Soha többé nem szülök! Vagy mégis?

Zanza!

Szkati huszonhét évvel ezelőtti szülését meséli el a Poronty olvasóinak: első gyermeke szülése után megfogadta, hogy ő többet nem szül, de aztán engedett a nyomásnak és mégis vállalkozott még egy babára. A szülőszobán sógora, a kórház belgyógyásza állt mellette.

szemere

Tanulva az előző szülés tapasztalataiból, epidurális érzéstelenítéssel vajúdott, majd harmadik nyomásra megszületett a második gyerek, akinek a neme meglepetés volt. Szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Már volt egy fiunk, aki igen nehezen jött a világra. 16 órás vajúdás, fogadott orvos sehol, hiába is hívták, szart rám, gondolom más dolga volt. Ügyeletes orvos segítette jobb híján a világra. Arcomon az összes ér megpattant, kaptam terhességi vesekövet, mellgyulladást, meg mindent. Így aztán amikor az első gyerekünket, a fiunkat megnézte a férjem, akkor azt mondtam, hogy most jól nézd meg, hogy milyen az újszülött gyereked, mert hogy én még egyszer nem szülök, az tuti.

A gyerek nőtt, nődögélt, el volt persze kényeztetve úgy, ahogy illik. Amikor a harmadik születésnapán, az ajándékhalmaz közepette megkérdezte, hogy" mit kapok még?", akkor eszembe jutott, hogy ez valahogy nincsen jól. Megkérdeztem az igen öregecske, de baromi aranyos gyerekorvosunkat, hogy mit csináljak. „ Kellene egy testvérke" - hangzott a válasz. Na ne mááá. Miután sógorom a Szabolcsban dolgozott belgyógyászként, a probléma hallatán azt mondta. „Van epidurális érzéstelenítés, ne félj!" Több hónapos próbálkozás után (mi van, már ilyen öreg vagyok, hogy nem tudok teherbe esni?) megfogant a gyermek és a János kórházból az ultrahang után mosolyogva távoztam.

Eljött a nagy nap. Szóltam a férjemnek délután 3-kor. „ Ne kapkodj, ne siess, de gyere haza, mert mennünk kell" .Épp zuhanyoztam, amikor persze taxival beesett a drága. Gondolom, hogy azt hitte, hogy a zuhanyozóban már megszültem, vagy hatalmas görcsök között fetrengek elájulva a lakásban valahol. Taxival be a kórházba, majd lifttel fel a szülőszobába. Útközben a földszinten kilöktük őt és a lelkére kötöttem, hogy nehogy elfelejtse elhozni a fiunkat az óvodából. Szórakozott a lelkem, sose ő szokta, mit lehet tudni.

A szülőszobán tök egyedül voltam. Nemsokára megjött a sógor, aki megpróbált lelket verni belém, mert akkor már elszabadult a pokol és kétperces fájásaim voltak. Miután elkezdtem epét hányni, rögtön felmerült az epidurális, amivel azonnal éltem. Nosza, gyerünk, rajta, mert egyébként itt és azonnal meghalok, az tuti. Miután bekötötték, hallottam, hogy sógorom az orvossal épp teázik és vicceket mesél, eszembe jutott, hogy itten aztán a franc se fog nekem segíteni, ha még ő is mással van elfoglalva, mint velem. 11-kor jött az orvos (gondolom megitta a teáját és jól kiröhögte már magát) és azt mondta, hogy most aztán szülünk.

Gondoltam, hogy épp itt az ideje, miután már itt vagyok vagy 7 órája. „ Mi van otthon?"- kérdezte. „Fiú"- volt a válaszom. A harmadik nyomásra jött. „ Na akkor itt a kislány"- mondta. Közben előkerült a sógorom is, aki a szülés időtartamára kiment, mert nem bírta a vért(!). A szegény, hiszen csak belgyógyász.

A Baba gyönyörű volt, mármint nekem. Egy igazi kislány, hát ez baromi jó! Pont ilyenre vágytam egész életemben! A két gyerek között öt év a korkülönbség. Igazán nagyon jó testvérek lettek és én boldog vagyok, mert két sikeres, gyönyörű és szeretnivaló gyerekem van. A poén csak az, hogy a nagyobbik 32, a kisebbik pedig 27 éves már. Ja. Szalad az idő!

Szkati

Blogmustra