A laborosok becsmérelhetik a kismamákat?

Opti nevű olvasónk egy kórházi élményét osztja meg az olvasókkal és arra kíváncsi, ők mit gondolnak erről az esetről. „Gyöngyösi kórház, vérvétel. Előttem két 18 év alatti kismama várakozik, az egyik kísérte a másikat. Behívják a lányt, és miközben leveszik a vért, a laboros nő durván, felháborító hangsúllyal rákérdez pár dologra.

- Suliba jársz?

- Igen.

- Ajjaj, mi lesz így a sulival? Baba mellett nem fog menni.

(pár perc szünet)

- Apa legalább dolgozik?

- Igen.

A lányok kimennek, én következem. Közben azért hallom az utánam jövő férfi megjegyzését:

- Az ilyenek miatt szegény az ország.

Talán minden emberben felmerülnek azok a kérdések amiket a laboros nő feltett. De a stílusától kinyílt a bicska a zsebemben, egyáltalán nem hiszem, hogy bármi köze lenne hozzá, hogy a lány milyen körülmények közé és élethelyzetbe szüli a gyerekét. A gyerek meg fog születni, a lánynak most ez az egyetlen feladata. Egyetlen embert sem lehet becsmérelnie szerintem egy laborosnak vérvétel közben. És a kismamákat pláne. Nem hiszem, hogy a lánynak még erre is szüksége van.

Felesleges azt hangoztatni, hogy miért nem védekeztek, ha a szexhez volt eszük, meg hogy magára vessen ha volt olyan hülye és "úgy maradt", és így tovább. Gyerek van a hasában, adjuk meg az esélyt nekik, hogy normális életük lehessen.

Az egészségügyi dolgozók az ilyen mérhetetlen lenézésükkel és gúnyukkal csak azt fogják elérni, hogy ezek a kismamák inkább be sem mennek a vizsgálatokra. És sokszor a tudatlanságuknak köszönhetően születik beteg gyerekük.

Vagy ez csak engem háborított fel ennyire?"

opti

Oszd meg másokkal is!
Mustra