SZÜLŐSÉG

Terhesnapló: A Metallica-koncert nem kismamáknak való

2009. június 17., szerda 12:43 |

pocak15

15. hét

Tömeg: 56,9 kg

Újabb élményekkel lettem gazdagabb a héten. Olyan eddig nem tapasztalt eseményeket kellett átélnem, mint a tea és banán együttes kipréselése az orrnyílásomon keresztül. Ez az orv rókatámadás olyan váratlanul ért, hogy kis híján megfulladtam (és persze rettentően sajnáltam magam). Aznap még egy meglepetés ért, a lépcsőházunkban fényes nappal hirtelen elsötétült minden, majd a másodikon lakó néni aggódó tekintete bámult az arcomba. Megállapítottam azt is, hogy vakmerőség lenne bevállalni ájulósan egy Metallica-koncertet, viszont egy fél pohár vörösbornak nem tudtam ellenállni.

Koncert

Már megszerveztem a pénteki Nova Rock rendezvényre az utamat és alig vártam, hogy a Metallicára tombolhassak (persze visszafogottan és leghátul), ám a fenti események miatt átgondoltam a dolgot és megállapítottam, hogy a félórás gyaloglás a helyszínre és a koncerten való ácsorgás (merthogy ki bírna ki egy Metallica-koncertet ülve) nem kismamának való. Arról már nem is beszélve, hogy még egy jó pofa sört sem tudnék legurítani, így végleg letettem a tervemről. A Metallicának innen üzenem, hogy lesznek szívesek jövőre házhoz jönni, ahogy az AC/DC is tette.

Buli

Azért nem maradtam buli nélkül, sőt, be kell valljam, bűnöztem is. Eleinte sóvárogva néztem a barátaimat, akik egymás után itták a viszkikólákat és egyéb alkoholos italokat. Tulajdonképpen fel sem merült bennem, hogy én is igyak, tisztában vagyok az alkohol magzatra gyakorolt káros hatásaival. Amikor azonban előkerült egy üveg 2002-es Kopár Cuvée, végzetesen elgyengültem és kikönyörögtem magamnak egy fél pohárkával. Mint egy óvodás, aki végre megkapja a vágyott játékot, úgy örültem az isteni nedűnek, mély átéléssel kortyolgattam a kedvenc boromat. A szervezetem igencsak elszokott az alkoholtól, mert seperc alatt fülig érő szájjal ontottam magamból a hülyeségeket.

Védőnő

Szégyenszemre tizenöt hetes terhesen még nem rendelkezem egyetlen darab terheskönyvvel sem, pedig a héten muszáj lesz beszereznem, ha a szombati esedékes nőgyógyászati vizsgálaton azt szeretném, hogy a dokim ne harapja le a fejem és tudja dokumentálni a vizsgálati eredményeimet. A körzeti orvoshoz sem jutottam még el – hiába, harmadik gyereknél már kissé alábbhagy a lelkesedés.

Ivás

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az olvasók okos tanácsaiért – amióta megfogadtam javaslataikat és annyit iszom, mint egy gödény (ásványvizet, mézes teát leginkább), emésztési problémáim is helyre jöttek és láss csodát! a fejem sem fáj azóta. Lehet, hogy a sok hányástól és kevés folyadéktól valóban kiszáradtam.

Bébi

Múlt héten írtam egy posztot a Fiú vagy lány van a pocakomban-játékról, amely szerint nagy valószínűséggel fiam lesz. Talán már szombaton kiderülhet a titok: ha a körülmények úgy alakulnak, talán látszani fog a nőgyógyásznál a baba neme. Természetesen nem fogok kardomba dőlni, ha nem, de azért izgat a dolog.

Gyerekek

Hogy egy kis cukrostakony is legyen a végén, leírom, milyen gondolatok kavarognak a fejemben. Van két jó fej gyerekem, akiket mindennél jobban szeretek (közhelyszótár 62. oldal). Érkezik még egy kölyök, akit nyilván ugyanúgy fogok szeretni. De vajon egyformán fogom tudni szeretni mindegyiket? Tudom, a szeretet végtelen (közhelyszótár 34. oldal), de vajon jut-e majd a kicsi mellett elég időm és energiám ugyanannyit játszani a nagyobbakkal, programokat szervezni nekik és a legfontosabb, a lelküket is ápolni, beszélgetni velük?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.06.17 17:43:31Kipikopii

    H. nincs botrany, beszelgetunk. Nekem azt mondtak, hogy par kilo tulsulyom van, ne egyek edesseget, figyeljek oda minden termek (egy sima joghurt) hozzaadott cukortartalmara. Edesszaju leven nem orultem ennek, de lemondtam rola. A kedvenc sajtjaimrol is, mert egytol-egyig lagy sajtok voltak. 9 honap nem olyan nagy ido (nekem, szerintem, IMHO, stb.).

  • 2009.06.17 17:45:01Heatherette

    én azért ezt az étkezés dolgot is megreformálnám, mert ugye annyit hallani, hogy a brokkoli meg a karfiol rákkeltő, igazából a kismamákat növények közelébe se engedném, biztos, ami biztos, ne kísértsük a sorsot, ugye, írták itt feljebb néhányan.

  • 2009.06.17 17:47:18Irise

    PFff.
    Brit tudósok szerint nemcsak a Metallica - koncert nem való terhes nőknek , de a kötéltánc, ejtőernyős ugrás és a jégkorcsolya-tanulás sem...
    Szerintem nagyon ügyes csaj vagy, de picit óvatosabb is lehetnél. Vagy lazább, vagy alábbadós vagy mittomén :D

  • 2009.06.17 17:47:27másutt

    Nalam is lecsuszott 1-2 korty, nem ott kezdodnek a bajok. Nem rugtam be, meg csak vigyorgos sem lettem.

    Tunde meg igyon, amennyit akar, ha jol esik.

    Nekem az bancsa a fulem, hogy ORVOSOK ajaljak terhes noknek. VERSZEGENYSEGRE! (ezt sokadszorra hallom) Meg jo, hogy nem jo nagy kover, marijuanas cigiket a hanyinger ellen (garantaltan segit a hanyingeren, tenyleg es meg fincsi is es elmulassza azokat a varandos paraakat, aggodalmakat)

    Minden ittlevo felnott no maga eldontheti, vallalja-e a gyereke esetlegesen 1-2-10 IQ pont elvesziteset. Meg nem sikerult kimutatni, mi az a pia szint ami meg nem karos, azaz elvileg mind karos, azert mondjak, hogy az.
    1 kortytol senkinek semmi baja nem lesz.

    Bar en, es a legtobbunk jol alul tudjuk becsulni, hogy mennyit is iszunk. :)

  • 2009.06.17 17:50:19Kipikopii

    H. itt nem elsosorban a kismamarol van szo, hanem a magzatrol.

  • 2009.06.17 17:52:32Heatherette

    mér, jó a magzatnak, ha anyu rákos lesz?

  • 2009.06.17 17:55:10Mafalda

    2009.06.17 17:00:25Kipikopii
    koccinthatunk bizony! :-)))

    másutt
    természetesen én sem úgy értettem, hogy az egyetlen létezô vasforrás a vörösbor, és igyuk nyakra-fôre terhesen!!!!
    meg aztán ez erôsen dokifüggô is, van, aki tanácsolja, van aki meg sem említi, van, aki rosszalja
    mint ahogy a terhesek közül sem mindenki iszik vörösbort a vashiány miatt
    de attól, hogy vki iszik egy-egy pohárral még nem valami középkori hiedelemnek dôl be

    baudolinA,
    van a terhességi vashiányos vérszegénység erre, plusz a keményedésekre is szokták "alkalmazni"
    de jöjjön csutkababa, mondja meg pontosan

  • 2009.06.17 17:57:05Irise

    Kevés orvos tanácsolja az alkoholfogyasztást. Szvsz.

  • 2009.06.17 17:59:03Kipikopii

    Ok Mafalda :-)

    Ja, ez a kemenyedes-bor tok uj nekem. Arra nem magneziumot vagy micsodat szoktak ajanlani?

    H. elbeszelunk egymas mellett.

  • 2009.06.17 18:06:33másutt

    Tudom, hogy nem minden terhes no "azert" iszik, de 2 napon belul a Porontyon masodszorra hallom, hogy valaki a verszegenyseg miatt, orvos javaslatara...
    (nem talalom az elozot, de a lenyeg az volt, hogy az illeto nem birja a vastablettat, ezert MUSZAJ bort innia, LOL)
    egyel meg egy 3 tojasbol rantottat, es annyit ersz vele, mint fel uveg vorosborral, hugom.

    Hat nana, hogy egyes dokik ajanljak, van kozottuk eleg sok pias. :D

  • 2009.06.17 18:09:03cincia

    Magenta, nincs nagyrambó, csak kisrambó.

  • 2009.06.17 18:12:37Macskanya

    Mondaine, Tünde:

    Nem rókáztam annyit, mint Tünde, de hamar rájöttem, hogy az én esetemben nem érdemes titkolózni. Kb 6 hetesen nekem is sötét lett a lépcsőn, azt sem tudom mi történ, de négykézláb találtam magam a villamos megállóban. Gondolom nem kell mondanom, hogy mindenki lesz@rta magasról, hogy elestem. Szóval, Tünde, nagyon vigyázz magadra.

    Ezek után, természetesen, hogy kiment a bokám és nem tudtam ráállni, itthonról dolgoztam majd 3 hétig. Amikor pedig bementem, az első dolgom volt a főnökömmel megdumálni. A Team Lead (bocs, de tényleg így hívjuk) már tudta addigra, elég jóban voltunk, még az esés napján elkaptam és elmondtam neki, miért volt.

    A rosszulléteim végéig nem, de utána bejártam napi szinten, kb. az 5. hónap végéig, majd fokozatosan egyre kevesebbet. Majd amikor felhúztak, elkezdtem keményedni, megbeszéltem velük, hogy akkor mostantól heti 1x bemegyek.

    Most a 29. héten vagyok, hát mostanra azért akadnak problémáim, utalva a WC-s postra, jelenleg nem igazán kivitelezhető számomra a 8 óra ülés. Van pár elintézni valóm, holnap reggel bemegyek, mindent elintézek. 2-re jön értem a férjem és itthonról folytatom. Amióta elestem, nem enged el egyedül, ha nem muszáj. Azért néha szököm, de nem nagyon tiltakozom. Nehéz a laptop.

    Tudom, mázlista dög vagyok. Azért ezért is meg kellett másznom a szamárlétrát, de tény, hogy ahol dolgozom, nem egy átlag munkahely. Hozzáteszem, mindannyiunknak isteni és sok belátás sem kell hozzá, hogy vki rájöjjön ez mennyire egyszerű. Nem kéne a kismamáknak kiíratni magukat azonnal, ha minden munkáltató ennyire normális lenne. Ahhoz már tényleg nagyon betegnek kell lenni, hogy vki az ágyból tudjon dolgozni. Mert sajnos volt olyan, hogy du. 5-ig nem bírtam felkelni. Túléltük és nagyon boldogok vagyunk! :-)))

  • 2009.06.17 18:14:29Macskanya

    ne tudjon.. bocsi..

  • 2009.06.17 18:17:33baudolinA

    másutt,
    a vastablettát valóban nehéz eltalálni, engem eddig mindenik (tabletta, szirup, kapszula) olyan szinten megfosatott, hogy több volt a kár, mint a haszon. Aztán találtunk egy vas-fumarát tartalmút (Ferretab), amiből naponta egyet vettem be. Ez 50 mg vasnak felelt meg, ez lenne a fenntartó adag. Nekem elvileg legalább kettőt (de inkább hármat) kellett volna bevenni, de az orvos azt mondta, hogy nem kísérletezünk, szedjem a napi egyet (kb. 8 hónapig), és egyek mellé mindenféle vastartalmú izéket. Négy hónap után mondta, hogy "na, már mérhető a vasszintje". :)

  • 2009.06.17 18:17:43Macskanya

    Ja.. nekem magnéziumot mondott a doki, 3 x 250 mg, a vörösbort utálom - a vastablettát meg jelenlegi állapotomban már nem merem beszedni! Amíg nem jövök rendben marad a sima vitamin és az étrend, ami ugye idáig túrót nem ért (viszont a mostani vitaminomban jóval több a vas). Nem merem kockáztatni, hogy egyáltalán ne tudjak leülni :-(((

  • 2009.06.17 18:19:23Macskanya

    BaudolinA: ezért most hálás vagyok. Hallottam még injekcióról is... :-S

    Anyám mesélte amúgy, már fél éves voltam, még mindig látszott a helye... :-SSS

  • 2009.06.17 18:20:35Macskanya

    rendbe... nah, nem megy az írás

  • 2009.06.17 18:22:38baudolinA

    Macskanya,
    engem is ezzel riogatott a doki, hogy ha nem jövök rendbe egy év alatt, akkor injekció. Úgyhogy olyan szorgosan szedtem, hogy öröm volt nézni. :)

  • 2009.06.17 18:24:10másutt

    ja es a vashianyosoknak uzenem, hogy a koffein (kave, tea) blokkolja a vas felszivasat, a C vitamin meg nagyban segiti.
    Igy a vastartalmu etelek (tojas, mindenfele hus, bab, spenot, mogyorok, gabonak) erdemes C vitamin tartalmut is enni, egy pohar narancsle, 1 zoldpaprika, stb csodakat tesz!

  • 2009.06.17 18:26:32Macskanya

    BaudolinA: oooh.. hát megemlítem a dokinak, meg egyáltalán, hogy találjon ki vmit... mert most totálkáros vagyok. Csak a két véglet létezik, ha érted mire gondolok. Tegnap azt hittem sírvafakadok. :-(

  • 2009.06.17 18:27:21Macskanya

    Másutt: én már mindent tudok erről. Hiába... hiába volt idáig minden... :-(((

  • 2009.06.17 18:33:09másutt

    szegeny. remelem hamarosan jobb lesz!

  • 2009.06.17 19:36:20lili27

    Nekem annó 9 éve az orvos a magnézium mellé egy fél konyakot írt fel lazításképpen (35.hét), tök komoly, rajta volt az ambulánslapon! Még ha Baileys lett volna...

  • 2009.06.17 19:43:51zsiri

    Tesómnak keményedésre, görcsökre ajánlotta a dokija az alkoholt, nem is bort, hanem kis konyakot, akár minden nap!!! (+Mg tabletta) Egyébként orvosi protokoll is van: iv. (intravénás) etil-alkohol az erős görcsökre, kezdődő vetélésre.
    Nyilván mérlegelni kell a várható előnyöket-hátrányokat, de egyszer-egyszer 1 pohárka bor nem valószínű hogy árt. Az alkohol káros hatását a magzatra (magzati alkohol-szindróma) krónikus alkoholfogyasztó nőknél mutatták ki. Mondjuk az első trimeszterben, amikor a legfőbb dolgok kialakulnak azért még óvatosabbanak kell lenni.

  • 2009.06.17 19:56:17másutt

    zsiri, nem tudom mi a forrasod, de en mindenutt azt talalom, hogy meg nem sikerult megtalalni azt a mennyisegu alkoholt, ami még nem art.
    Tobbek kozott
    http://www.marchofdimes.com/professionals/14332_1170.asp
    "Although many women are aware that heavy drinking during pregnancy can cause birth defects, many do not realize that moderate or even light drinking also may harm the fetus. In fact, no level of alcohol use during pregnancy has been proven safe. Therefore, the March of Dimes recommends that pregnant women do not drink any alcohol, including beer, wine, wine coolers and liquor, throughout their pregnancy and while nursing."

    Az a baj az alkohollal, hogy az emberek nagy tobbsege sulyosan alulbecsuli, hogy mennyit iszik, "1 phar bor" lehet akarmennyi. Es ez akkor, amikor be merik vallani.

    A magzati alkohol szindroma az egy sulyos elvaltozas. De lehet enyhebb elvaltozas is, nem? "kicsit butuska?" "kicsit suta?" Esetlegesen mami nem fogja a pia kovetkezmenyenek levonni, ha gyereke nem elsportolo, vagy bukdacsol 1-2 targybol. Ennek mas okai is lehetnek.

    Legjobb elkerulni az elkerulhetot, nem?

  • 2009.06.17 20:08:09másutt

    Egyebkent Magyarorszagon az orvosok is es az emberek is sokkal megengedobbek a terhesseg alatti (es ugy altalaban) alkoholfogyasztas es dohanyzas ugyeben.
    Az USA-ban, ha egy terhes no egy pohar vorosbort iszik kozhelyen, hetszentseg, hogy valaki beszol neki. Vagy meglincselik.
    Nagyon sok minden fugg ttol, hogy milyen orszagban el az ember.

    Dehat hatarozott emlekem van arrol, hogy tinikoromban egy budapesti nogyogyasznal voltam, aki a beszelgetesunk alatt dohanyzott, es fujta ram a fustot. Lazan. Szeme sem rebbent. Fiatal doki volt, valoszinuleg meg mindig ott van az X klinikan, es o az egyik a sok kozul, aki azt mondjak a dohanyzo terhes noknek, hogy "jobb, ha cigizik, mintha a leszokas miatt stresszel!"
    :D

  • 2009.06.17 20:37:17Magenta

    Nekem úgy dereng, azt mondtad, az USA-ban nem szokás beszólogatni a másiknak, mert ott milyen kurva toleránsak az emberek, szemben Magyarországgal.

  • 2009.06.17 20:49:58Magenta

    Bocsesz, ez lemaradt: :-)

  • 2009.06.17 21:00:00bmbsz

    "Az USA-ban, ha egy terhes no egy pohar vorosbort iszik kozhelyen, hetszentseg, hogy valaki beszol neki. Vagy meglincselik."

    másutt, az USÁ-ban hol? mert hogy nem mindenhol, az biztos. vagy lehet, hogy nem is az Államok több nagyvárosában élnek a rokonaim? vagy hazudnak? vagy képzelődöm? vagy nem a keleti partra gondolsz? :)

    (és csak egy kicsit hadd kukacoskodjak: közhelyen inni kb. olyan lehet, mint a medve bőrére. köztéren már fizikailag is ihatsz) :)

  • 2009.06.17 21:46:04Callosum

    Nekem orvos ajánlotta véradáson a vörösbort kúraszerűen, hogy egy kicsit emeljen a hemoglobinszintemen. Napi egy dl jó minőségű vörösbor. Napi egy egység alkohol bizonyítottan csökkenti pár szív- és érrendszeri betegség kialakulását.
    A vörösbor pedig egyebek mellett rezveratrolt is tartalmaz, ami pedig antioxidáns, s sok pozitív hatása van.
    Terhesség alatt: főleg az első trimeszterben nagy a fejlődési rendellenességek kialakulásának veszélye, s ezt fokozza a túlzott alkoholfogyasztás (jóóóól leissza magát valaki). Persze az alkoholizmus nem tesz jót senkinek és semminek. (Itt beszélhetünk a függőségről. Nem egy kis pohár vörösborért kell megkövezni az embert.)
    Édesanyám is volt, hogy megivott egy pohár bort szoptatás alatt, s láss csodát, az íkúmmal,s minden egyebemmel minden rendben.

  • 2009.06.17 21:47:19Callosum

    s ha már vaspótlás: nemterhesen, én szívesen elkortyolgatok/nék a nap végén egy kis pohár vörösbort nyugiban, minthoy mindenféle tablettát szedjek.

  • 2009.06.17 21:47:58Callosum

    A spenótban pedig nincs több vas, mint más zöldségben, csak a méréskor elírtak egy tizedesvesszőt.

  • 2009.06.17 22:01:19manka78

    Tünde! Azt mondja a férjem, ha intézel neki egy jegyet, akkor bevisz a hátán és még zacsit is ad, ha hánynod kell. Kárt már úgysem tud benned tenni.:))))

  • 2009.06.17 22:03:02Tünde

    :))))))))))))))))))))))))))

  • 2009.06.17 22:16:02manka78

    Azt mondja: "Ennyi? Akkor úgy néz ki, hogy nem megyek.:)"

  • 2009.06.17 22:21:14baudolinA

    Callosum, a spenótról én is tudok, de azért létezik természetes vasforrás. A mindenféle tablettát pedig csak addig nem szeded be, amíg vérátömlesztéssel nem fenyegetnek...

  • 2009.06.17 22:24:05Tünde

    Manka: én is csak venni tudtam volna. De így legalább nem költök. :)

  • 2009.06.17 22:27:57manka78

    Na, mi is azért maradunk itthon.:( Pedig a férjem és a sógorom is bazi nagy Metallica-fun. Még tavasszal úgy voltak vele, hogy mindenképp megyünk, de muszáj volt lemondani róla.

  • 2009.06.17 23:19:34Callosum

    Tisztában vagyok vele. :)
    Azt elfelejtettem, hogy amikor nekem a doki ezt javasolta, felsorolt egy csomócsomó alternatívát, vagy vörösbor. :) Tehát nem kizárólagos.
    Tabletta: ha nagyon muszáj, persze.

  • 2009.06.18 10:10:46zsiz

    Sziasztok,

    Bocsánat, nem olvastam végig a kommenteket, de szeretnék hozzászólni.

    cincia, te apukáddal mentél Párizsba 23 hetesen? Esténként is vele vagy? Hol van a párod? Nem igazán értem.

    Tünde, nekem tetszett a napló. Én azt gondolom,m hogy 1-1 pohár bortól vagy sörtől nem lesz baja a babának, én anno nem is paráztam túl ezt a kérdést. Néha ittam egy kevés alkoholt, aztán ennyi. Szoptatás alatt néha sört ittam (nem alkoholmenteset), a lányom makk egészséges, nincs baja. Jöhetnek a kövek, nem érdekel, nekünk így volt jó.

  • 2009.06.18 10:45:48Panka0427

    Én most vagyok itt először, de ez most éppen aktuális téma (nem a bor miatt).
    A múlt héten tudtam meg, hogy 11 hetes vagyok ikrekkel, és amikor mondtam a dokinak, hogy nekem Depeche Mode koncertre van jegyem 23.-ára, azt mondta "meg ne próbáljon otthon maradni". Mondjuk szerencsére engem elkerültek a hányós-ajulós dolgok.

  • 2009.06.18 11:16:28silayn

    én arra vagyok kíváncsi, mikor fogják kirúgni tündét, mert terhes

  • 2009.06.18 15:19:48manka78

    silayn! Addig azért ne állj fél lábon.

  • 2009.06.18 15:33:54Tünde

    silayn: egy baba-mama blog szerzőjénél talán nem olyan nagy baj egy terhesség.

  • 2009.06.18 19:21:24hátpersze

    csibe101 Én most államvizsgáztam és lehet ezért volt a vizsgabizottság és a vizsgázó között az a 2-3 méternyi távolság?
    Kitartás Tündének, hátha nemsokára vége ennek a hányós-ájulós időszaknak, addig is ha tudsz nézz körül esés előtt.

  • 2009.06.18 22:01:59Macskanya

    Hátpersze: nekem nem volt időm nézelődni... ...aztán ott térden nem is tudtam hirtelen mi a fene történt?? Persze a sajgó bokám egyből megmondta nekem... ;-)

  • 2009.06.18 22:09:38Magenta

    Tünde, egyáltalán rúgtak már ki embert, azért mert gyereket szült?

  • 2009.06.18 22:11:29Magenta

    Mármint tőletek.

  • 2009.06.19 08:22:10Tünde

    Magenta: nem tudok róla. Sőt.

  • 2009.06.22 11:55:11silayn

    máskor majd használok szmájlit

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta