SZÜLŐSÉG

Laptopot kapnak az ötödikesek Egerben

2009. június 12., péntek 12:08

Az országban úttörő kezdeményezésként laptopot kap az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorló iskolájának valamennyi ötödikes tanulója - tájékoztatta pénteken az MTI-t az iskola igazgatóhelyettese. Ez négy osztályban 120 tanulót jelent - közölte Nagyné Fóris Katalin.

laptop

A program megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Programjának 9,4 millió forintos támogatása teszi lehetővé - tette hozzá.

Mint elmondta, a program keretében megteremtik a laptopok használatának interaktív hátterét, vagyis internet-kapcsolatot építenek ki, illetve interaktív táblákat helyeznek el a tantermekben.

A tervek szerint a számítógépeket a gyerekek az első évben csak az iskolában használhatják majd, ám a 6. osztálytól, az informatikai ismeretek elsajátítását követően már haza is vihetik az eszközöket - mondta Nagyné Fóris Katalin.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.06.12 13:46:11Ariaden

    És akkor majd a következő ötödikes csapat is kap majd jövőre? Vagy van most 120 szerencsés gyerkőc és kész? Nem irigylem tőlük, félreértés ne essék, de nem inkább tantermi gépekre kellene ezt költeni, ahol majd minden gyerek tanulhat?

  • 2009.06.12 14:01:22Heatherette

    Nilüfer, sztem tanítanak gépírást. legalábbis az összes olyan iskola, ahol számítógéppel dolgoznak, tanítja.

  • 2009.06.12 14:06:49piszti

    Szerintem ez egy baromság. Én nagyon nem örülnék ,ha a gyerek kapna latopot a suliban. Innentől fogva legális a kockafej nevelés.
    Írni kézzel normálisan a büdös életben nem tanul meg, helyesen írni meg pláne nem.
    Felelősség tanulás sehol nincs-arra küldik a leckét, betojok.Szigetelődjön csak el szépen mindenkitől, majd msneznek a padtársakkal, beszélni se kellelőbb utóbb. Persze szuper, hogy megtanul gépírni ,remek, csak közben simára radírozzák az agyát.Gondolkodni meg minek......

  • 2009.06.12 14:08:10piszti

    most látom sztroberi, én is ráugrottam az írásra

  • 2009.06.12 14:21:45pantufül

    Hát nem tudom....külföldön már tényleg sok ilyen van.....de én is féltenék egy notebook-kal közlekedő 6. osztályost. Lehet, hogy inkább az otthoni számítógép vásárlások támogatására kellene inkább fordítani ezt az összeget.

  • 2009.06.12 14:22:58nagy1

    Mi a csodának egy ilyen fiatal gyereknek laptop? A támogatás összegét leosztva 120-szal 78 ezer forint jön ki, amiből mondjuk jogtiszta WinXP-vel már szörnyen gagyi gép jön ki. Azt meg nem hiszem, hogy Linuxot el tudna kezelni egy gyerek.

    Az informatika oktatására való a számítástechnika TEREM, ahol asztali gépek vannak, fele akkora áron. Tegyenek be több infó órát. Nem tudom elképzelni, matekon vagy magyaron, törin hogyan használnák. Lehet, hogy a cél a fiatalság végső elhülyítése, hogy számolni, írni felejtsenek el. Nekünk az egyetemen még áramköri számításokhoz sem engedte az öreg prof a számológépet se! De még mindig azt mondom, hogy ha már adnak, adjanak az egyetemistáknak Egerben egyébként kapnak is a főiskolások kb. ilyen áron gépet, ez jogos és sokat segít a szegény családok tehetséges gyermekein.

    Nehogy valaki azt higgye már, hogy ez a gyerekek érdekében megy, egyszerűen egy újabb pályázatos lehúzás, mint mindenhol...

  • 2009.06.12 16:00:29kn

    nagy1:szerintem nem bonyolultabb a linux használata az xp-nél, a többivel teljesen egyetértek!

  • 2009.06.12 16:01:31kicsitomi

    nagy1: a világ egyre inkább arra megy, hogy azt tudd, merre találod az információt, egyre kevésbé neked kell megalkotni. Amúgy meg számítógéppel sem tudod megcsinálni a matekházit, ha hülye vagy hozzá.
    A nagy tételű beszerzés egyébként kőkeményen eredményezhet ilyen árat, tapasztalat: a cég most szerzett be 150 laptopot, a listaárból simán kaptunk 30%-ot.

  • 2009.06.12 16:26:50madz

    aki a gyerekekért aggódik, azokat szeretném megnyugtatni: Egerben elég jó a közbiztonság
    aki az elkockulástól félti őket, az kicsit gondoljon már bele, hogy a 21. században élünk
    gépírást nem hiszem, hogy tanítanak, nincs rá szükség. a mi sulinkban sem tanítottak (számtech tagozat is volt pedig), és az általam ismert programozóknak sincs szükségük rá
    aki meg a helyesírásukat félti, az meg bogarássza már kicsit át a saját kommentjét :D

  • 2009.06.12 16:33:34baudolinA

    madz,
    én félthetem a helyesírásukat? ;)

  • 2009.06.12 16:34:57sztroberi

    Eskü, mostantól kiírok minden pontot és minden nagybetűt. :)

  • 2009.06.12 17:00:19madz

    baud, te igen :)

  • 2009.06.12 17:21:53baudolinA

    Hű, micsoda kegy, hálás köszönet! :)

  • 2009.06.12 19:34:22wish73

    5. osztályra már megtanul írni kézzel, onnantól igazán nem szempont, lényegében az aláíráson kívül az ember nem is ír kézzel.
    a lányom ovijában csoportonként egy gép van (sztem amúgy tök felesleges), de egy szép szombati napon mindet elvitték, pedig szép nagy asztali PC-k voltak. vajon, ha egy sulit telepakolnak csini kis lapos laptopokkal, meddig lesznek azok meg. a suliból jól elrabolják, ha hozzák-viszik, annak is van egy csomó rizikója. ha vmi baja esik, akkor anyu nyúlhat a zsebébe?
    szóval felvet ez egy csomó kérdést.
    sztem volt egy cég, aki meg akart szabadulni némi raktáron maradt árukészlettől, így hát jól kiírtak egy tendert és a cimbora jól megnyerte

  • 2009.06.13 06:56:31Bob-44

    Örömteli hír. Tisztelem a költségeket vállaló, és a szükséges összeget előteremtő vezetőket.
    Igaz, már 70-90 ezer forint körül is lehet laptopot vásárolni, ami elegendő a legfontosabb alapokhoz és nem luxus, DE kissé aggódom a mai világban, ahol ennél apróbb dolgok is "lábra kelnek". Senki nem mondhatja meg, hány db. laptop marad a hazaviteli lehetőség után az iskolában. Nem rosszindulatúan mondom.

  • 2009.06.13 08:07:14Emilii

    Alapvetően jó ötlet, mert a számítástechnika a net életünk része. De már látom ahogy az ötödikes fiam autózik meg frizbizik a laptoppal szünetben. Az én osztálytársaim annak idején még ilyenek játszottak a tankönyvekkel és azok kihúzták évvégéig. Aztán volt egy olyan szokás, hogy szünetben a terem előtti folyosón hagytuk a táskát (egy kupacba dobálva, volt aki már méterekről hajította) és irány az udvar, mennyi dobálást bír egy laptop?
    Vagy mi van ha rendeltetés szerű használat mellett, garancia időn túl feldobja a pacskert, menthetetlenül? Akkor a szülő pótolja, de mi van ha épp pont nincs fölösleges pénz egy új gépre?
    Szóval szerintem mindenki jobban jár az asztali gépekkel, a laptop maradjon a főiskolásoknak.

  • 2009.06.13 11:35:55Enahma

    Én elég kocka vagyok, és nagyon sokat gépezek is, mivel a munkámhoz kell, de ha az én 12 éves gyerekemet is a számítógép elé akarnák szoktatni, az ellen kifejezetten tiltakoznék.

    Komolyan, az ilyen hírek miatt már nagyon szeretném, hogy kiderüljön: tényleg igaz, amit az olajhozam-csúcsról (peak oil) mondanak, tényleg fel fog menni az energia világpiaci ára, tényleg drasztikusan csökkenni fog az egy főre eső energiafelhasználás, tényleg nem lesz képes fenntartani magát a mi fenntarthatatlan, szeméttermelő világunk - és a gyerekeinknek újra ki kell menniük az állatokhoz és a növényekhez, és megtanulni a nyelvüket, ha élni akarnak. Ja: és meg kell tanulniuk együtt dolgozni, és összefogni ugyanezért.

  • 2009.06.13 15:44:26kriszi

    Nekem is korainak tűnik. Valószínűleg az inspiráló tényező a pár évvel ezelőtti, hasonló egri kezdeményezés sikere lehetett. Csakhogy akkor elsőéves egyetemisták kaptak laptopot, nem ugyanaz...
    Enahma, szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Mármint a tizenkét évesnek nem feltétlenül kell a számítógép elé szoknia (mellesleg nem lesz egyszerű ezt megakadályozni, pusztán azért, mert lát téged "kockulni") attól, hogy készségszinten kezeli. Ez nem a gép, hanem a gépen kívüli élet függvénye - meg azért a gyerek természetén is sok múlik; meg azon, hogy otthon mire szokás használni a gépet. De ezt nyilván nem kell magyaráznom.

  • 2009.06.13 16:59:55eino.

    Valakik már megint jól járnak. Egy, aki adja a gépet, és egy, akinek ezért visszajattolnak. A gyerekek? Azokkal ötödikben még foglalkozni kellene. Ők meg ismerkedhetnének a számítógéppel anélkül is, hogy netkapcsolatos laptopjuk lenne, mert nem kötelező mindenkinek programozóvá válnia. AKiben meg ilyen tehetség buzog, az megtalálja a módját, hogy géphez jusson.

  • 2009.06.15 08:42:44kuss és figyelj

    én is ötödikes vagyoook :')

  • 2009.06.15 09:47:08gabcigirl

    Ez végre egy pozitív kezdeményezés, mutyitól függetlenül. Most akkor mi a gond?

  • 2009.06.15 20:24:57Zsákos ember

    szerintem nem korai az 5-ikes. az kb 11-12 eves. egy mai gyerek csecsemo koratol lat autot, mesterseges anyagokbol keszult "cicit" (cumi + cumisuveg) es meg ezer hasznalati targyat, ami korbevesz minket. a szamitogep szimplan egy hasznalati targy, talan az egyik legbonyolultabb, amivel egy atlagember talalkozik ma. nem tortenik semmi baj, ha ezt is megtanulja valaki gyerekkorban hasznalni. biztos sokan lattak mar mozgolepcso elott botorkalo embereket, kormanyra rafekvo es meredten elore nezve vezeto embereket, es paran, akik olyan helyen dolgoznak, lattak mar vizobliteses wc-re racsodalkozo embereket is. na, ezek nem szoktak meg a hasznalati targyainkat gyerekkorban.
    az en lanyom mar csecsemo korban verte a billentyuzetet es kozben bamulta a beirodo szoveget, meg a villanasokat, ha szerencses kombinaciora csapott. ket evesen sajat jatekprogamjai voltak, amiket el tudott inditani - nem volt eleg gyors az ujja a duplakattintashoz, de szimplakattintas + enterrel el tudta inditani, amit akart. ugyanekkor mar tudta az ekezet nelkuli betuket hangrol. ma mar tud gepen irni ot evesen, es ha valamit nem tudunk, o ajanlja, hogy akkor nezzuk meg a neten. o valoszinu boldogulni fog 20 ev mulva, amikor nem lehet mashol adobevallast csinalni, csak neten keresztul. es bar nem tudom, hogy kockafej lesz e, biztosan segit majd piszti balfék kolykeinek, akik akkor meg mindig ket mutatoujjal probalnak gepelni, es nem ismernek fel egy linket egy weblapon... :D

  • 2009.06.15 20:40:04Tessina

    kivételesen egyetértek Zsákossal:)
    a számítógép eszköz, méghozzá szinte elegedhetetlen, lassan szinta minden munkakörben kell tudni kezelni valamilyen formában (pénztárosok is programokat használnak, stb.), és meg kell adni az esélyt a használat megtanulására azoknak is, akiknek a szülei esetleg nem tudnak otthonra gépet venni. A probléma itt tényleg max. a laptoppal lehet: ellopják, tönkreugrálják, stb. De kell, hogy érdemeben tudják megtanulni a srácok a suliban nemcsak a gép használatát, de azt a módot is, hogy hogyan tudják majd az újabb és újabb számítástechnikai eszközök használatát maguktól könnyedén kitalálni/elsajátítani.

  • 2009.06.15 20:48:10sztroberi

    hát, nekem is sikerült valahogy elsajátítanom a gépelés művészetét, a gépek/laptopok használatát, pedig gimiben a családnak egy darab asztali gépe volt, laptopot pedig konkrétan 4 éve vettem magamnak... hátha nem azon múlik, hogy birtoklok-e 12 évesen egy laptopot, még mielőtt alapvető ismereteket elsajáítottam volna.

  • 2009.06.15 21:09:57Tessina

    hát azért én emlékszem, nekem hasznos volt mielőbb megtanulni írni-olvasni. Ha figyelembe vesszük, hogy ma már szinte semmit nem kell kézzel leírnom, akkor talán a gépet sem ár hamar megtnaulni használni. Azt meg különösen nem értem, hogy a gép használata mért akadályozná meg vagy hátráltatná más "alapvető ismeretek" elsajátítását. Vagy hogy milyen "alapvető ismeretek" hiányoznak egy ötödikesből ahhoz, ami a gép felügyelet melletti biztonságos használatát lehetővé tenné. De nyitott vagyok, ha elárulja valaki.

  • 2009.06.15 21:13:03sztroberi

    tessina: tanítási tapasztalatom továbbra is azt mutatja, hogy egy ötödikes gyerek (helyes)írása nem stabil, nem elég biztos, és ezen ront, ha elkezd nagy mennyiségben gépelni.
    és értem én, hogy arrafele mutat minden, hogy géppel fogunk írni, de nem felesleges tudás, hogy az ember képes kézzel is írni, feltehetőleg lesz rá szüksége a későbbiekben.
    és mondjuk az érettségin nem fél oldalt tudna írni az esszében, mert nem jut többre idő, annyira szenved kezében a tollal.

  • 2009.06.15 21:15:09Tessina

    mondjuk ez érdekes kérdés: a helyesírás elvileg platformfüggetlen. Ok, a sok netezéstől, ékezetek mellőzésétől romolhat, de önmagában a gép használatától miért?

  • 2009.06.15 21:17:01Tessina

    ami a kézírási rutint jelenti, valószínűleg tényleg nem lesz teljesen felesleges tudás, viszont a gép birtoklása szerintem megfelelő pedagógia megközelítés mellett mindkét rutin kialakulását lehetővé teszi, és erre pont ez a kor a legalakalmasabb.

  • 2009.06.15 21:17:22sztroberi

    nem önmagában a gép használatától, hanem attól, amire egy gyerek/tini használja. élek a gyanúval, hogy nem programozni fog naphosszat meg Shakespeare-t olvasni eredetiben, hanem lógni a chat.hu-n, iRC-n, MSN-n stb.

    Bár a sok szövegszerkesztős szövegalkotás se segít, mert a helyesírásellenőrző miatt megszokja, hogy nem kell annyira figyelni (függetlenül attól, hogy mennyi hibát nem szűr ki a program), és kézzel írva egy csomó hiba marad a szövegben, amit a word aláhúzott volna.

  • 2009.06.15 21:19:35madz

    sztroberi, én nem hiszem, hogy ezért magát a gépet kellene okolni. az esszét sajnos gépen sem írják jobbra, ez nem a toll miatt van. nekünk a számítógép még valami különleges dolog, ők már úgy nőnek fel, hogy alapszükséglet.

  • 2009.06.15 21:21:00sztroberi

    madz: be kell valljam, én magam is sokkal gyorsabban írok géppel, mint kézzel. meg ugye sokkal olvashatóbban is. :)

    nem az esszé minőségére gondoltam, az nyilván nincs kapcsolatban a gépeléssel. hanem a hosszára. többen voltak akik tényleg fizikailag nem tudtak többet írni a megadott idő alatt, mert olyan sebességgel írnak kézzel, mint egy elsős gyerek.

  • 2009.06.15 21:22:24Tessina

    sztroberi: ok, de azt az időt, amit ma egy gyerek az általad említett tevékenységekkel tölt, én és a korosztályom tagjai csupa olyasmivel töltöttük, aminek az íráshoz köze nem volt: ma legalább írnak, ha innen nézzük (és bizony olyan nyelven, aminek szigorú szabályai vannak, csak mondjuk mások, mint a Szakespeare-fordításainkénak).
    A kézzel való írást pedig gyakoroltatni kell, szerintem, géptől függetlenül is, mert én emlékszem, hogy régen is bennemaradt rengeteg hiba, leszámítva az osztálynak azt a kb. 5%-át, akik ne szartak bele magasról a nyelvtanórába.

  • 2009.06.15 21:23:43madz

    az az érdekes, hogy amikor a házi dolgozatot gépelve kérem, akkor meg húzzák a szájukat

  • 2009.06.15 21:25:04sztroberi

    tessina: ez oké, de leckét kézzel írtunk, beadandót kézzel írtunk, órán leveleztünk (nem bluetooth segítségével küldüt az smseket), puskát kézzel írtunk (mármint én, nyilván más volt annyira erkölcsös, h nem tett ilyet :)), sőt, én furamód levelezni is szerettem, pedig még nincs egy évtizede, h gimis lettem volna.

    a helyesírás meg persze nem azon múlik (csak), hogy ki mivel ír.

  • 2009.06.15 21:25:13Tessina

    mert nyomtatni kell? vagy mailben is elfogadod?

  • 2009.06.15 21:25:43sztroberi

    küldüt=küldtük, mázli, hogy én jól tudok írni :)

  • 2009.06.15 21:26:45madz

    Tessina, mélben is jöhet. ennek ellenére minden bajuk van olyankor. és nem tudják, hogy kell megszerkeszteni egy nyomtatott szöveget.

  • 2009.06.15 21:27:17sztroberi

    madz: gimi vagy felsőoktatás? gimiben oka lehet, h azt nem lehet a szünetben összerakni :). Felsőoktatásban érthetetlen, sorozatban buktam volna, ha kézzel kellett volna beadnom a dolgozatokat, senki el nem olvasta volna. A szigorlatok előtt így is tréningeznem kellett, hogy 4-6 oldalt képes legyek kvázi olvasható formátumban legyártani.

  • 2009.06.15 21:29:44Tessina

    sztrob, ha az órákon illetve házik formájában megfelelő mennyiségűt kell kézzel is írniuk, az szerintem bőven eléggé felkészíti őket a későbbi szükségleteikre (feltéve, ha - végre! - lesz kies hazánkban is lehetőség az írásbeli vizsgák géppel való letudására). Abban tök igazad van, hogy anno ezeket tényleg mind csináltuk írásban, viszont a srácok így remekül készítik fel magukat az életre, ami szerintem/számomra fontosabb, mint hogy kézzel magabiztosan írjanak. Én már sose fogok tudni gyorsan SMS-t írni pl. (na jó, talán iPhone-nal), pedig lett volna szükségem rá párszor élesben, üzleti szituban.

  • 2009.06.15 21:30:43Tessina

    madz, na ez viszont már tényleg baj, ha valaha el akarnak helyezkedni...

  • 2009.06.15 21:31:16madz

    gimi. hát egy összehasonlító verselemzést kézzel sem nagyon lehet összehozni egy szünet alatt :)

  • 2009.06.15 21:32:38Tessina

    pláne fura, hogy copy-paste-tel még nehezen lebuktatható 2. verziókat is könnyebb és gyorsabb összehozni, mint kézzel:))

  • 2009.06.15 21:33:35sztroberi

    tessina: smsezni alapból nyilvánvalóan tudni fognak, mint a villám, hiszen egyre fiatalabban kapnak telefont. a nagyüzemi gépeléssel várhatnának 1-2 évet legalább az iskolai keretek között, addig is legyen persze számtech óra, legyen gépterem (nyilvános), de ne legyen kizárólagos.

  • 2009.06.15 21:34:58sztroberi

    madz: csak akarni kell. rövidke lesz, kevéssé informatív, de legalább lesz. :) :)

    no mindegy, most úgy fest, mintha esküdt ellensége lennék a gépeknek, pedig dehogy, sőt, meglehetősen nélkülözhetetlennek tartom őket.

  • 2009.06.15 21:43:16Tessina

    akkor lényegében egyetértünk: azzal egyetértek, hogy ne legyen kizárólagos, de a mostaninál azért szeretném, ha a lányomnak már több teret biztosítanának majd:)

  • 2009.06.16 10:24:09Zsákos ember

    nem annyira értem, miért van a kézzel írásnak akkora szerepe sokak szemében. Pár évvel ezelőtt utána néztem, hogy miért kell pl folyóírással írni. Hát kiderült, hogy kezdetben a művelt, felsőbb osztály kezdte el használni, mivel ezt nehezebb megtanulni, és így meg tudták magukat különböztetni az írni éppen hogy tudó rétegtől, akik kb a nyomtatott nagybetűket tudták lekaristolni. Na most emiatt a sznobizmus miatt kell agyonszívatni szegény ma gyerekeket, mivel ez a baromság összefonódott a műveltséggel (meg még sok más baromság, amiről már ezerszer sírtam itt). Az a vicc, hogy az emberek 90%-a felnőtt korára saját stílust használ, ami köszönő viszonyban sincs a hivatalos folyóírással. Vannak dolgok, amik egyszerűen kikopnak, mert nem kell. A kézírás soha nem fog, de olyan csekély szerepet játszik, hogy szerintem elég egy minimum. Ki ismer ma trükköket, hogy hogyan kell kétjegyű számokat gyorsan szorozni? Senki, mert nincs rá szükség. Ki tud ma logarléccel számolni? Senki, a legbénább telefonban is van számológép. Sokan ma már egyedül akkor írnak kézzel, ha valami nyomtatványt adnak be. És azokat hogy kell kitölteni? Nyomtatott nagybetűkkel…

  • 2009.06.16 10:33:53madz

    Zsákos ez hol volt így és mikor? tényleg érdekel.

  • 2009.06.16 12:33:02Zsákos ember

    madz: régen mintha egy az egyben le lett volna írva valahol, most ezt így nem találtam meg, de több forrásból össze lehet rakni. Az első, jó hosszú de amúgy érdekes olvasmány, a különböző írások kialakulásáról. Ebben látszik, hogy a praktikus elemeket hogy vette át az, hogy "jól nézzen ki" az írás:

    http://www.britannica.com/EBchecked/topic/89906/calligraphy/53196/Greek-handwriting#ref=ref664167

    A link a görögre fog vinni, utána oldalt látsz egy "latin alphabet handwriting"-et, azt kell megnyomni.

    A második link egy magánvélemény, kb azt mondja, mint amit annak idején én is láttam, viszont használ referenciákat, ezért elhiszem neki, hogy okos ember írta:

    http://thecopywritingstore.com/2007/02/why-learning-cursive-is-bad-for-your-kids.html

    A lényeges mondat kiemelve: "Modern cursive writing has its roots in professional correspondence of the eighteenth and nineteenth centuries. It became popular because cursive was fancier looking than traditional print and thus projected a higher class status. This eventually led to the adoption of the cursive style as the only style taught in public schools until the 1940’s..."

  • 2009.06.16 12:33:42Zsákos ember

    Szintén magánvélemény, kissé indulatos, emiatt kevésbé megbízható formában egy egyetemi tanár + írótól:

    http://www.good.is/post/stop-teaching-handwriting/?GT1=34127

    A kulcs mondat:

    "handwriting is a historical blip in the long history of writing technologies,"

    Végül az elmaradhatatlan wikipedia, direkten nem írja, hogy a sznobizmus vezetett a kézíráshoz, de ezt azért leírják:

    "In the eighteenth and nineteenth centuries, before the typewriter, professional correspondence was written in cursive. This was called a "fair hand", meaning it looked good, and clerks in a firm were trained to write in the exact same script"

    http://en.wikipedia.org/wiki/Cursive

    Bíztam benne, hogy találok erősebb "bizonyítékot", azért remélem ennyiből is érezhető, hogy tényleg nem a használhatóság volt a fő mozgatórugó.

    A fenti helyeken nem olvastam, de a régi forrásból amúgy rémlik, hogy a folyóírás mellett szólt a szépsége mellett az is, hogy mivel nem kellett olyan gyakran felemelni a tollat, a tinta nem csöppent meg olyan gyakran. Ez az előnye azonban elveszett a golyóstollak megjelenésével.

  • 2009.06.16 12:44:56madz

    Zsákos, köszi! majd este belevetem magam

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta