SZÜLŐSÉG

Az apás szülésnél kevesebb a komplikáció

2009. május 15., péntek 10:27 |

birth

Különböző kutatások igazolták, hogy azoknál a szüléseknél, amelyen az édesapa is részt vesz, a vajúdási idő lerövidül és kevesebb komplikáció merül fel a szülés alatt.

Ezt a kedvező hatást kihasználva huszonöt évvel ezelőtt az országban másodikként tette lehetővé a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az apás szüléseket. A jubileum alkalmából nyílt napot szervez az intézmény, melynek fő témái a várandósság, a szülés és együttszülés lesznek.

A szülés együttes átélése erősíti a partnerkapcsolatot és a szülő-gyermek kapcsolatot is. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei ugyanakkor azt is bebizonyították, hogy az apás szülés elterjedésével párhuzamosan a szülési mutatók is kedvezőbbé váltak. Ha a szülésnél jelen van egy érzelmi támaszt nyújtó személy, akkor a vajúdó kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszert igényel, kevesebb császármetszésre van szükség, és a szülés rövidebb idő alatt lezajlik" – mondta Dr. Tóth Zoltán, a DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója.

A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján 25 éve, 1984-ben az országban másodikként nyílt lehetőség apás szülésre, mely napjainkra már országosan elterjedt, természetes gyakorlattá vált. Az együttszülés előnye, hogy az édesapák, a közeli hozzátartozók jelen lehetnek a vajúdásnál, a szülők az első ellátást követően azonnal megkaphatják az újszülöttet, sor kerülhet a szoptatásra is, és az anya a gyermekágyas osztályon együtt maradhat gyermekével. A kismamák 50-60 százaléka választja az együttszülés lehetőségét, olvasható a klinika közleményében.

A jubileum alkalmából a az intézmény 2009. május 18-án jubileumi nyílt napot szervez a Születés Hete keretében, amelynek fő témái a várandósság, a szülés és együttszülés lesznek.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.05.15 16:41:17szorgalmas

    alig pár napon belül apukaként mindig jókat röhögök az itteni hirigeken:)

    ha megszólalhat a másik fél is: parázok erősen, de egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy máshol legyek a gyerekem születésekor. és nem azért, mert ott voltam, amikor készült...

    de hogy a gyerek születése természetes, pármilliárd kibújt már, és gyíkság elérzékenyülni...

    Hát, ezen besz.rtam:DDD

  • 2009.05.15 17:24:33rita a felcser

    En azt szerettem volna ha bejon a baba apja a szulesre,de azt mondta hogy inkabb nem,mert sajnal.
    A testvere is ugyanezt mondta az asszonyanak.
    A parom egyszer bennvolt egy nogyogyaszati vizsgalaton,mikor megvizsgaltak az asztalon es fajt nekem,es nagyon rossz erzes volt latni neki ezt.

    Es a koldokszinor elvagas is furcsa.En vagtam el babanak,de olyan furcsa hulye erzes ahogy serceg az a kemeny rugalmas cso az ollo alatt,hogy nem szivesen gondolok ra.

  • 2009.05.15 17:29:36cincia

    jujj Rita a felcser, ez most nagyon rossz, amit a köldökzsinórról írtál. Belegondoltam.

  • 2009.05.15 20:26:26glad az egyetlen

    cincia
    "...fénykép, kamera. Pont az fog ott nekem hiányozni. Ha véletlenül lemarad a legjobb pillanatról, képes visszatetetni a babát ( profi fotós)..."

    Én is fotós vagyok, de pont ezért nem értem a video(?)kamerát. Az minek egy fotósnak????
    Másrészt vannak helyzetek amikor egy fotós állít be dolgokat és van amikor megy az események után (klasszikus riport fotó) és a szülés ez utóbbi.

    Amúgy nálunk fényképezőgép volt, kammerát egyikünk se akart.
    Ha pillanatnyilag fölöslegesnek tartod is, azért utólag jó látni az első pillanatokat fotón ha érti a dolgát aki csinálja.

    Párom már a második gerköcnél utólag panaszkodott is, hogy miért nem lett több kép a szülőszobán, pedig az első elött még húzodzkodott. :)

  • 2009.05.15 20:59:36baudolinA

    "itt nem az a baj, hogy te kitakaritottad, hanem hogy te ezt onkent tetted, nem kenyszeritett ra, tehat ha nem akartad volna akkor nem teszed"

    Bocs, de most elképzeltem, amint cozumel férje két hányás között kényszeríti és lelkileg zsarolja cozumelt, hogy feltakarítsa a hányást. :D Rossz a párhuzam.

  • 2009.05.15 22:00:09kisbibe

    Mi úgy beszéltük meg, hogy szeretném, ha bent lenne, de amikor akar, kimegy. Így is tett, amikor lett egy kisebb bibi és azt nem bírta nézni. Nem haragudtam érte. Most viszont annyit mondott: "most is szétkarmolhatod a kezem!" És ez szerintem aranyos. :) És jólesik... De attól én még félek. :(

  • 2009.05.15 22:04:56B-

    Ki mondta, hogy régen a pasik teljesen ki voltak zárva a szülésből-születésből???

    Olvastatok már Tolsztojt? Az Anna Kareninában úgy ír szélésről, szoptatásról és bimbórepedésről, hogy teljesen egyértelmű: nem csak tökéletesen sminkelve, vidáman látta a feleségét...

    A párkapcsolat véd és dacszövetség. Ebbe nem fér bele, hogy majd én eldöntöm, önként van-e kedvem feltakarítani a hányást, mert fel kell takarítani és pont. És számomra az nagyon gyanús, ha egy pasi húzodszkodik, ha apás szülésről van szó...

    Ami meg plüssbirkát illeti, annyira kilóg a lóláb, hogy az már fáj. Nem az a baj, hogy nem volt bent a párod, mert attól még tényleg lehet jó apa, nem kell ezt bizonygatni -- hanem az, hogy ezt még mindig nem dolgoztad fel. Könnyebb önzőnek nevezni azokat a nőket, akik mellett MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐEN kiállt a párjuk, mint beismerni, hogy a te párod önőségből magára hagyott a szarban, abban a pillanatban, amikor az életedben a legnagyobb szükséged lett volna a segítségére.

  • 2009.05.15 22:15:39rita a felcser

    Jo jo,nem attol huzodzkodik,hogy undorito ,(mondjuk,gondolom)hanem attol,hogy tudja hogy egy hatalmas kin es a kin az kin akkor is ha szep a vegeredmeny.LEhet nem szeretne tehetetlenul nezni hogy a szeretett felesege agoniban van orakig vagy percekig.

  • 2009.05.15 22:21:19B-

    Rita: a másik topikon már idéztem egy viccet, most itt is azt fogom:

    Pasi este leül a meccset nézni a sörével, asszonyka buzgón vasal. Pasi megszólal: "drágám, nem bírom nézni, hogy amíg én itt pihenek, te töröd magad és dolgozol. Átmennél vasalni a másik szobába?"

  • 2009.05.15 22:23:35Kipikopii

    2009.05.15 22:04:56B-

    Ki mondta, hogy régen a pasik teljesen ki voltak zárva a szülésből-születésből???

    -> en irtam hasonlot, de en ezt a szuleink (az un. szocializmus) generaciojara ertettem kontrasztnak a mi generacionkkal szemben. Tolsztoj mas tema, gondolom az osembert sem kuldtek ki a barlangbol, meg nem fordult el szegyenlosen, mikor osanya szoptatni kezdett (szemben mondjuk apammal, aki haza akart menni a vendegsegbol, mikor hatat forditva neki, feloltozve szoptatni kezdtem... semmit nem latott, csak tudta mi tortenik).

  • 2009.05.15 22:28:11glad az egyetlen

    Mint férfi ember és férj, teljesen egyértelmű, hogy párom mellet állok a nehéz pillanatokban, DE ha még ettől el is tekintünk akkor is az a gyerek az enyém is, és igen is ott a helyem amikor elöször látja meg a napvilágot!!!

    Szóval számomra is gyanús ha egy pasi távolmaradás mellett dönt. Ott lelkileg van valami probléma.
    Már korábban is egy másik vitában írtam, hogy habár konkrétan a nő aki fizikailag szül, de teljességében nézve Szülés (így nagy betűvel) része az apa is!

  • 2009.05.15 22:35:22manka78

    Kérnénk még több őszinte pasivéleményt!

  • 2009.05.16 02:52:26cozumel

    B-

    en nem akartam ilyen kemenyen fogalmazni, de hasonlokat gondoltam magamban.

    Valahol nekem az is fals, ha egy no azt vallja a sajat szulesevel kapcsolatban, hogy "ugyanma', nagydolog, megtortent ez mar sok millio novel..."

    Nagy dolog.
    NEKEM az EN gyerekem szuletese nagyon nagy dolog.

    Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, nem ismerlek benneteket, de valoszinuleg nem csuszok nagyot, ha feltetelezem, hgoy tobbsegunk nem alkotott emberiseg-megvallto dolgokat....
    En nem alltam az olimpiai dobogo felso fokan
    nem enekeltem a new yorki metropolitanban
    nem aruljak a festmenyeim London-Parizs legelokelobb mutermeiben
    nem fedeztem fel a dupla helixet
    nem talaltam fel a kanalba a melyedest...


    Eltem, tanultam, dolgoztam, eredmenyeket ertem el, buszke vagyok a gyermekeim ELOTTI eletemre is, fasza volt, siman megveregetem erte a vallam, barmikor.

    Ennek ellenere igenis az eletem legjelentosebb napja volt az, melyen ok megszulettek.

    Miert kell mar annyira fasza csajnak lenni, hogy lekicsinyeljuk ennek az esemenynek a jelentoseget? Miert IGY kell bizonygatni, hogy mennyire onalloak vagyunk, egyedul is meg tudjuk csinalni?
    Nekem ez mar kenyszer gyanus....

    En igazan nem vagyok egy erzelgos-szentimentalis-romantikus-lelkizos alkat, nem vagyok egy elesett tipus, de picsogosnak sem tartom magam amiatt, hogy bizonyos elethelyzetekben szuksegem van a partneremre.
    Nem azert, mert nelkule nem tudnam vegigcsinalni.
    Hanem azert, mert vele sokkal jobb.

    Nem, nem konnyebb...jobb.

  • 2009.05.16 03:00:20cozumel

    ""itt nem az a baj, hogy te kitakaritottad, hanem hogy te ezt onkent tetted, nem kenyszeritett ra, tehat ha nem akartad volna akkor nem teszed"

    Bocs, de most elképzeltem, amint cozumel férje két hányás között kényszeríti és lelkileg zsarolja cozumelt, hogy feltakarítsa a hányást. :D Rossz a párhuzam."


    Baud

    en meg azt a parkapcsolatot kepzelem el, ahol az egyik hagyja a masikat a hanyasban fetrengeni...."bocs dragam, tudom, hogy szeretned, ha segitenek, de erre egyszeruen keptelen vagyok, ne is kenyszerits..."

    Nem, hazudok, nem kepzelem el. Ecceruen nem all ossze a kep...



    Amugy az ilyen apus a gyerek szenvedeset sem birja majd nezni, mert neki az lelkileg megterhelo?
    raadasul a gyerekbetegsegek bizony hosszabb ideig tartanak, mint a szules atlagosan 24 oraja, es gyakrabban is szembesulunk vele.
    De koltoi volt, asszem tudom a valaszt...:-(

  • 2009.05.16 03:14:47*fucktore*

    figyelmedbe ajanlok kb 1000 festmeny, freskot, uvegkepet, amin a "szent csalad", Maria, Jozsef, ELERZEKENYULTEN nezik az ujszulott Kisjezust.
    (pedig az is nyilvan szarosan es veresen bujt ki)


    - az egy-sok tetves festmény amin ráadásul Józsi nem apa mert isten csinálta fel a Marit

  • 2009.05.16 03:34:13*fucktore*

    Eszembe nem jutna az anyja temetesen nem ott lenni.
    Eszembe nem jutna, hogy ha balesetet szenved, nem rohanok utana a korhazba.
    Eszembe nem jutna, hogy ha komoly muteten esik at, nem toporgok ott a folyoson.


    - puncis néni, és a műtétre bemész? megnézed anyád ahogy szétszedik, párod ahogy kiveszik a vakbelét?

    miért kell a nőjét szétvagdosva, mások által nemiszervében turkálva megnéznie? te se mész be a műtőbe. menjen ha akar. hányás ez a toleráns kényszerítés ami itt lejön.

  • 2009.05.16 03:39:01*fucktore*

    2009.05.15 22:28:11glad az egyetlen
    Szóval számomra is gyanús ha egy pasi távolmaradás mellett dönt. Ott lelkileg van valami probléma.

    - basszátok meg ne mondjátok meg már mi normális. anyátok apátok se így szart ide titeket. van aki seggbe van aki szájba, van aki apásan van aki anyával. régen is az idős NŐI családtagok voltak ott. képmutató szar bagázs

  • 2009.05.16 03:44:18másutt

    "miért kell a nőjét szétvagdosva, mások által nemiszervében turkálva megnéznie?"

    mert o csinalta fel?
    mert a no a KOZOS gyereket szuli eppen, nem a "sajatjat"?
    mert erdekli a gyereke elso pillanata a foldon?
    mert a kocsmaban csak tehetetlenul toporogna?
    mert eddig is minden fontos csaladi esemenyen ott volt, pl. az elso talalkozaskor, az elso csoknal, az eskuvon, es ezt sem akarja kihagyni?
    mert amig a csaj bodultan fajdalommal nyom, o le tudja torolni a homlokat, el tudja mondani a dokinak, hogy mit akartak feltetlen elkerulni es tartja benne a lelket?

    nem erted, vazze, a legtobb pasi nem a nojet nezi, hanem a csaladjat. a gyereket. a legtobb pasit a gyereke erdekli legjobban. ha mar 9 honapig vart ra es a rugsokat sem erezte es csak egy nyamvadt fekete-feher UH kepet latott es baromi KIVANCSI???

    a gyerek NEM= vakbel, bar a szavaidbol ugy tunik neked igen.

  • 2009.05.16 03:49:32cozumel

    Masutt

    Te az ilyen szerencsetlenekkel mieeeeeert allsz szoba? (tudom, tegnap is ezt kerdeztem)
    Az ilyen agresszor allatnak ugysem jon at semmi...

  • 2009.05.16 04:00:59Kipikopii

    2009.05.16 02:52:26cozumel
    egyetertek.

  • 2009.05.16 04:01:34másutt

    cozumel: inszomnia. ejjel 3.
    elertem az internet veget es visszajottem ide....
    :D

  • 2009.05.16 04:15:48*fucktore*

    taszító hogy nem engednétek más úgy éljen ahogy szeretne. nem egyetlen módon helyes, ez csak a ti beteg értékrendetek kül. minden földrészen máshogy kezelik.

  • 2009.05.16 04:18:20*fucktore*

    olvassatok már vissza a szaros blogotokon hány nő számol be arról hogy ártott ez a kapcsolatának. nézze aki akarja. a keresztelő is nagy élmény, kivéve ateistáknak

  • 2009.05.16 04:21:37*fucktore*

    2009.05.16 03:44:18másutt

    "miért kell a nőjét szétvagdosva, mások által nemiszervében turkálva megnéznie?"
    ha mar 9 honapig vart ra es a rugsokat sem erezte es csak egy nyamvadt fekete-feher UH kepet latott es baromi KIVANCSI???


    - ez nem indok baszod. kint is állhat az ajtó előtt. anyád miért nincs bent? és a gyermeked első havivérzését is fotózni fogod? első aktus? ezek mind nagy dolgok. ne mondjátok már meg másoknak hogyan éljenek.

  • 2009.05.16 04:25:33*fucktore*

    2009.05.16 03:00:20cozumel
    en meg azt a parkapcsolatot kepzelem el, ahol az egyik hagyja a masikat a hanyasban fetrengeni...."bocs dragam, tudom, hogy szeretned, ha segitenek, de erre egyszeruen keptelen vagyok, ne is kenyszerits..."

    Nem, hazudok, nem kepzelem el. Ecceruen nem all ossze a kep...


    - köcsög egysíkú nőkezdemények, a nagyanyám hányt a pelenkázásom helyett a nagyapám meg tudta tenni. ettől még jó nagymama volt. bele akarsz kötni? az apa is hányhat tőled ahogy vérben tocsogsz akár zavarja a kényes ízlésed akár nem.

  • 2009.05.16 04:44:39cantaloupe

    Maximum 4,5-5 hetunk van a Nagy Napig. En megkerdeztem a parom, szeretne bejonni. Az altaji reszletekre nem kivancsi, de arra, hogy nekem segitsen es ujszulott kislanyat hallja felsirni, arra felettebb.

    Hozzateszem, mindketten fenntartjuk a musorvaltozas jogat. Elos gyerek, meg nem tudom, mi lesz-lehet, hogy en kuldom ki, mert zavarni fog a befele fordulasban; zavarhatja ot is, hogy ott acsorog es nem tud a szenvedesen enyhiteni. O ugyanis praktikus ember, inkabb kezzelfoghato feladatot kell adni neki: hozz vizet, tamaszd a labam, szoritsd a kezem stb.

    Amugy olvastam a fenti vitat, es mindket felnek igaza van: annak is, akinek a szules, a parja jelenlete igenis fontos, mert lehet, hogy mar millio eve igy sokasodunk, de a sajatja mindenkinek fontosabb, mint Mariae meg Jozsefe meg a regenybeli hosoke.

    Plussbirkanak abban adok igazat, hogy az apara nagyobb szukseg lesz az elkovetkezo evtizedekben, mint azon az egy napon a szuloszoban. Mindazonaltal, a ketto kozt nem latok korrelaciot, egy kapcsolat nem attol jo vagy rossz, hogy az apa bent volt-e.
    Plussbirka, en elfogadom, hogy neked igy volt jo, es elhiszem, hogy a ferjed imadja a gyereketeket anelkul is, hogy nem szoritotta a kezed es fenykepezett atszellemult arccal. Viszont ha toleranciat szeretnel iranyodba, neked sem kene sublotokat gyartani. Az "onzo, cukrostakony" minositesek nekem is savanyuaszolo-szaguak.

  • 2009.05.16 05:44:32cozumel

    Cant

    csak a tortenelmi hitelesseg kedveeert:
    Egeszen eddig a hsz-ig teljesen normalisan mentek a kommentek, pedig volt, aki leirta, hogy nala nem volt benn a ferj, volt, aki leirta, hogy o inkabb nem szeretne, vagy masodszorra inkabb maradjon kinn stb:


    "#
    2009.05.15 12:55:49plussbirka

    2009.05.15 11:02:30magmama

    ez aztan erv. meg majd hordja is ki, nem?
    de ez van, a nok tobbsegenek onzesbol kell, hogy a parja benn legyen.a ferfiak tobbsege pedig bemegy es tehetetlennek erzi magat, aztan jol megkonnyebbul, mikor magvan a baba.
    de valoszinuleg ugy van ez, hogy az anya ugy erzi, a ferje is "kiveszi a reszet" akkor nemcsak o sziv, es igy nyugodtabb, valamint a parja elott csak nagyobb az onkontrollja is es jobban osszeszedi magat, es igen ezek egyuttveve logikusan vezethetnek olyan statisztikai adatokhoz, hogy valamennyivel kevesebb a komplikacio apas szuleseknel."


    Intolerancia, belebofoges, leorditas, minositgetes.
    Mint amikor valaki bemegy a kocsmaba, es rabasz a pultra, hogy a "kurva eletbe, itt tok lassu a kiszolgalas es budos lusta banda az egesz szemelyzet", meg mielott kikerte volna a feldecit.


    Nekem meg van a velemenyem a dologrol, olvastad, nem kendoztem. Ugyanakkor ha MINDKET fel ugy dont, hogy nem kivannak kozos szulest, lelkuk rajta, en keszseggel elhiszem, hogy nekik igy a jo.
    Eszembe nem jutna az ilyen embereket gyozkodni, hogy de de de, csinaljatok egyutt, annyira fanki lesz, epiti a kapcsolatot!


    De ha egy ilyen par egyik tagja lefikazza azokat, akik szeretnenek kozosen szulni, az gaz.

    Ha onzonek kialltja ki azokat a noket, akik a parjuk tiltakozasa ellenere is igenyelnek-a francnak erzelgoskodnek, hulye picsak-az o jelenletet; az is gaz.

  • 2009.05.16 05:54:25cozumel

    Ha mindezt ilyen vehemencaival teszi, az mar nem csak gaz, hanem kerdeseket is vet fel ....(lasd B- kommentjet).

    Nekem tetszik a cukrostakony szo. Tok jo....egy Jennifer Aniston tipusu halivudi szarfilm jelzojenek.

    Asszem abban egyetertunk, hgoy a fenti szo hasznalata az adott reagban minimum illetlen volt.
    Meg ha igy is gondolom, nem mondom ki.
    Vannak dolgok, amit NEM mondok ki...
    Tudod, nem fikazom a gyerek nevet, mikor valaki bejelenti a szuletest....
    Nem mondom a temetesen az ozvegynek, hogy "haaat Irenke, nagy pias volt a Jozsi, nem is ertem hogy birtad ki ennyi even at mellette, istennyugosztalja szegenyt"
    Nem mondom egy frissen szult kismamanak, hogy cukrostakony a szulestorteneted.

    Engem legalabbis igy neveltek, igaz, mar regen volt...

  • 2009.05.16 10:09:15Heatherette

    na, mi van itt?
    akárhová nézek, minden poszt alatt a hajtépés megy. előbb-utóbb elkezditek.
    talán akkor mégsem bennem van a hiba...

  • 2009.05.16 10:30:58baudolinA

    cozumel,
    hát ez az: valahogy nekem sem áll össze az, amikor "jóindulatból" vagy miből valaki segít a másiknak, amikor az teljesen elesett. Volt már olyan eset, hogy ha nincs ott a párom, ottmaradok. Nem túlzok, simán elvérezhettem volna, olyan intenzitással "menstruáltam". Amíg a taxi felvitt a kórházba (10 perc), megtöltöttem egy felnőttpelenkát vérrel.

  • 2009.05.16 11:27:56Solar

    Bírom azt hogy itt mindenki kurva okos és úgy érzi joga van kiosztani a másik posztolót, csak azért mert az másképp gondolja.

  • 2009.05.16 11:30:16rita a felcser

    Ennyire sulyos az a verszegenyseg,Baud?Vagy volt nogyogyaszati problema?

  • 2009.05.16 12:11:55baudolinA

    rita,
    igazából senki sem tudja azóta sem bizonyosan, hogy mi történt. A sürgősségin ultrahangoztak, és az orvos azt mondta, hogy szerinte valami felfázás+egyéb lehetett, ami miatt az izmok annyira lazák voltak, hogy nem tudták "visszatartani" a vért. Vagy valami hasonló. Hatalmas vérdarabok estek ki belőlem, nagyon ijesztő volt. Nem beszélve arról, hogy az amúgy is szar vérnyomásom és vércukrom úgy leesett, hogy szabályosan zakatolt a fejem, szédültem stb. Intravénásan akartak adni injekciót, alig tudták megtalálni a vénámat. Rég volt már, szinte tíz éve.

  • 2009.05.16 12:13:12baudolinA

    Ja, és másnap németből szóbeli felsőfokúm volt. :)

  • 2009.05.16 12:29:37wish73

    most olvastam csak a posztot, a kommenteket viszont nem, úgyhogy lehet, h már volt, de nekem az jutott eszembe, h mindenhol azt hallani, sokkal több a császár az elmúlt években, mint régen. a cikk pedig épp ellenkezőleg-azt írja, h az apás szülésekkel csökkent a császárok száma. most akkor hogy is van ez?

  • 2009.05.16 13:22:32másutt

    wish, gondolkodtam sokaig egy olviron, amiben azt elemeznem, hogy miert is nott meg ennyivel a csaszarok szama, es mit tehet az ember lanya, hogy azt elkerulje. (igen, tehet dolgokat, akkor is, ha nem mindig)

    Azutan elijedtem, mert a tema ki lett beszelve es mar mindenki osszeveszett, aki ossze akart veszni. ha erdekel, megirom. :)
    a lenyeg az, hogy a tema nagyon osszetett, es osszessegeben az orvosok sokkal lazabban kezelik a "nem megy, nem megy, hat akkor csaszar" dolgot, nagyobb mertekben vannak csaszarokozo beavatkozasok (pl mesterseges szulesinditas, gyorsitas) es a csajok is hamarabb rabolintanak.
    az egyik legtutibb modja a csaszar elkerulesenek a dula, privat szuleszno, bába, stb akik a "normalis" fele terelik a dolgot, es nem ugranak a szikehez amint valami nem a normalis kerekvagasban megy.

  • 2009.05.16 14:29:41cozumel

    Solar

    ha neked beszolnak, leminositenek, Te mindig finoman es visszafogottan valaszolsz?
    Ugyanmar.
    Az indulatok hozzatartoznak egy jo kis vitahoz.

  • 2009.05.16 14:33:06cozumel

    Wish

    szerintem az OSSZES szuleseket figyelembe veve nott a csaszaros,
    Ebben nyilvan van olyan is, ami eleve programcsaszi, mert tudnak olyan komplikaciorol vagy az anyanal, vagy a babanal, ami vegzetes kimenetelu lehetne.

    Ha ezeket leszamitjuk, es maradnak a normal terhessegek, a spontan beindulo szulesekkel, akkor azok kozt KEVESEBB a komplikacio ott, ahol az apa is jelen van.

  • 2009.05.16 22:29:00wish73

    lehet, csak ezt így nem pontosította a nyilatkozó doki. amúgy nyilván okkal kisebb kockázata van ma egy császárnak, mint akár 20 évvel ezelőtt, gondolom, akkoriban ezerszer is meggondolták a hasfelmetszést, mélyaltatást, míg ma a bikinivonalas, spinális/epidurálissal lényegesen kisebb rizikó.

  • 2009.05.16 22:29:32wish73

    okkal=sokkal

  • 2009.05.16 23:03:16cozumel

    Wish

    ez tuti benne van a pakliban :)
    Vmelyik posztban irtam pont Neked reagalva, hogy mennyire mas volt a csaszisok megitelese ugy 30 eve, az en gyerekkoromban...olvastad?

  • 2009.05.16 23:51:09wish73

    nem csak, hogy olvastam, de reagáltam is rá. olvastad? :D
    amúgy azt írtam, h "jé, tényleg, erre nem is gondoltam, pedig mennyire igaz" :)

  • 2009.05.16 23:59:59cozumel

    Wish


    mar arra sem emlekszem, melyik poszt volt...irul-pirul...

  • 2009.05.17 00:04:52wish73

    na, arra én sem:D

  • 2009.05.17 00:05:18glad az egyetlen

    *fucktore*

    Nem hiába téged olvasva újfent bebizonyosodik, hogy a stílus az ember.
    Nehéz gyerekkorod lehetett, ha volt egyáltalán.

  • 2009.05.17 06:54:09NadeApaaa!!!

    Kedves fucktore, mint neved is egyértelműen árulkodik róla: rendkívűli fantáziával bírsz, és emiatt pont ennyit bírsz elképzelni a dolgokról, amelyekről nyilatkozol. Nem értem, hogy tulképp minek és miről akarsz itt bárkit is meggyőzni? Miért vagy kiakadva ennyire? Apaaa, aki bent volt a szülésnél, és max az ilyen pimriitv férfitársaitól tud hányni.

  • 2009.05.17 22:49:36anyany6

    kicsit beleolvasgattam.
    nekem a párom segített a legtöbbet. segített a légzőgyakorlatoknál, segített, amikor nem tudtam már magamról a fájásoktól, tartotta a fejemet a kitolásnál, és erőnek erejével tartott, hogy ne forduljak a hátamra.
    ő ött volt, én megnyugodtam, és az is jó volt, hogy a fürdetés után ő hozta be a csimotánkat. :)
    az orvos meg a szülésznő meg mintha ott sem lettek volna. :)

  • 2009.05.18 09:30:37plussbirka

    :O) mulatok. itt tenyleg senki nem olvassa el, mit ir a masik?

  • 2009.05.20 10:52:03bbence

    http://www.nlcafe.hu/noklapja/20090513/vajudo_nok_teglaval_a_fejukon/

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta