért be a kórházba, már háromperces fájásai vannak. Két órával később jött az sms: (farfekvéses) kislánya megérkezett. (Ezúton is gratulálok neki!)

Exsógornőm jóval túlhordta kislányát, az orvosa többször próbálta indítani a szülést, míg végül a felhelyezett zselé beindította a folyamatokat és megszületett a baba. És persze rengeteg olyan eset van, amikor a burok spontán megreped, a magzatvíz folyik vagy szivárog, emiatt megy a kismama kórházba. Innentől kezdve a folyamat gyakorlatilag visszafordíthatatlan.

És nektek hogy indult be a szülésetek?

Blogmustra