SZÜLŐSÉG

Méhkivétellel végződött a császármetszés

2009. június 21., vasárnap 11:31 |

Ronianyu vasárnapi szüléstörténetünk keretében szabadul meg titkától, amit idáig nem akart elmondani senkinek: most mégis megosztja mindenkivel. Nem akar ijesztgetni, esete nagyon ritka, de ilyen is előfordulhat. Az orvosoknak a szülés után, hogy megelőzzék a tragédiát, olyan döntést kellett hozniuk, amely végleges, visszavonhatatlan és meghatározza a család további életét. Szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

"Zsömi posztja (Az egész világ arra vár, hogy teherbe essek?) indította el a gondolataimat, hogy laptopra vessem, ami mostanában foglalkoztat. Pontosabban, hogy mennyit és hogyan mondjak el a barátoknak a szülésemről, ami nem volt egy fáklyásmenet.

Kezdjük a legelején... 2 év házasság és 8 hónap aktív 'gyakorlás' után sikerült teherbe esnem. 3 hét éjjel-nappali émelygéstől eltekintve az egész terhességem problémamentes volt – most így visszatekintve: imádtam terhes lenni! Picurkánk – nevezzük most Marcinak – farfekvéses maradt a legvégéig, így első gyermek lévén az orvosom a császár mellett döntött. Meg is beszéltük, hogy mikor lenne a programozott császár, de a kisfiam 5 nappal előtte meggondolta magát és nem akart tovább bent maradni. Reggel 8-kor kezdődtek a fájások, a harmadik után elfolyt a magzatvíz is – na ekkor mondtam páromnak, hogy irány a kórház. Marci 12 előtt nem sokkal jött világra a műtőben, minden rendben volt, irány a kórterem, ahol apával kiegészülve ismerkedtünk egymással.

Aztán amikor kezdett elmenni az érzéstelenítő hatása, akkor kezdődtek a gondok. A szülésznők bizonyos időközönként benéztek, vérnyomást mértek, ellenőrizték hogy rendben vagyok-e. Megnyomkodták a hasamat is, hogy rendesen húzódik-e össze a méhem. Hát nem ez történt, teljesen el volt ernyedve, és ráadásul vérezni is kezdett. Ekkor még azt mondták, ez teljesen normális, semmi ok az aggodalomra. De a vérzés folytatódott, és amikor fekve elájultam, akkor rájöttek hogy ez komolyabb mint gondolták. Visszavittek a szülészetre, ahol több orvos is megvizsgált (közben a fájdalomtól nyögdécseltem, pedig a vajúdás alatt egy hangom sem volt), megpróbálták gyógyszeresen elállítani a vérzést, de nem sikerült. Ekkor már az osztályvezető főorvos is 'megtisztelt' látogatásával, és végül megszületett a döntés: vissza a műtőbe.

A dokim próbált felkészíteni, hogy mi történhet: annyira vérzik a méhem, hogy nem kockáztathatják a további vérveszteséget, ezért ha más megoldás nincs, el kell távolítaniuk.

A csecsemőosztályról ekkor még felhozták Marcit, hogy megnézhessem még egyszer. Kicsit durva ezt mondani, de akkor elköszöntem tőle – és a páromtól is. Nem tudtam, mi lesz a vége, de nagyon komoly volt a helyzet, ezt láttuk az orvosok és nővérek arcán is. Amikor az altatásból felébresztettek, a dokim szomorúan elmondta, hogy több módszert kipróbáltak, injekció, masszázs, de semmi sem segített. Eltávolították a méhemet, így tudták az életemet megmenteni. Visszavittek ismét a szülészetre, ahol a párom várt, és órákon keresztül ottmaradt velem. Ez volt a szerencsém, mert a történet még folytatódott: este 11 körül épp aludni próbáltam, amikor azt vettem észre, hogy egyre nehezebben kapok levegőt, a végén már alig bírtam lélegezni.

A párom rohant ki és szólt az ügyeleteseknek, hogy segítsenek. A vérátömlesztés miatt (ha jól emlékszem, 6 egység vért kaptam) lecsökkent a kalciumszintem, és ezért kezdtem fuldokolni. Stabilizálták a légzésemet, és a főorvos kérésére átvittek az intenzív osztályra. Ott is maradtam másfél napig, ezalatt megfigyeltek, kaptam egy csomó gyógyszert, ezután vittek csak vissza a kórterembe a többi friss anyuka közé. Innen már kicsit könnyebb volt, másnap már segítettek felállni és egyedül is sikerült mosdóba menni. A tejem is belövellt, tudtam Marcit szoptatni.

Mivel kétszer is műtöttek, ezért kicsit nehezebb volt a felépülés, de a párom és a nagyszülők rengeteget segítettek. Persze mindenkit sokkolt a történet, a szüleim hetekig a felelősöket keresték, de talán mostanra belenyugodtak. Akkor én is elfogadtam (eltemettem az agyam mélyére), és az segített felépülni, hogy van egy újszülött kisfiam, akinek szüksége van rám.

Mielőtt az első barátok jöttek babanézőbe, megbeszéltük párommal, hogy nem mesélünk semmit, kitérünk a kérdések elől. Mindketten úgy éreztük, nem vagyunk felkészülve egy ilyen beszélgetésre. Egymás között néha szóba hoztuk, de még túl friss volt az emlék, és egyébként is lefoglalt minket Marci.

A pici fiunk időközben egy fél éves örökmozgóvá cseperedett, és a kialakult napi ritmus alatt nekem is több időm van gondolkodni. A teljes történetet most is csak a nagyszülők és közeli rokonok ismerik, például a barátnőimnek (akik közül az egyik épp terhes) nem meséltem semmit. Ugyanígy nem tudják a munkatársak sem. Amikor szóba került a 'Na és mikor jön a következő?' téma, kitértünk a válaszadás elől, hogy még túl kicsi Marci, még nem gondolkoztunk ezen.

Egyre többször jut eszembe, hogy mit fogok mondani akkor, ha egy-két év múlva ismét jönnek a gyerekvállalás témával... A munkahelyemen is tudják jó páran, hogy két-három gyereket szerettünk volna. Rövidre zárhatnám a kérdéseket, ha elmondanám az igazat, de nem akarom hogy sajnáljanak. Meg persze a házasság és gyerek előtt állókat nem akarom megijeszteni a történetemmel.

Azt még el kell mondanom, hogy imádom a fiamat, gyönyörű, jókedvű és okos (néha akaratos és hisztis is...), aki egyre jobban felfedezi a világot maga körül. Én meg paramami módjára vigyázok rá (az első hőemelkedésekor sírógörcsöt kaptam), mert belegondolni sem merek, mi lenne, ha történne vele valami.

Anyu nemrég azzal vigasztalt, hogy rengeteg párnak nem lehet gyereke, pedig hosszú évekig próbálkoznak, nekem van egy, ez vigasztaljon. Igaza is van, de akkor is szörnyű érzés, hogy a páromnak, aki egy csodálatos apa és férj, nem adhatok több gyermeket.

Egyszer-kétszer szóba került már az örökbefogadás is, bár még korai erről komolyabban beszélni. Kicsit félek, hogy ha sikerülne is egy kisbabát örökbe fogadni, akkor is tudat alatt különbséget tennék közöttük, ami nem tenne jót egyik gyereknek sem.

Persze továbbra is hallgatok a barátnőim előtt, pedig jó lenne valakinek kibeszélni ezt az egészet, de nem akarom megijeszteni őket. Több ezer szülés közül egy végződik így, de hogy miért pont az enyém? És hogy lehet ezt feldolgozni anélkül, hogy bárkit (legfőképpen önmagát) ne hibáztassa az ember?"

ronianyu

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.06.21 14:50:53másutt

    falatkenyer, ha en elfogadtam volna a sorsom, akkor most egy abuziv, drogos ferjem lenne (akitol sikerult megszabadulni) es egeszen mast csinalnek.
    en nem vagyok a sors ele lefekves hive. en szembeszallok a viharral es uszom az arral szemben. eddig kifizetodott.

  • 2009.06.21 14:51:15ronianyu

    Sziasztok, köszönöm a támogatást, a hozzászólásokból érzem a szeretet :) És igazatok van, ki kellett magamból írni, akkor volt pár nehéz napom, ahogy újra átéltem az egészet, de így utólag azt mondom, jót tett - mármint az írás.

    Csutkababa, nem kaptam semmiféle lelki segítséget, csak a családomtól, főleg a páromtól. Nem tudom, hogy mennyire nevezhető depressziónak, vannak rossz napjaim, illetve rengetegszer megkérdezem magamtól, hogy jól csinálom-e... de ez szerintem minden anyával előfordul, én kicsit túlreagálom ezeket.
    Szerintem összességében jól vagyok, csak néha vannak nehezebb periódusok. Aztán lehet hogy évek múlva jövök majd rá, hogy csak eltemettem magamban az egészet...

    És hogy mumalone kérdésére is válaszoljak: a férjem nem érezheti magát bűnösnek, hiszen a gyerekvállalás közös döntés volt, együtt vállaltuk. Sógornőm szerint egyébként azért engedtek haza a 6. napon a kórházból (alapítványi szobából), mert látták hogy mennyire mellettem áll, segít és törődik a picivel is.

    Ruju, nagyon szurkolok nektek!

  • 2009.06.21 14:58:05ruju

    falatkenyér, amikor megbékéltünk a sorsunkkal, megszólalt a telefon... Szóval talán mégis az a sors, hogy belevágjunk...

    ronianyu, szerintem nyugodtan keress fel szakembert, nagyon sokat segít. Én 2 évvel az eset után mentem pszichológushoz, akkor éreztem először, hogy nem megy tovább és segítség kell. Akkor eljött az az idő, amikor már "elvárás" is volt a környezetem részéről, hogy túl legyek rajta, de még nem voltam...

    (mondjuk engem Németo-ban műtöttek, már a műtét napján jött a kirendelt pszichológus, 5 napon át jött hozzám, de akkor úgy éreztem, hogy nincs rá szükségem - ott a férjem, aki bizonyságát tette, hogy mennyire szeret, ott a kisbabám, aki miatt nem hagyhattam el magam, és ott volt a "büszkeségem", ami nem engedte, hogy "nyavalyogjak", de az az időszak 2 év után, az nagyon sötét lyuk volt, szóval ha csak kicsit is érzed, hogy valami beszippant, akkor menjél!!!)

  • 2009.06.21 15:05:30cidre

    Amikor az első gyermekem született, a mellettem lévő lány volt hasonló helyzetben: nem akart összehúzódni a méhe, rohangáltak az orvosok, nyomták az oxitocint: szerencsére nála aztán nem volt szükség drasztikusabb beavatkozásra.
    Ronianyu, gondolok rátok, kívánok nagyon sok erőt, hogy megtaláljátok ebben a nehéz helyzetben a megoldást és a megnyugvást.


    OFF: másutt, én csak a második gyermekem születése előtt láttam a heget az uh-n, az se volt túl jó érzés, hogy sokkal vékonyabb ott a méhfal.

  • 2009.06.21 15:05:46Amirah

    nehéz feldolgozni, felmerül a miért pont én? kérdése- de a család érdekében túl kell lépni rajta. Van egy szerető férjed, egészséges gyermeked- és Te is életben vagy (ez sovány vigasznak hangzik, de nem mindenki ilyen szerencsés). Én nem fogadnék örökbe (az kicsit olyan "csakazértis" dolog) hanem berendezkednék egy mozgalmas, utazós, biciklizős, sportolós életre egy gyerekkel- olyanra, amilyenről több gyerkőc mellett néha csak álmodni lehet. és néhe vasárnap bemennék egy templomba, elcsendesedni, megnyugodni.

  • 2009.06.21 15:08:20LION_heart

    Nagyon sajnálom a történteket, mindenesetre nagyon üdítő, hogy végre egy poszt, ami nem arról szól, hogy a "hülye orvosok" miatt van ez meg az...

    Biztosan vannak rémtörténetek, meg kivételek, ahol a doki szakmailag inkompetens, de NEM EZ AZ ÁLTALÁNOS.

    Sajnos vannak ilyen szövődmények méghozzá (sajnos) nem is nagyon ritkán. Nem véletlen, hogy régebben annyira sok anya halt bele a szülésbe. Ma már a legtöbben la. életben maradnak, és fel tudják nevelni a gyereküket.

  • 2009.06.21 15:08:40Amirah

    a császáros parázóknak üzenem, hogy nekem 3 gyerkőc született császárral (2 éves időközökkel) és valamelyik nap a piacon beszélgettem egy anyukával, akinek 4- szóval kitartás!

  • 2009.06.21 15:12:14cidre

    Amirah, ezt jó hallani, én most várom a harmadikat, s ez lesz a harmadik császármetszés, s bizony félek a hegtől (csak kitartson a végéig). Többet nem tervezünk, ez lenne az utolsó dobás...

  • 2009.06.21 15:13:16rita a felcser

    Goliat2!
    Hova kuldjek kepet?
    Az izomzatrol.

  • 2009.06.21 15:13:39cidre

    Most olvasom Ruju hozzászólását, nagyon drukkolok!

  • 2009.06.21 15:13:58rita a felcser

    MAjd este,megyek a konditerembe ,es csak ma a te kedvedert hasazni is fogok pedig nem szokasam.NA pa!

  • 2009.06.21 15:15:21LION_heart

    @hateznem:

    Abban, h ez a rendszer mindenkinek szar, csak az eü főnököknek nem, teljesen igazad van.

    Jellemző egyébként, hogy a méheltávolításnál meg kellett várni az oszt.vez. orvos döntését, mert ezt legtöbb esetben Ő IGÉNYLI MAGÁNAK a hatalmi kérdések miatt. Elméletileg egy SZAKORVOSnak azért van SZAKVIZSGÁJA, mert azután MINDENBEN KOMPETENS, és mindenért egyszemélyben felelős, ami a saját betegével történik. Ezért van az, hogy a kórházakban SINCSEN egyszemélyi felelősség.

  • 2009.06.21 15:20:58Egy közalk.

    Ronianyu!
    Gratulálok a babához és sajnálom, hogy így alakult.:(
    Magam két császáron vagyok túl. Az elsőbe majdnem belehaltam. Akkor volt mellettem egy kismama, akivel pont az történt, ami veled. Igaz, ő a második szülésén volt túl. Sosem fogom elfelejteni...
    2 éves volt a fiam, mikor rákérdeztem a dokinál, mikor vállalhatok még egy babát. Azt mondta, ha szeretném felnevelni a meglévőt, akkor felejtsem el. Probálkoztam, de nem sikerült. Voltam olyan állás interjún, ahol nekem szegezték a kérdést: akarok e még gyereket? Én pedig közöltem velük, hogy nem lehet több gyerekem. Látni kellett volna a kép pasi arcát. Olyan szégyen ült ki rájuk, hogy ilyet mertek kérdezni...
    Rá egy évre éreztem úgy, történjék bármi, 2 gyereket akarok! A terhességem nem volt probléma mentes, sőt! 19 nappal korábban sűrgősséggel császároztak, és tudom, ha csak 1-2 napot várunk, ma egyikünk sem élne. Úgy mentem be a korházba, hogy előtte elrendeztem mindent, hogy ha nem jönnék haza, mindent megtaláljanak...
    Ma itt vagyunk, tulajdonképpen jól vagyunk, de tudomásul kellett vennem, ha a doki valami nem ajánl, az nem azért van, mert szórakozik. Senki nem tudhatja, hogyan reagál a szervezete egy MÁS állapotra.
    Bocsánat, kicsit hosszú lettem.

  • 2009.06.21 15:28:34undokmano

    Mi a férjemmel amikor összejöttünk, és gyerekekről beszélgettünk, úgy gondoltuk, ha nem sikerül saját gyerek, akkor örökbefogdunk.
    Egyébként meg azt gondolom, hogy ha az ember békét tud kötni a helyzetével, akkor tovább tud lépni akár kifelé, akár kistesóilag. Egyéntől függ, hogy mennyi időbe telik a "továbblépés". Nekünk más a helyzetünk, mi az első fiunkat veszítettük el 2,5 hós korában, de igen, békét kellett kötnünk a helyzettel, hogy vállalni tudjunk kistestvért. Ronianyu helyzete annyiban hasonlít a miénkhez, hogy kifelé mit vállalsz és hogyan teszed azt. Általában az emberek nem szeretik azt, amikor egy terhesség nem a "szokásos" módon (csodás szülés, csodás baba, csodás élet) ér véget, hanem vetéléssel, koraszüléssel, halvaszüléssel, esetleg szülés alatt és/vagy után komplikáció lép fel, illetve elveszíti a szülő a már megszületett gyermekét. Sajnálkozó mindig lesz, de minden csoda három napig tart. Vannak, akik sajnálata képmutató, ezekkel nem kell foglalkozni. Én azt gondolom, könnyebb pontot tenni a faggatózások végére azzal, hogy annyit mond az ember, hogy komplikációk miatt nem tervezünk több gyermeket, mint hárítani a végtelenségig. Pláne olyan emberek előtt, akik tudatában vannak annak, hogy több gyermek felnevelésén gondolkodik a pár.
    De azt gondolom, hogy érdemes erről otthon beszélgetni, hogy mi a "legjobb" megoldás, hogyan gondolja a pár a jövőt stb.

  • 2009.06.21 15:56:16cozumel

    Nem ertem, hogy nehany hozzaszolo (pl. Falatkenyer) miert probalja megmondani Ronianyunak, hogy mit kellene tennie.
    Nem mervado, hogy TI mit tennetek Ronianyu helyzetebe, mert azok TI vagytok, a TI eletetekkel, a TI donteseitekkel, erzelmeitekkel, tarsatokkal.

    Ronianyu meg mas, es lehet-valoszinu-hogy soha nem fog ugy erezni, gondolkodni, elni, mint TI.

    Ronianyu

    szerintem idovel kiderul, hogy milyen iranyba folytatodik majd a sztori. Ha megerik Bennetek az elhatarozas, ugyis belevagtok az orokbefogadasba. Ha nem, akkor valoszinuleg igy lesztek boldogok :)

  • 2009.06.21 16:09:38horadi

    Ronianyu!

    Ha gondolod, akkor keresd meg az Ágacska Alapítványt ( http://www.agacska.hu/tanfolyamok/segitseget_adunk.htm )!

    Ők kimondottan az örökbefogadásra készülők segítésére jöttek létre, de egyrészt ti már gondolkodtok ezen, másrészt pedig az alapítvány rendszeresen szervez csoportos beszélgetéseket (pszichológus bevonásával) pároknak, ahol segítenek feldolgozni a gyermekvállalással összefüggő tragédiákat, veszteségeket.

    Talán nektek is segítene könnyíteni a szíveteken és meghozni a további döntéseket!


    A hozzászólásokkal kapcsolatban pedig egyetértek Cozumellel! Teljesen mindegy, hogy ki-mit tenne ebben a helyzetben, hiszen egyikünk sincs Ronianyu helyzetében, így ennek semmi értelme. Az ő életük, az ő sorsuk, így az ő döntésük egyedül a lényeges.

  • 2009.06.21 16:10:33horadi

    Ruju!
    Nagyon halkan fogok drukkolni! :-)))

  • 2009.06.21 16:12:55ruju

    OFF

    Szia horadi! Köszi, nagyon izgulok egyébként, remélem a nyáron tényleg lezajlik a dolog. Hogy vannak a csajok?

    ON

  • 2009.06.21 16:15:27horadi

    Ronianyu!
    A csoportterápiás foglalkozás neve: "Gyermekre várva"
    http://www.agacska.hu/tevekenysegeink/gyermekre_varva.htm

    Többek között arra is kaptok tippeket, hogyan kezeljétek a környezettől jövő kérdéseket.

  • 2009.06.21 16:17:23ruju

    Az is sokat segít, hogy tudod, hogy nem vagy egyedül.

  • 2009.06.21 16:19:18ruju

    A sorsról meg csak úgy eszembe jutott, hogy ha az ember soha nem próbálna jobbítani a sorsán, akkor soha nem menne előre az életünk. Gyermekvállalás témában elég csak az olyan sok és gyönyörű lombikbabára gondolni...

  • 2009.06.21 16:20:21horadi

    OFF

    Köszi, jól! Túl jól! :-DDD
    Annyit rosszalkodtak délelőtt, hogy már 1 óta húzzák a lóbőrt, de még mindig nem ébredeznek... :-)

    ON

  • 2009.06.21 16:22:44Toth_Ildiko

    Án az okokra lennék kiváncsi. Mármint mit mondtak a dokik, mi volt az ok , ami miatt ez történt.
    Meg lehetett volna előzni, vagy bármi fontos infó.

  • 2009.06.21 16:36:00Pikkx

    Sziasztok, évek óta olvasom a Porontyot, de még sosem szóltam hozzá, most viszont megszólítva érzem magam.

    2007-ben problémamentes terhesség után hüvelyi úton született meg az első gyermekünk, gátvédelemmel, 8 óra vajúdás után, fájalomcsillapítás nékül. Ez utóbbit azért említem meg, mert utána nálam is fellépett az erős vérzés, még a szülőszobán. Délután 5-kor kezdték elállítani, nagyon fájdalmas volt. Másnap délben még mindig a szülőszobán voltam. Infúziók, gyógyszerek, hasba könyöklések, 3 egység vér és egy egység trombocita. Nálam is kilátásba helyezték a méheltávolítást, azt mondták pár percen múlott az életem, meg hogy egy branül már be volt kötve, gyorsan még egyet benyomtak. Én meg közben remegtem a fájdalomtól és a vérveszteségtől és azon sírdogáltam, hogy épp elkezdtünk építkezni, 3 gyerekre méretezve a házat, minek????

    Aztán megmaradt a méhen, testileg helyrejöttem, lelkileg nehezebben. Kutattam az okokat, voltam heamatológusnál, mindent rendben talált. Azt mondták, ez egy kiszámíthatalan véletlen volt. Fórumokban keresgéltem olyan anyukákat, aki ilyen komplikáció után szülni mert, de nem találtam.

    És amiért mindezt leírtam: most 22 hónap korkülönbséggel megszületett a második gyerekünk, 3 hetes és szerencsére semmi komplikáció nem volt. Persze a szülés végén rettentően féltem, nem bírtam kiengedni, reszkettem megint, de másnap már el mertem hinni, hogy megúsztam.

    Ronianyu, nagyon sajnálom, hogy te nem voltál ilyen szerencsés! Beszélj-beszélj, rajtam az sokat segített. Már szült barátnőknek én elmondtam, persze nem túl naturálisan.

  • 2009.06.21 16:45:21Pikkx

    Nekem azt mondták, hogy nem lehetett volna megelőzni. Nálam a viszonylag hosszú vajúdásra fogták, hogy tónustalan lett a méhem. Kérdeztem, hogy esetleg császárral jobban járnék-e kövatkező babánál. Azt monták nem, mert a nagy vágás még könnyebben kivérzik.

    És még valami: kórház előtt le a kalappal (Szt. Imre). Éjjelre mellém tettek egy matracot a férjemnek, ott lehetett velem, az ügyeletes szülésznőtől még szendvicset is kapott!

  • 2009.06.21 16:54:20ronianyu

    Ildiko, a dokim szerint nem lehetett előre látni, hogy ez fog történni. Méhrenyheség lépett fel, ezért nem húzódott össze rendesen és nem állt el a vérzés. Azt mondták, vannak olyan típusú emberek, akiknél felkészülnek az ilyesmire, mert vannak erre utaló jelek, nálam semmi ilyen nem volt. :( Eddig úgy gondoltam, ez részben csak valami kimosakodás-féle, de többen is írtatok hasonló esetet, úgyhogy kezdem azt gondolni, nagy ritkán tényleg előfordul ilyen.

  • 2009.06.21 17:06:00jucili

    2009.06.21 16:36:00Pikkx
    fájalomcsillapítás nékül. Ez utóbbit azért említem meg, mert utána nálam is fellépett az erős vérzés, még a szülőszobán


    Ezt nem értem. Mi köze a fájdalomcsillapító nélküli szülés és után vérzés, ill. a fájd.csill.-val szülés és utána vérzés között?
    Vagy csak én érzem úgy, hogy itt mondani akartál valamit, ill. nem akartál mondani semmit?
    Nem kötekedek, csak nem értem!

  • 2009.06.21 17:10:35hinta-palinta

    Ildikó

    https://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=104575&name=Atonia-uteri-okozta-v%E9rz%E9s-sz%FCl%E9s-ut%E1n

  • 2009.06.21 17:17:28jucili

    Mi a különbség? - bocsi!

  • 2009.06.21 17:57:18csutkababa

    Ronianyu
    Sajnos azt a választ kaptam, amire számítottam...
    Nem értem, nem és nem, hogy Magyarországon miért fehér folt még mindig az ilyesféle események utáni azonnal megkezdett pszichés támogatás.
    Rengeteg posttraumás stresszt lehetne enyhíteni, kivédeni.
    Ha már a tűzoltóknak van gyorsbeavatkozású pszichológusi gárdája, mert szegények olyan sok szörnyűséget látnak, akkor a mezei betegek miért mostohagyerekek????

    Nem értem.

    Nem tisztem, Ronianyu, hogy megmondjam, mit tegyél, te érzed leginkább, mire van szükséged.Csak azt jegyzem meg halkan, hogy hasonlót átélt emberek csak kis része birkózik meg vele magában, dolgozza fel tökéletesen a dolgot.

    Örülj a babának, a párodnak, és szeresd őket!

  • 2009.06.21 18:34:25Brumibaby

    Csutkababa, nem tudtok számokat, hogy milyen gyakori ez a típusú szövődmény? (mármint az uralhatatlan vérzés szülés után)

  • 2009.06.21 18:39:05másutt

    jucii, en ugy latom Pikxx azert emlitette, hogy nem volt fajdalomcsillapitas: mert a szules utan, a verzes KOZEBEN is nagy fajdalmai voltak. ez jon ki a szovegbol. "Délután 5-kor kezdték elállítani, nagyon fájdalmas volt. Másnap délben még mindig a szülőszobán voltam."

  • 2009.06.21 18:58:14hinta-palinta

    Brumi, belinkeltem egy oldalt, ott 2-6 eset 100 ból az arány a szülés utáni atoniás vérzésre. Mondjuk ez nem mind uralhatatlan.

  • 2009.06.21 19:17:25anyamadár

    Ronianyu, szerintem nagyon jó, hogy le merted írni a történetet.
    Köszönet érte!

    Nekem két császárom volt, a másodiknál hegszétválással. Lehet, hogy mi még majd próbálkozhatunk, de félek, hogy végigrettegném a hetedik hónaptól a terhességet.
    Nekem pszichológus segített valamennyire feldolgozni a történteket, de sajnos mostanában sokszor eszembejut, mert a körülöttem élő barátnők közül többen most szülték a harmadik babájukat, vagy most várják éppen.

  • 2009.06.21 19:21:36Lófasz Hadnagy

    Biztos vagyok benne, hogy remek szülők lesztek és ez a lényeg. Marci nőjön fel rendben és biztos vagyok benne, hogy unokákkal kárpótolni fog titeket!

    P.s.: Ettől függetlenül megnyúznám a dokikat szívem szerint.

  • 2009.06.21 21:04:38anomália

    Ronianyu nagyon szerensés, de tök termszetes, hogy most még nem igy látja. Eennél sokkal szerencsétlenebbül is végződhet még egy sima szülés is. Nemrég valahol arra sem volt ideje a dokinak, hogy kettőt pislogjon, gyakorlatilag percek alatt kivérzett a csaj.Mindent megtettek érte,de még a műtőig sem jutottak el vele. Van ilyen is.

  • 2009.06.21 21:11:11Pikkx

    Jucili:

    Igazad van, nem egyértelműen fogalmaztam. Úgy van, ahogy másutt mondja. Azt képzeltem magamról, hogy viszonylag jól tűröm a fájdalmat, de ott, akkor nagyon szenvedtem. Azt gondolom, hogy ha be lett volna kötve az EDA, akkor legalább a fájdalomból valamit megúszhattam volna. Most a második szülésnél megfordult a fejemben, hogy kérek edát, de nagyon gyorsan kibújt a másoszülött.

    A gyakoriságról annyit, hogy nekem azt mondták, ebben a kórházban nem láttak még ilyen mértékű atóniát.

    Bocsánat, ha összevissza fogalmaztam és távirati stílusban, de a kicsi rajtam lóg egész nap, hátha kinövi...

  • 2009.06.21 21:16:57Ányó

    Ronianyu!
    Fel a fejjel!
    Azt javaslom, ha kicsit is erőt vesz rajtad a kétségbeesés, keress segítséget. Nehogy sokáig tartson. Mert a mindennapi apró örömöket nem szabadna, hogy a történtek beárnyékolják.
    Tudom, miről beszélek. Persze, lehet, hogy jobban fogod viselni, mint én.

    Az elsőnél a doki annyit kérdezett, fogorvos nem mondta még, hogy vérzékeny vagyok? Nem mondták. Sosem volt ilyen gondom.
    Hosszan voltam az őrzőben, de komolyabb gond nem volt, leszámítva, hogy sokáig nagyon-nagyon gyenge voltam (pl. beájultam a wc-ben), lórúgásniy vasinjekcióval engedtek haza.
    10 év múltán, ismét problémamentes terhesség. Elmeséltem az orvosnak, mi volt korábban. Azt mondta, ne féljek, mer ugye mindig azokkal történik valami.
    Nem féltem. Csak akartam, hogy tudja.
    Boldogan mentem szülni ismét.
    12 óra vajúdás. Utólag visszagondolva aggodalom ült a szülésznő arcán, hogy nem igazán jönnek a tolófájások.
    Orvosom rossz illeszkedés miatt a császár mellett döntött.
    Ha nem így tesz, nem lett volna ideje átvinni a műtőbe.
    2perc alatt ment el fele vérem, miután a babát megmutatták és rendbe akartak tenni. Egy visszapofozás után kérdezte, értem-e, amit mond, ezt kell tennie.
    Közben férjem kinn, nem tud semmit, azt mondták, mire a babától visszajön, én is kinn leszek.
    Ehhez képest eltelt 4óra.
    Utólag tudom, gépen voltam, 5 egység vért kaptam az intenzíven stb stb. A babát is csak másnap kaptam meg:(
    Bár megírtam, elmeséltem mindenkinek (a heg is alig látszik), mégsem vagyok túl rajta, pedig már 4 éve volt:(
    Itt a két gyönyörű lányom, mégis fáj, hogy a sors elvette tőlem a szabad döntés lehetőségét.
    Szóval nekem bizonyára jót tett volna egy szakember.

  • 2009.06.21 21:28:17geba

    2008-ban császárral szültem összesen 6 kilónyi ikerbabáimat 39. héten. A méhem úgy túlnyúlt hogy az oxitocinra nem reagált a szülés előtt és után sem. A műtét után el kezdett locsogni a vér belőlem, és egy idő után minden szülésznő meg egy csomó orvos körülöttem futkosott. A főorvos meg az operáló orvos elmagyarázták hogy 3 lehetőség van. Feltárnak hüvelyen át és megnézik mi van, ha nem jön be akkor újra felnyitják a hasam, ha ez sem, akkor kiveszik a méhem. Közben ment 5 egység vér meg mindenféle infúzió, kicsit túl is töltöttek, 1-2 hónapig tiszta vizes voltam. 3 branül vagy mi volt a két kezemben. Végül az első változat bejött valamit, varrogattak a méhszáj közelében a méhemen. 13 órakor volt a császár és este 10 kor toltak át a nőgyógyászati nagyműtétek utáni őrzőbe, mert a gyermekágyas osztályon nem vállaltak éjjelre. Szerintem egy kisebb kórházban nekem is simán kivették volna a méhem, de ez valahol érthetőis, az anya élete mégiscsak fontosabb.

  • 2009.06.21 21:46:33manner

    Ronianyu, köszönöm szépen a történeted. Kívánom, hogy sikerüljön megtalálnod azt a módszert, szakembert, vagy bármit, ami segít túllenni ezen. Én beszélgetéspárti vagyok, de tudom, hogy ebben nem egyformák az emberek.

  • 2009.06.21 21:50:34ronianyu

    geba, nálam is mindent megpróbáltak, elmondásuk szerint volt injekció hasfalba és közvetlenül a méhbe is, masszírozták a méhem, de semmi sem segített. Úgy gondolom, megtettek mindent, amit orvosilag lehetséges - mindezt Bp. egyik legnagyobb kórházában.

  • 2009.06.21 22:08:41másutt

    Pikkx, en meg mindenkit megertek. Kiveve, aki egyenesen beszel. :)

  • 2009.06.21 22:48:13Sudve

    ronianyu, azzal, hogy elmondtad, nagy lépést tettél. És idő, idő, idő. Ha pedig szükséges, ne szégyellj segítséget kérni. Kutyakemény, és szerintem elég hosszú az út az elfogadásig, ott még én sem tartok (Kicsit több, mint egy éve, a második gyerekem /kora/születésekor estem át ezen, annyi különbséggel, hogy nálam már a műtőben látták, hogy nincs más megoldás, így is 3 órát dolgoztak velem, hogy ne maradjak ott...)

  • 2009.06.21 22:49:48lájfizízi

    Ronianyu,
    nagyon együtt érzek veled. Nekem most 3 és fél hónapos a kislányom és egy hajszál választott el attól, ami veled történt - engem "csak" megfenyegettek a méhkivétellel, ha nem húzódik össze. Megúsztam, de bele sem merek gondolni, hogy egy következő babánál mi lenne.

  • 2009.06.21 23:22:02eszterke

    Ronianyu,

    köszönöm, hogy leírtad. Gratula a manóhoz.
    Szerintem az is nagy lépés, hogy leírtad.

  • 2009.06.22 08:22:05geba

    Ronianyu! Szinte teljesen biztosak lehetünk benne hogy nálad a méhkivétel volt az adott helyzetben a legjobb megoldás. Hála Isten élsz és virulsz a családod legnagyobb örömére. Valószínű hogy az, hogy leírtad nekünk kiindulópont a lelki gyógyulásodhoz is. Te tudod a legjobban kinek és mennyit mondasz el a veled történtekből, de tapasztalataim alapján nem rossz, ha nem is részletesen, de beszél a rossz dolgokról az ember lánya. A titkolózás sok energiát elvesz tőlünk.

  • 2009.06.22 08:42:17jucili

    Pikkx

    Így már teljesen érthető! Köszi! (Csak mellékesen: EDA-val született mindkét gyerekem; jó kis találmány! A 3.nál próbáld ki!:))

  • 2009.06.22 09:23:08Miss Marple

    Ilyenkor érzem úgy, hogy aranyba öntetem a dokim kezét. Kizárólag rajta múlt, hogy nem történt velem is ugyanez az első császár után. (Annyira szakadékony és vékony lett a méhfal, hogy másfél órán át próbálgatta összevarrni a heget, ami tkp. egyre tovább szakadt minden öltéssel...)

    Ronianyu,
    a beszámolód hangneme és gondolatai nekem azt mutatják, hogy elképesztő lelkierővel és EQ-val rendelkezel. Minden respekt a tiéd, amiért így viszonyulsz a helyzethez. Csak bámulni tudlak.

  • 2009.06.23 10:00:23Lerche

    Kedves ronianyu!
    Nagyon megindítónak találom történeted, az utolsó mondat pontja után azonnal egy kérdés fogalmazódott meg bennem, de ezt inkább privátban tenném fel. Ha ebbe beleegyezel, kérlek jelezd felém.
    Köszönettel:
    Lerche

  • 2009.06.23 11:42:09ronianyu

    Szia Lerche, a következő címen tudsz elérni: gusztav pont gizmo kukac gmail pont com

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta