Napi fél doboz cigaretta füstjét szívják be a dohányos családok gyerekei

A gyermek jelenlétében dohányzó családokban a gyerekek 49 százaléka naponta 6-10 cigaretta füstjét kénytelen beszívni, 21,2 százalékuk 11-20 cigarettáét, 11,5 százalékuk pedig ennél is többét - derül ki az Országos Egészségfejlesztő Intézet (OEFI) kedden nyilvánosságra hozott adataiból. A Dohányzásmentes Világnap kapcsán az intézet a családokban passzívan dohányzó gyerekeket helyezi középpontba, azokat, akik a minta hatására sokkal nagyobb eséllyel válnak maguk is dohányossá.

Egy tavaly végzett felmérés során 13-15 éves gyerekeket kérdeztek saját és szüleik dohányzási szokásairól. A kutatásból kiderült, hogy 10-ből csaknem 6 magyar tanuló (58 százalék) kipróbálta már a cigarettát élete során, a fiúk 56,5 százaléka, a lányok 58,4 százaléka. Ezen belül a válaszadók 18 százaléka 10 éves kora előtt szívta el az első cigit. A megkérdezettek csaknem egynegyede (23,2 százaléka) jelenleg is cigarettázik. Közülük több mint 50 százalék mondta azt, hogy utasították vissza az eladók a korukra való hivatkozással, amikor cigarettát akartak vásárolni, számol be a Független Hírügynökség.

A gyerekek akkor válnak igazán passzív dohányossá, amikor szüleiknek, illetve nekik szabadnapjuk van. Ilyenkor a gyermekek 21,5 százaléka napi 20-nál is több cigaretta füstjét szívja be. A nem dohányzó tanulók csaknem 88 százaléka ki van téve a nyilvános helyeken mások dohányfüstjének, ezért is válaszolta 10 tanulóból 8, hogy támogatná a dohányzás teljes betiltását ezeken a helyeken.

A "Nemzetközi ifjúsági dohányzásfelmérés" 2008. évi magyarországi adatfelvétele során 4484, 13 és 15 év közötti magyar diákot kérdeztek meg. A felmérést az Országos Egészségfejlesztési Intézet koordinálta a Medián Közvéleménykutató és Piackutató Intézet közreműködésével, írja a Független Hírügynökség.

Oszd meg másokkal is!
Mustra