Napi 75 sms-t küldenek az amerikai gyerekek

Amerikai gyermekorvosok szerint a szöveges üzenetek (sms-ek) tömeges írása függőséget okozhat. A probléma kutatásának még csak az elején tartanak, de Sherry Turkle abból indul ki, hogy ez a kommunikációs eszköz a felnövő generáció fejlődését maradandóan megváltoztatta, és egyes esetekben meg is zavarta. A massachusettsi műszaki egyetem szociológusprofesszora három éven keresztül vizsgálta a fiatalok sms-ező szokásait.

sms

Martin Joffe, kaliforniai gyermekorvos két középiskola diákjainak sms-viselkedéséről készített tanulmányt. Egyes fiatalok naponta több száz sms-t is elküldtek - mondta a New York Times-nak. A Nielsen marketingcég adatai alapján az amerikai fiatalok 2008 negyedik negyedévében átlagosan 2272 sms-t küldtek és fogadtak havonta, tehát napi hetvenötöt és az ébren töltött napszakra vetítve óránként csaknem ötöt, számol be az MTI.

A túlzott írogatás a szakértők szerint önállósíthatja magát. Kielégíti ugyanis a szociális szükségleteket, és megerősíti a fiatalokban a csoporthoz tartozás érzését, amelyre nagy szükségük van ilyenkor, az identitáskeresés nehéz időszakában. Már a beérkező sms jelzése boldogsághormonok felszabadulását eredményezheti."Itt egyfajta virtuális simogatás történik a fizikai érintés helyett" - magyarázza Peter Wippermann hamburgi trendkutató a Wirtschaftswoche című lapban.

A mobiltelefon állandó jelenléte azonban problémákhoz vezethet. Fiatalok azt mesélték, hogy késő éjjel is válaszolnak üzenetekre - számol be vizsgálatáról Joffe. Ez alvászavarokat okoz egy olyan korcsoportban, amely amúgy is hajlamos erre. Az orvosok figyelemzavarok és iskolai gondok kockázatát is látják a jelenségben, de ortopédiai problémákat, például ínhüvelygyulladást is okozhat a kéz túlzott igénybevétele, írja az MTI.

Turkle professzorasszony a kognitív és fejlődési problémákat látja lényegesnek. Ha a távolság ellenére könnyű kapcsolatot tartani, akkor a tinik napi tizenötször is megkérdezhetik szüleiket, hogy mondjuk a piros vagy a kék cipőt válasszák. Így pedig nem tanulnak meg önálló döntéseket hozni. Emellett kézenfekvőek a koncentrációs és tanulási zavarok: aki pár percenként kap üzenetet, és rögtön válaszolnia kell, annak nehéz megfogalmaznia egy világos gondolatot.

Lehetséges, hogy a virtuális simogatás hamarosan kiszorítja a fizikait: A németországi allensbachi közvéleménykutatási intézet felmérése alapján a 14-19 évesek csupán harminchat százaléka részesíti előnyben a személyes beszélgetést az e-maillel vagy sms-sel szemben.

Egy korábbi kutatás, amelyről a Porontyon is beszámoltunk, azt mutatta, hogy összefüggés van a tinédzserek mobilozási szokásai és alvászavarai között, huhhh nevű szerzőnk pedig arról is mesélt, hogy hogyan hat az sms-ezés a gyerekek helyesírására, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy veszélyeket rejt, ha a gyerek közlekedés közben telefonál.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek