Bébinapló: Pelenkával kitömött gyerekszájak

Zanza!

Ez a hét nálunk a meg nem értett cumi hete volt. Ma pedig a nemalvás napja lehet, meg a szoptatva gépelésé. Délutáni csendespihenő van, a két nagyobbat egyórás próbálkozás után elkülönítettem, de semmi sem használ, Mici hangosan énekel, Lackó meg az alvóállataival játszik, ha jól hallom a nyuszi épp lefejelte a hörcsögöt, puff, a hangok alapján talán fel is robbant. Katonásdi korszakunkat éljük. És hát persze, mikor máskor, éppen most lett éhes Palkó. Így aztán most szoptatva irkálok, nesze neked ihlet, te is épp jókor jöttél. Nem baj, csakazértis leírom, hogy jártunk a cumival, amit már hetek óta mindenki ajánlgatott nekem sunnyogás (vagyis a felesleges cicin nyammogás – lecuppantás – ordítás) ellen, míg végül csak betörtem, és megvettem. Már a vételben volt valami kalandos, ugyanis Palkó méretében egyetlen cumi volt a patikában. Nem bántam, úgysem értek a cumikhoz, gyorsan megvettem. Aztán el is süllyesztettem a táskámba, várván azt a bizonyos "namostmárelég" pillanatot, amikor összes ötéves meggyőződésemet és húzódozásomat sutba dobva csak betömöm vele a gyerek száját.

Mert ez a helyzet, mit szépítsem. Nálunk a cumizásnak nincs hagyománya, mivel nem is teremtettem. Felesleges macerának tartottam a cumit, amit folyton keresni, karbantartani, és később elvenni kell. De nem biztos, hogy igazam volt. Mert ha este valaki közelebb menne a gyerekeimhez, érdekes látványban lenne része. Lackóhoz a felületes szemlélő azonnal kihívná a rendőrséget: a szája, akár egy túsznak, hatalmas textilpelenkával van betömve. Nem, ez nem az én végső kétségbeesésem jele, hogy aludjanak már végre ezek a büdös kölkök, hanem Lackó saját kis perverziója. Rém gusztustalan, amikor elalvás után kibányászom a szájából, és szembesülök azzal, hogy aktuálisan mekkora darabot nyelt le belőle. Állhatunk a fejünk tetejére is, a pelenka minden alvás előtt a Lackó szájában-torkában landol, ha elveszem tőle, a párnát, a paplant vagy a lepedőt tömi a szájába. Mici pedig egy rózsaszín kendőcskét morzsolgat az elalváshoz, amellett, hogy az ujját szopja. És persze hiába minden, a pelenka meg a rózsaszín rongyocska egyeduralmát még a legnagyobb legóígéretek is képtelenek megtörni, már szinte látom, ahogy a kölkök az egyetemi kollégiumba is cipelik őket magukkal.

Vacilláltam. Jobb a cumi? Épp készülök elrontani valamit, vagy akkor rontottam el a dolgokat? Mi lenne jó Palkónak? Sunnyogni nem hagyhatom, egyszerűen nincs rá idő, mert míg mi sunnyogunk a hálóban, a másik kettő apró darabokra szedi egymást meg a lakást. A melleimről már nem is beszélek. De sírni sem szívesen hagyom. Jöjjön hát a cumi.

Jött is, Balatonon az első szoptatás utáni bömböléskor bevetettem, megértően mosolygó háromgyerekes barátnőm támogatása mellett. Palkó éppen folyamatosan ordított, így meg sem érezte, hogy a cumi a szájában landolt. Aztán megbirizgáltam vele a szájpadlását, mire elhallgatott, óvatosan körülnyalogatta, és a következő pillanatban egetverő sikoltozásba kezdett. Barátnőmmel kínunkban röhögtünk, aztán másképp próbálkoztunk. Megvártuk, míg Palkó magához tér egy kicsit, és a nyugodt kis csőrébe dugtuk a cuccot. Ordítás. Akkor cicire rá a gyereket, onnét siklatni a szájába a cumit. Ezt is kiszúrta. Óvatosan forgatta egy darabig, aztán kilökte a nyelvecskéjével. Nem csukta rá a száját a cumira, nem szívta meg. Próbálkoztam másnap, harmadnap. Akkor már kezdett egy jó játéknak tűnni neki a dolog, rutinosan megforgatta a szájában, véletlenül sem harapott rá, ügyesen kilökdöste a nyelvével és huncutul vigyorgott. Várta a következő menetet. Negyedik nap aztán feladtam.

Végül is logikus. Egyik gyerekem sem fogadta el a cumisüveget, még vészhelyzetben sem, Palkó sem fogja a cumit, egyszerűen hiányzik belőlük a "cumizós" gén. Mármint a cumival cumizós. Mert Palkó már szemezget a textilpelenkákkal, és alkalomadtán ügyesen a szája elé húzogatja bukós pelusát. Innét már csak egy lépés, hogy a szájába tömje. De legalább ő választja magának, vigasztalom magam. Vagy csak egyszerűen minden fiú így működik nálunk?

Panzej

Blogmustra