SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok: Múzeumok és majálisok

2009. május 15., péntek 08:11

Ahogy törökülésben ülök a laptop előtt és majd agyon fagy a lábam mezítláb, hirtelen elgondolkodtam rajta, hogy befűtök. Hol van már a hétvégi meleg és hol van még a következő hétvége beígért nyara? A kettő közötti légüres, azaz fagyos térbe szorultunk, s azt kell, hogy mondjam, nehezen viselem ezeket a hirtelen váltásokat. Pedig a tavasz mindig ilyen volt, szeszélyes, szeles, kiszámíthatatlan.

vihar

Egy dolog hiányzik a májusból, sőt, az eddigi egész tavaszból, a viharok. Amikor reggel elindultam egy könnyű szoknyában suliba, aztán hazafelé vettük észre a ragyogó napsütésben, ahogyan a fekete felhők tornyosulnak a házak fölött. És jött a dörgés, a villámlás, a futás, a behúzódás, az összebújás…hogy fél óra múlva újra a napsütésben sétálhassunk haza. Na, nekem ez a program hiányzik, szóljatok, ha lesz valahol. Szigorúan időgéppel.

BUDAPEST

Budapesti Művelődési Központ

A BMK a május 5-19. között az intézményben „állomásozó” ÖkoPack – Hulladékból termék című vándorkiállításhoz kapcsolódóan TE+a világ címmel május 16-án rendhagyó öko-foglalkozásokat szervez óvodások és iskolások számára.A gyermekek aktív részvételére és kreativitására építő programok megélhetővé, élményszerűvé teszik a környezetvédelmi kérdéseket a csemeték számára.

15:00 órától Lázár Ervin: Négyszögletű kerekerdő meséjét nézhetik meg a látogatók, részt vehetünk a Humusz Játszóház és a Celluc csoport kézműves foglalkozásain, faraghatunk sámán-szobrot és hallgathatunk konga dobszót is.

Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központ

Hegyvidéki Napok 2009 elnevezéssel, remek programokat szervez a Hegyvidéki Önkormányzat. Szombaton a Gesztenyéskertben Halász Judit, Keresztes Ildikó és Demjén Ferenc koncert lesz, vasárnap pedig egész nap ingyenes egészségügyi szűrés lesz a Művelődési Központban. Vasárnap Kilátó Fesztivált is rendeznek a szervezők, a Normafánál, az Erzsébet-kilátónál Gryllus Vilmos és a Muzsikás együttes koncertje lesz hallható, valamint hőlégballonozásra és bringó-hintózásra is lesz lehetőség.

Milenáris Velodrom

Szombaton elő-gyereknapra mehetünk a Velodromra, 10-15 óráig várják a kétkerekes kicsiket és nagyokat. A profi és amatőr versenyek mellett lesz kincskeresés, ügyességi játékok, rajzverseny és mindenféle ajándék is. A gyerekek macskanyelvet, a felnőttek konyakmeggyet kapnak.

Népsziget

Szombaton 10:00 órától Vízi Majális lesz a Népszigeten. A különböző kézműves foglalkozások mellett számos színpadi előadást is megtekinthetnek a szigetre látogatók, például a Diótörőt, vagy a Brémai Muzsikusokat. Sport programokban sem lesz hiány, evezős versennyel, kötélhúzással, valamint repülőgép és hajómodell kiállítás is megtekinthető.

Múzeumok Majálisa

Ismét várja az érdeklődőket a hétvégén a Múzeumok majálisa, több mint 100 múzeum mutatkozik be a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében, közel 100 különféle műfajban, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal kápráztathassanak el minket és felkeltsék - néha szunnyadó - érdeklődésünket a kultúrák megismerése iránt. Nem csak a különböző múzeumi programok nyűgözhetik le a látogatókat, hanem kikapcsolódhat mindenki a kávéházban, vagy a sörsátorban és vásárfiát is vihet haza a kirakodóvásárról.

VIDÉK

Keszthely

Nemzetközi Családnap lesz szombaton 15:00 órától játszóházzal, táncházzal, gyerekeknek színházi előadással és koncerttel a Balaton parton.

Gödöllő

A Gödöllői Királyi Kastélyban szombaton és vasárnap 11-15 óráig Múzeumi Hétvégét rendeznek a Múzeumi Világnap alkalmából. A hétvége különlegessége, hogy elsősorban a gyerekekre összpontosítottak a szervezők, s bábelőadásokkal, gyermekszínházi előadásokkal kedveskednek a kicsiknek.

Szentendre

Szabadtéri Néprajzi Múzeumban vasárnap 9:00 órától Régimódi vásár lesz. Nem csak a régi paraszti élet mindennapjaival ismerkedhetnek meg a gyerekek a Skanzenben, hanem játszóházazhatnak, ügyességi játékokon vehetnek részt, valamint kézműveskedhetnek kedvükre, és kipróbálhatják nagyszüleik mesterségeit is.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Szombaton 21:00 órakor, ha kikapcsolódásra vágytok, akkor az A38 Hajó egy jó választás lehet (de ne ugorjatok bele a vízbe). A szervezőknek köszönhetően régi kedvencünk, a Tilos az Á szelleme lengi majd körül az állóhajót.

Ha pénteken ráérünk, vagyis pont akkor érünk csak rá, mert a bébicsősz akkor akasztható le csak a fogasról, akkor a Zöld Pardonba menjünk Takács Esztert hallgatni, s érjünk oda a szokásos 20:00 órai kezdésre. Vasárnap a Múzeumok Majálisán 19:15 órakor Rutkai Borit is meghallgathatjuk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.05.15 15:50:43sztroberi

    ne haragudj Trebitsch, de amikor egy liter tej 200-300 forint, akkor _akármilyen_ szolgáltatás hogy lehet nem arányos egy 500 forintos beugróval? De most komolyan.
    Itt nyilvánvalóan nem a szolgáltatás minőségével van baj (furamód attól, h fizetős lett a múzeum, nem lett szignifikánsan kevesebb a látogató, csak többen pampognak), hanem a hozzáállással. megszoktuk, hogy nekünk alanyi jogon JÁR h ingyér menjünk állami múzeumba, akkor az akkor is járjon ingyér, ha az ufók átvették a hatalmat, és a szén alapú létforma teljesen eltűnt a világegyetemről.

  • 2009.05.15 16:18:36Az igazi Trebitsch

    Nem bírom abbahagyni, basszameg, akkora labdákat adtok fel.

    "furamód attól, h fizetős lett a múzeum, nem lett szignifikánsan kevesebb a látogató, csak többen pampognak"

    1. feladat: A jelenséget nem "furamód"-nak nevezni, hanem megkeresni az okát. Ha néprajzdiplomával nem megy, gazdaságival talán menni fog.
    2. feladat: Drágítani a belépőt addig, míg nem lesz szignifikánsan kevesebb a látogató.

    A fenti két gonodolat bölcsőjét úgy hívják, hogy Piac. És nem Kelemen Anna bugyiját tettük a pásztorok lóbőrbutykosa helyére.

  • 2009.05.15 16:25:08sztroberi

    te, aki olyan okos vagy, és köszönöm, hogy így leereszkedsz a szintemre, ha drágítja a múzeum és szignifikánsabban kevesebb lesz a látogató, az mér jó?

    A furamód arra utalt, te, aki olyan okos vagy, hogy ha a szolgáltatással lenne a baj, akkor a fizetős jeggyel nem jönnének annyian, mint ingyen.

    te, aki olyan okos vagy.

  • 2009.05.15 16:40:47hallohallo

    hahó, ezt mondtam, hogy a mesterségek ünnepére ezért mennek ki, hogy potenciális vevőket keressenek maguknak. nem az ott eladott vásárfiákból térül meg nekik a kintlét (már ha megtérül). és itt nem az egy szem nadrágszíjról van szó.
    pláne h a mesterségek ünnepére néhány ember konkrétan azért megy ki, hogy megnézze, ki hogy dolgozik, és nagy megrendeléseket ad le (pl villához kerítés, vagy egy fogadóba étkészlet, stb, nem egy db nadrágszíj), de ez évi egy koncentrált alkalom. több ilyen nincs, és nem azért, mert nem próbálták, hanem mert nem éri meg, senkinek. ennyit bír el a piac.

    egyfolytában hajtogatod, hogy piac, meg okosan, meg ilyesmi, de nem látom, hogy reagálnál az érdemi felvetésekre, pl azokra a költségekre, amiket fent említettem (szállás, munkakiesés, plusz munkaerő, stb)
    és mindezt úgy mondod, hogy közben a tényleges helyzetről fogalmad sincs.

  • 2009.05.15 16:41:34hallohallo

    2.
    felvetetted, hogy a kovácsok megélnének a skanzenban a vasrózsák eladásából. hát egy db minőségi kézzel kovácsolt vasrózsa 4000-6000 ft. szerinted hány db fogy el egy fesztivál alatt? (elárulom, kb 5, a legnagyobb, tobbnapos fesztiválokon, de csak ha sok külföldi van. akkor most számolj utána.)
    ezt nem nevezheted realitásnak.

  • 2009.05.15 16:42:13hallohallo

    3.
    és beszélhetsz gazdasági diplomáról, nyugodtan, mert a szervezőknek, lebonyolítóknak általában van. tudod, ezzel foglalkoznak. és ismerik a piaci helyzetet, és tudják a reális adatokat. (ezzel szemben te nem, tehát nem tudom, miért kérsz számon bárkitől bármit, és okoskodsz, minden alap és valós felvetés nélkül. egy, csak egy adatot és működő konkrét ötletet mondj, jó?)

  • 2009.05.15 16:42:43hallohallo

    4.
    a kézművesekről és népi művészekről sincs fogalmad, az is kiderült a fenti felvetéseidből. fogalmad sincs, mennyi idő alatt és milyen technológiákkal, mennyi anyagráfordítással és költséggel készülnek a tárgyak.
    tehát miről beszélsz?
    ismeretek nélkül?
    mondom, egy konkrét, alátámasztott, számokkal indokolt ötletet mondj.

  • 2009.05.15 16:52:39Zsákos ember

    hallohallo, latod, pedig te engem hulyeztel le, amikor velem vitatkozott... ;)

  • 2009.05.15 17:22:36hallohallo

    zsákos, a két dolog nem zárja ki egymást :)
    legalábbis az én fejemben nem :)

  • 2009.05.15 17:42:59Zsákos ember

    na mindegy, vegigolvastam mint szovegelt, es bar eleg tirpakul adja elo Trebitsch nem mond hulyesegeket, bar gondolom akkor neked ez megerosites, hogy ha nem latom hulyesegnek en, akkor amugy tuti az ;D

  • 2009.05.15 18:36:53hallohallo

    zsákos, nem, képzeld, teljesen tőled és a véleményedtől függetlenül gondolkodom :)

  • 2009.05.15 19:00:06hüjegyerek

    Trebitsch! Fasza a stílusod,("suttyó nemnéprajzos" xDDD) lehetnél itt néha posztíró :) Ami még feltűnt: mostanában a bölcsész már szitokszó :O tényleg ennyire ciki?

  • 2009.05.15 19:04:17hanna

    Nem olvastam el a sok kommentet, csak szeretnék még programot ajánlani, bár így is nehéz a választás a sok jóból:
    Az egyik a Magdi-fesztivál a Mátyás téren, holnap, a másik egy több fellépős "megakoncert", a SZent István parkban háromtól. Nem jegyeztem meg mindenkit, de lesz Snétberger, Szalóki Ági, Dés, Cumó, szóval ilyen jazzes.

  • 2009.05.15 21:04:58gyöngy1

    Elöre bocsàtom: voltam màr a Skanzenban, nyàron, gyerek nélkül (min 5 éve). Erdekes volt, de a meleg miatt poros, kevés àrnyékkal és kevés élö programmal, és alig vàrtuk, hogy egy kicsit leülhessünk.
    Ami feltünt: nincs kihasznàlva, alig voltunk.
    A mùzeum egy olyan szolgàltatàs mint bàrmi màs. Meg kell szervezni, rendesen reklàmozni és igen a fogyasztok igényeit figyelembe kell(ene) venni!
    Szerintem a mùzeum jegyet, a mozi- és szinhàzjegyekhez kell hasonlitani. Ha 2-3 oràra kiadok több mint 1000 HUF-ot akkor miért nem adnàm ki olyanért aminek a szinvonala azért magasabb, és akàr tovàbb is tart. Igen, én màr a fogysztoi tàrsadalom elveit vallom: hajlando vagyok kiadni egy kisebb vagyont ha azért olyan szinvonalat is kapok.
    Szentendre, kihasznàlva, Budapest közelségét, igenis tudna a turizmusra építeni. Hàny tùrista buszt làtni Szentendrén? Abbol mennyi megy a Skanzenbe? Népviselet kiàllitàs, lovas bemutato, kézmüves foglalkozàsok és tanfolyamok stb, igenis ha a tùristàknak cirkusz kell akkor adjuk meg nekik. A lànyaimnak is az kell!!!
    Hànyan vannak akiknek messze van Opusztaszer és Hortobàgy, de szivesen néprajzoznànak egy kicsit és akiknek Szentendre közelebb van?
    Tudom sok pénz kellene a skanzen felfuttatàsàhoz, de ha jol pàlyàznak, meg ha elcsipnek egy-kép szponzort, partnerséget külföldi skanzennel, akkor megcsinàlhatnàk.

  • 2009.05.15 22:06:32Brumibaby

    Szerintem meg vegye ki a skanzent a Poronty közönsége gebinbe.

    Magenta pizza helyett süthet kemencéslángost, mesianyu kürtőskalácsot, a pasik meg ökröt. Közben Trebitsch lovat patkol, Szöcske (aki majdnem tücsök) hegedűn vagy köcsögdudán nyomja, Zsákos meg felel a logisztikáért (elvégre ő a zsákos ember...). rita sző, cozumel fon, cantaloupe tehenet fej, Kipikopii fapapucsot farag, méregzsák népdalokat énekel, baud mesél, madz vajat köpül, csutkababa eret vág és piócát árul, Nilüfer markot szed, és kéne még valaki belet húrolni is, persze szigorúan önkéntes alapon.

  • 2009.05.15 22:48:08wish73

    hüjegyerek, láccik, h nem régóta porontyolsz. a bölcsész ezer éve szitokszó errefelé:D

    sztoberi:"2. feladat: Drágítani a belépőt addig, míg nem lesz szignifikánsan kevesebb a látogató."
    ez nem azt jelenti, h addig drágítani, amíg már kevesebben járnak múzeumba, hanem azt, h megkeresni azt a plafont, amíg el lehet menni drágításban ugyanennyi látogatóval.

    nem tudom, mióta nem lehet közvetlenül rákattintani a linkekre, hanem be kell másolni, bki is megnézi a linkajánlókat, de ajánlanám a l'art pour l'art kultúra c. szösszenetét:

    http://www.youtube.com/watch?v=1Ktexf9HOC8

  • 2009.05.15 22:52:19dodóó

    Én meg vigyázok a porontyokra.

  • 2009.05.15 22:54:49dodóó

    hüjegyerek a bölcsész szitokszó,de azt sem szabad reklámozni hogy van lila bugyid.

    Hogy zsíros a hajad?Az nem baj.
    :DD

  • 2009.05.15 23:10:26wish73

    de, az is baj

  • 2009.05.15 23:25:08Magenta

    Brumibaby, sőt, korongolni is tudok, bár egy-egy kerámiát 4-5 nap megcsinálni.

  • 2009.05.15 23:36:17hüjegyerek

    ajóéletbe, van 1db lila bugyim (Csőrike van rajta) és papíron bölcsész vagyok, konkrétabban nemnéprajzos. tehát még suttyó is xD

  • 2009.05.16 00:02:50másutt

    papiron bolcsesz nem szamit.
    sok ex-bolcsesz van itt.
    ha idoben kileptel, nincs tarisznyad, borpapucsod es valami uber-real teruleten dolgozol (programozo a legjobb, de barmely ketkezi munka is ok, pl. asztalos vagy autoszerelo) az mas kategoriaba rak!

    a lila bugyit en nem emlitenem, mert az emberek gyanakvoak...

  • 2009.05.16 00:08:16hüjegyerek

    a programozótól még távol vagyok, de a terület olyasmi :) a lilabugyit már mondtam, szóval már mindegy, általában úgyis csak olvasó üzemmódban vagyok itt.

    Dodóó, jó itt látni téged újra!

  • 2009.05.16 04:33:52Kipikopii

    2009.05.15 22:06:32Brumibaby 'Kipikopii fapapucsot farag..." -> hat ez nagyon jo! Brumi, ha kifizeted a repulojegyemet, en eskuszom faragok neked es csaladodnak egy sor fapapucsot. Amugy en is imadtam a skanzent.

  • 2009.05.16 04:45:51cantaloupe

    Brumibaby,
    miert pont en kaptam a teheneket? Amugy szovoszakkorre jartam, ha valahogy visszaidezem, par szottes parnat, takarot bevallalok. :)

  • 2009.05.16 07:12:51Brumibaby

    Kipikopii, a működtetés ki kell termelje a repülőjegyed árát :)

    cantaloupe, mi bajod a tehenekkel? Csrélhetsz ritával, ha gondolod, bár ő szerintem irtózik az élőlények érintésétől...

    hüjegyerek, te a múltkor még nem fiú voltál?

  • 2009.05.16 08:12:04Pms

    Miért, Brumibaby, egy fiúnak nem lehet lila, csőrikés bugyija?:-)

  • 2009.05.16 08:17:13hallohallo

    :D
    látom megoldódott a skanzen jövője :D
    (ha cantaloupe lemond róluk, nem lehetnének enyémek a tehenek? mindig jól kijöttem az állatokkal :))

    amúgy amiket Brumibaby javasolt, kb léteznek is, ez a legjobb az egészben :) sőt van még stoppolás és gomblyukvarrás is :)
    és napi 8x megy a skanzenvonat, oda-vissza.

    http://skanzen.hu

    tényleg, lehet h ki is megyünk. legalább megtanulok gomblyukat varrni.

  • 2009.05.16 10:13:19hüjegyerek

    Brumi, én sosem voltam fiú, miből gondoltad?

  • 2009.05.16 10:34:54baudolinA

    másutt,
    bölcsész voltam, vagyok és maradok mindörökké. Van tarisznyám, bőrcipőm, hosszú hajam és hosszú szoknyám (bár ezek a kellékek jóval régebbiek, mint a bölcsészségem), lila bugyim még nincs. De szerzek. :) A hajam viszont kifejezetten zsíros, ma kell megmosni.

    Brumibaby,
    a mesélést nagyon szívesen bevállalom. :)

  • 2009.05.16 10:39:41sztroberi

    hm. bölcsész voltam, vagyok és maradok mindörökké. Nincs tarisznyám, nincs bőrcipőm, hosszú a hajam, nincs hosszú szoknyám, van lila bugyim.

    most jól összezavartam a kategorizálást. :)

    (ja, én is két hét múlva záróvizsgázom)

  • 2009.05.16 10:44:49baudolinA

    sztroberi,
    hol vizsgázol?

  • 2009.05.16 10:51:14Brumibaby

    én meg nem vagyok bölcsész, (mostmár aligha leszek), nincs tarisznyám, van bőrcipőm,hajam hellyel-közzel, van hosszú szoknyám, de nem hordom, s reggel még nem volt lila bugyim, de azóta betettem egy kör színest a mosógépbe, s ilyenkor bármi előfordulhat...

  • 2009.05.16 11:01:54sztroberi

    baud: elte. reményeim szerint utolsó két záróvizsgám.
    de közben kiszámoltam, és "hazudtam", én egy hét múlva záróvizsgázom, 25én.

  • 2009.05.16 11:13:41baudolinA

    sztroberi,
    én két nappal később, elte én is. Milyen szakon? (Ha nem titok.)

  • 2009.05.16 11:14:27sztroberi

    baud, ez most a töri (meg hozzá majd a tanári). neked?

  • 2009.05.16 11:17:28baudolinA

    Nekem tolmácsképző (FTT), konferenciatolmács szak.

  • 2009.05.16 11:23:40sztroberi

    az izgi lehet, én is akartam jelentkezni, de azt mondták, csak fizetősre lehet, akkor az nem fért volna bele, úgyhogy inkább elvégeztém még állami szakokat, bízva abban, h így se fogok éhenhalni. :)

  • 2009.05.16 11:25:39baudolinA

    sztroberi,
    ez így van: a konszek-fordítás szak valóban fizetős. Az ún. EMCI (amire én járok, vagyis a szinkrontolmácsolás szak) már jobb ilyen szempontból, mert ugyan az is fizetős, de pályázhatsz az Európai Bizottságnál ösztöndíjra. Ha két nyelved van, akkor nagy valószínűséggel meg is kapod, és abból kijön a tandíj.

  • 2009.05.16 11:30:02sztroberi

    ha vége a phDnak, és még lesz kedvem/energiám, továbbra is tervben van, h jelentkezzek. pláne, h mostmár lehet két nyelvem. :)

  • 2009.05.16 12:01:54baudolinA

    Milyen nyelveid vannak?

  • 2009.05.16 12:10:32sztroberi

    angol, olasz

  • 2009.05.16 12:15:17baudolinA

    Az olasz nagyon jó, mert nem túl gyakori. Angolra pedig mindig van kereslet, úgyhogy szerintem ez jó kombináció.

  • 2009.05.16 15:24:42Eeyore

    Baud, még mindig az a helyzet, hogy csak két idegen nyelvre lehet jelentkezni, az angol egyedül nem elég? A büdös életbe nem fogok még egy nyelven rendesen megtanulni. Szoktam régebben fordítani, tolmácsolni is kisebb rendezvényeken, annyira érdekelt volna a rendes képzés :-(

  • 2009.05.17 15:09:08gyöngy1

    De olasz nincs az Elte Ftk-àn, nem? (amikor én voltam akkor nem volt).

  • 2009.05.17 15:15:29baudolinA

    gyöngy,
    az ilyen "ritka" nyelveket általában akkor hozzák össze, ha van elég ember. Spanyol sem indul évente, de tavaly volt (konszeken), és idén szinkronon.

    Eeyore,
    tudtommal átszervezik a képzést, és a konszek+fordítás kétnyelves lesz. Első végén pedig választasz, hogy konszek VAGY fordítás legyen a következő évben. De az is lehet, hogy megtartják a mostani felállást is: konszek+fordítás egy nyelvből. Ha szinkronra akarsz menni, akkor nem árt a két nyelv. Idén 18-an vagyunk szinkronon, és ebből egy lány van, akinek egyetlen nyelve van.

  • 2009.05.17 19:18:54gyöngy1

    Fura nekem (2005-ben) màr azt mondtàk, hogy két nyelv kell a màsodik évre.
    Szerintem nem lenne rossz ha màr az elsö is kétnyelves lenne: egy erös (B) és egy gyengébb amit ott futtatnànak fel. Es rà kellene feküdni a ritka nyelvekre mert nagy szükség van rà (pl a Bizottsàgban, nagyon rossz forditàsok vannak néha).

  • 2009.05.17 19:43:27baudolinA

    gyöngy,
    nekünk is, aztán mégis felvettek egyvalakit egy nyelvvel. De lehet, hogy mondjuk egy angollal nem vennének fel senkit, egy spanyollal viszont igen (most ez volt). A kétnyelves elsőév nem rossz ötlet, csak nekem egy bajom van vele: MA képzés lesz. Ami azt jelenti, hogy BA után rögtön lehet jönni, tehát elvileg 21 évesen. És abban a korban elég ritka, hogy valaki _valóban_ felsőfokon beszéljen két nyelvet (te tudod, miről beszélek), ne csak nyelvvizsgája legyen belőle, ráadásul minden érdekelje, legyen nyitott (GMO-tól kezdve mikrohiteleken át a bypass-műtétig és az energiaszektorig minden érdekelje, vagy legalább hajlandó legyen érdeklődni iránta), és legyen hatalmas szorgalma. :)

    Semmi bajom a 21 évesekkel, de igen nehéz ezeknek a feltételeknek megfelelni. Úgyhogy én bizony alsó korhatárt szabnék, mondjuk 25 évesen. Ettől csak olyan esetben térnék el, ha mondjuk egy szóbeli elbeszélgetésen kiderülne, hogy az adott 21-22 éves egy nyelvzseni. Amikor mi felvételiztünk, akkor egyetemi diploma kellett még hozzá, és még így sem volt könnyű egyik-másik embernek, azzal az egy nyelvvel sem.

  • 2009.05.18 14:40:47gyöngy1

    BaudolinA: Teljesen igazad van. Kevés esély van rá, hogy valaki 21 évesen legalább egy nyelvből a feltételeknek megfelelő széles látókörrel és annak szókincsével rendelkezzen. Ezért, 2004-ben 6-an voltunk francia szakon, és nem azért mert nem volt jelentkező, hanem mert a színvonaluk nem volt megfelelő. Így is az egyik úgy kapott fordítói diplomát, hogy megígérte nem használja (tolmácsot eleve nem kapott), egy fiúnál meg megcserélték a nyelveket, franciája lett az A. Előtte a bölcsész szakon voltam, és rengetegen voltak, akik a nyelvtant beseggelték, de soha nem néztek meg egy filmet, egy híradót sem franciául (aztán meg látom az iwiw-en hogy tanít és fordít-tolmácsol).
    Remélem azért a bejutás nem változik, és a kemény felvételit megtartják.
    Ha tehetném, gyorsan elkezdenék írül tanulni…vagy máltaiul?

  • 2009.05.18 15:30:52gyöngy1

    Vagy inkàbb horvàtul!!!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta