Keressük Budapest legjobb játszótereit

Legújabb sorozatunkban kísérletet teszünk arra, hogy feltérképezzük Budapest legjobb játszótereit.

Ehhez az olvasók segítségére is szükségünk lesz: ha tudtok olyan játszóteret, ahol nem csak a gyerekek, hanem ti is szívesen eltöltötök egy-egy délutánt, mert jók a játszóeszközök, kellemes a klíma és kulturált a környék, küldjétek el nekünk a játszótér paramétereit és néhány fotót róla, hogy másoknak is megmutathassuk, hová érdemes a nyári szünetben csúszdázni menni.

Elsőként egy általunk nemrég felfedezett játszót mutatunk be, amely Zuglóban, a Vezér utca és a Gödöllői utca sarkán található. A játszótér magas, zárható, piros színű kerítéssel van körbekerítve és hatalmas a mérete. „Burkolata" a sétáló részen aprókavicsos, a mászókás részeken faforgácsos. Az egyik sarokban méretes homokozó található, közepén díszítőelemekkel, amikre fel is lehet mászni.

A másik sarokba kisebbeknek való mászókát építettek létrával, kötelekkel és csúszdákkal, mellette pedig két pad és egy asztal van, amelyen akár rajzolgatni is lehet. A nagyobbaknak gigantikus méretű vár-szerű mászókát telepítettek a játszó másik végére. A komplexum a szokásos csúszdákon, hintákon, köteleken, létrákon kívül mászófalat és függeszkedőt tartalmaz, valamint egy mászócsövet is. Az egészen kicsiknek sem kell lemondani a hintázásról, két bébihinta is található a játszótéren, amely alá biztonságos gumitéglát fektettek.


Nagyobb térképre váltás

A játszón sok pad van a fáradt szülőknek, és szinte mindegyiket úgy helyezték el, hogy amellett, hogy belátható mindenhonnan az egész kert, még a hűvös árnyékot is élvezhetjük. Egyébként is sok nagylombú fa ad árnyékot, az egyik tövében pedig biciklitároló is van. A játszótéren egy csap is található, ám néhány hete nem működik a szerkezet, így ha nagy meleg van, célszerű vinni magunkkal folyadékot, mert a szaladgálástól percek alatt kimelegednek és szomjan akarnak halni a gyerekek.

Mi a hatalmas terület, a nagyoknak való mászóvár, a kellemes fenyőillat és az árnyékos padok miatt szeretünk odajárni. Amin javíthatnának, az a teljesen kiszáradt homokozó, ahonnan a feltámadó szél viszi a port, és remélem, a csap is működni fog egyszer.

Ha van kedvenc játszótered, fotózd le, írd le a jellemzőit, hogy miért szereted, mit javítanál rajta és küldd el nekünk erre a címre!

Oszd meg másokkal is!
Mustra