A homeopátia segít meggyógyítani a gyereket?

A homeopátiáról sok embernek legalább olyan szélsőséges elképzelései vannak, mint az asztrológiáról, Waldorf-módszerről, varázslásról és a szellemekről. S ha nem is mindenki gondolja, hogy az egész csak parasztvakítás, nem igazán tudni, hogy mi fán is terem, ez az apró bogyókkal gyógyító eljárás.

hom2

Sokan nem tudják, hogy Magyarországot az 1860-as években a homeopátia fellegvárának tartották, 1871-ben például budapesti egyetemen két tanszék is létesült a témában, s három homeopátiás gyógyszertár is működött. 1949-ben, az államosításokkal egy időben a homeopátiás terápiát betiltották.

Hogy valóban hatásos-e, a mai napig megoszlanak a vélemények, s hogy igazából az alkalmazott szerek használnak-e egy sikeres gyógyulásnál, vagy véletlen az egybeesés, ezt mindenki maga döntheti el. Gyermekeink egészségéért azonban hajlamosak vagyunk olyan módszereket, irányzatokat is kipróbálni, amiben alapvetően nem hiszünk, de reménnyel tölthetnek el mások történetei. A gyógyszerekkel, antibiotikumokkal és néhány drasztikus kezeléssel szemben azonban a homeopátia hívői gyakran azzal érvelnek, hogy bajt nem okozhatnak a szerek, még akkor sem, ha nincs semmilyen hatásuk a betegség gyógyításában.

De ne szaladjunk ennyire előre, először is tegyünk egy kis rendet a fejekben és beszéljünk arról, hogy mi fán is terem ez a homeopátia, ami sokak szerint pusztán placebo, a működése és hatékonysága pedig teljesen eltér a hagyományos gyógyszerekétől.

A homeopátia kétszáz éve az alternatív orvoslás egyik ága, Samuel Hahnemann ( 1755-1843) német orvos nevéhez fűződik alaptörvényeinek a rendszerbe foglalása, melyből az első, a hasonlósági törvény, azaz a hasonló a hasonlóval gyógyítandó (homeopátia = hasonló szenvedés-görög).

A homeopátia kiindulópontja az, hogy a szervezet egységben működik a környezetével, s ebben a kölcsönös rendszerben folyamatosan arra törekszik, hogy a veszélyeket elhárítsa, a hibákat kiküszöbölje. A betegség pedig csak a szervezet törekvése az egyensúlyra. Az alkalmazott homeopátiás gyógyszerek hihetetlenül kis mennyiségben azokat a hatóanyagokat tartalmazzák, melyek egészséges emberen olyan tüneteket okoznak, mint amit a homeopátiás készítménnyel kezelni szeretnénk. Szakértők szerint ha tehát egy szer egészséges emberben fejfájást, köhögést, vagy gyomorfájást vált ki, ezekre a tünetekre alkalmazható lesz, végtelenül kis mennyiségben. Így érvényesül a "nagy mennyiségben méreg, kis mennyiségben gyógyszer" elmélete a homeopátiával foglalkozó irodalom szerint. A gyógyszerek természetes anyagból (ásványi, növényi, állati eredetűek) származnak, s mára több mint 2000 féle szer áll rendelkezésünkre, a választék pedig folyamatosan bővül. A homeopátiát alkalmazó szakemberek szerint a homeopátia a klasszikus orvostudománnyal nem ellentétesen működik, hanem annak kiegészítéseként.

A legnagyobb kérdés, melyre a magyarázat köznapi értelemben véve igen nehezen értelmezhető és elvonatkoztatott az, hogy hogyan készülnek ezek a szerek? Hahnemann találta fel a potenciálást, ami nem más, mint egy anyag hígítása és dinamizálása. Ez azt jelenti, hogy egy oldatot lépésenként hígítanak fel, majd erőteljes mozdulatokkal összerázzák, majd újra és újra. Az így kapott szer állítólag azt az információt tartalmazza csak, ami ahhoz szükséges, hogy meggyógyítsa magát a szervezet. Egy adott gyógynövény tehát nagy mennyiségben fejfájást okozhat egészséges emberen, de megfelelő hígításban azt az információt közli a testünkkel rezgések formájában, hogy hogyan küzdje le a fejfájást.

A homeopátiás szerek tehát a szervezet öngyógyítását segítik a hagyományos orvoslással szemben, ahol a gyógyszerek nyomják el a betegség tüneteit, győzik le a betegséget helyettünk. A homeopátiában tehát a tünetek kapják a legnagyobb jelentőséget, a lázat és a fájdalmat nem elnyomni kell, hanem a szervezetet segíteni a gyógyulásban, állítják a szakértők.

Sokan azt feltételezik, hogy a homeopátia lényege pusztán a hitben keresendő, azaz a gyógyuláshoz igazából a pozitív hozzáállás, a véletlen és a szerencse járul hozzá. Bár a homeopátiás készítmények nem ártalmasak akkor sem, ha feleslegesen vesszük be őket (szemben a hagyományos gyógyszerekkel), csak nagyon nagy dózisban, érdemes felkeresni olyan orvost, aki ezzel foglalkozik. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a homeopátia sem csodaszer és vannak korlátai, néhány akut betegségnél a gyógyulás csak a hagyományos gyógyszerek által érhető el, ezt pedig szakember hivatott megállapítani.

Következő cikkünkben a homeopátiás szerekről, potenciákról, az alkati szerről és annak megválasztásának módjáról írunk.

forrás: Horváth Katalin dr.- Bóna László: Homeopátiás gyógyművészség; HOMART kiadó 1999.

Oszd meg másokkal is!
Mustra