Kempingezzünk gyerekkel, irány az Adria!

Kempingezni nem csak kamaszkorban, vagy húszévesen lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Mert nem elég három váltás bugyi két pólóval, hanem jóval nagyobb pakkot kell összekészíteni, vagyis anya az egész lakást bezsúfolná a kocsiba, amitől apa konkrétan idegbajt kap. S mivel itt a nyár és a nyaralós történeteknek szezonja van, megosztom veletek a tavalyi Adrián töltött kempingezésünk tapasztalatait, hogy milyen sátorozni két gyerekkel, ráadásul nagyon messze.

Az előzményhez hozzátartozik, hogy rendszeresen nyaraltunk különböző városokban, apartmanokban, Horvátországban, de a tengerparti sátorozás valahogy jobban vonzott minket mindig is. Elhatároztuk hát, hogy kipróbáljuk, mit bírunk és nekivágunk, hiszen a legkisebb is sátorkompatibilissé vált háromévesen.

Mivel nem szoktunk hosszú távon előre tervezni programokat, természetesen ezzel a dologgal is vártunk az utolsó pillanatig, volt útlevél és egyéb kalamajka. Nem tudtunk mást, csak hogy mikor megyünk és honnan, a célállomást pedig homály fedte az utolsó pillanatig. Mivel azonban mindenhol retek idő volt, azaz esett az eső az Isztrián, sátorral és gyerekkel ez annyira nem vicces, indulás előtti este döntöttük el, hogy inkább tovább autózunk, s lemegyünk egészen délig, mit nekünk az a plusz három óra. Gyors körtelefon, s este tízkor már ki is találtuk, hogy Primosten lesz a végcél, ahol klassz a kemping és kevéssel Trogir fölött található (Balatonról indulva durván hat óra út).

A hajnali indulással nem volt semmi gond, ötkor már a határ felé döngettünk két alvó kölyköcskével, s követtük a tornyosuló felhőket hosszú órákon át. Aztán, amikor már mindenkinek tele volt a csizmája és kinőtt az ülőgumónk, egy nagy hegyvonulatot átlépve, hirtelen beütött a hőség is, s ezzel elkezdődött a hányáspara. A maradék két órát az útból igen zaklatottan tettük meg, hol emésztett almadarabkákat törülgettünk, hol visító gyerekeket nyugtatgattunk (mindenféle bevetett készítmény ellenére), de mi nem törtünk le. Mire megérkeztünk a kempingbe, már a minden mindegy állapotba kerültünk, s csak a véletlen műve, hogy nagyon jó parcellát sikerült kifognunk, ami karnyújtásnyira volt a parttól, ráadásul árnyék is volt rajta.

Az itt eltöltött egy hetünket nem részletezem, mert annyira lelassult az idő, és a vízparton kagylószedésen, labdázáson, pihenésen, játékon kívül nem sok minden történt velünk, csak szívtuk magunkba a látványt és a sós levegőt. A sátorozás és a kemping viszont megér néhány gondolatot.

Sátorozni nem csak a hangulata miatt jó, hanem azért is, mert hirtelen minimálisra redukálódik a napi rutinhoz kötődő teendő. A reggeli, ebéd és vacsora utáni edények ellötybölésén, kevés pakolászáson kívül, nincs nagyon dolgunk. Ráadásul igazán vicces, ahogyan a nap meghatározott idejében, lavórral vonul a kemping népe mosogatni, attól függően, hogy ki nyerte meg a munkát. Apropó, lavór. Van néhány olyan eszköz, ami nélkül nem lehet sátorozás alatt élni, többek között ez a vödörféleség is ilyen, amiben a mosatlan edényt gyűjtjük. De ne felejtkezzünk el a kötélről, folyékony mosószerről és számos nélkülözhetetlen eszközről, például kalapácsról és ragasztóról.

Az utóbbi különösen fontos lett volna, mivel sikerült egy lyukas alvómatracot elvinnünk és sehol nem találtunk a problémára megoldást, ezért az éjszakáinkat alternatívan kellett megoldani, vagyis mindenféle puha dolgot gyűrtünk magunk alá, pokrócokat, hálózsákot, törölközőt, leeresztett gumimatracot és mókusokat.

De ne felejtkezzünk el az extrákról sem! Bizonyos kor fölött egy kempingben nem élet az élet asztal és székek nélkül. A nyugágy is hasznos lehet, meg a napernyő, ha pedig a gyerek nem a két kaviccsal eljátszó típus, akkor nem árt, ha egy kisebb játszósarkot is elcsomagolunk neki. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a különböző nemzetek hogyan művelik ezt a történetet. Az olaszok úgy érkeznek meg, mint egy hadsereg, a nők úgy dolgoznak, mint a katonatisztek, mosnak, főznek, mosogatnak, etetnek, gyereket vadásznak, miközben a férfiak remekül elszórakoztatják magukat a kemping különböző pontjain. A németek művelik a legprofesszionálisabban a kempingezést, a kényelmüket nem bízzák a véletlenre. Nem csak ők építik fel a legkáprázatosabb pavilonokat, hozzák a legjobb grillsütőket, néhányan muskátlit is biggyesztenek a lakókocsi ablakába, közvetlenül a parabola alá.

A kavicsos strandon aztán mindenki békében elszórakozik. Ha egészen délre megyünk, akkor a tenger már megbízhatóan meleg. Míg a kicsiket lebegtetjük az úszógumijukkal egész nap a vízben, addig a nagyobbak fő műsoridőben mászkálhatnak a sziklákon, kagylót, köveket gyűjtve, s úszkálhatnak kedvükre a parthoz közel. Ha jól szervezzük az életünket, az evésből sem kell nagy cirkuszt csinálni, sok gyümölccsel, némi helyi hallal, hideg ennivalóval és némi éttermezéssel könnyedén megoldhatjuk a nyaralást.

Kempingezni tehát sokkal bonyolultabbnak tűnik elméletben, mint gyakorlatban. Ugyan másfajta szervezést igényel, mint egy hagyományos utazás, a sátorozás nyújtotta szabadság olyan kikapcsolódást nyújt, amiről egyébként nem is álmodnánk. S amire nem gondolunk, hogy pont azért, mert gyerekkel megyünk, még akkor is, ha a kocsit cipőkanállal tömtük meg induláskor. Irány a tenger, irány a természet!

Oszd meg másokkal is!
Mustra