Kólával a rókák ellen

hanyos

Aki hat-nyolchetesen ragyogó mosollyal, föld felett lebegve jár-kel, lerí róla, hogy boldog és felszabadult, azt biztosan nem sújtotta a sors a koraterhességi rosszullétekkel. Aki nap mint nap megharcol a sunyi vörös dögökkel, inkább néz ki hatszor kimosott zokninak, mint boldogságtól sugárzó kismamának. Van-e megoldás a terhességi hányingerre és a hányásokra?

A legtöbb szakkönyv azt tanácsolja, hogy a rosszullétes kismama ébredés után ne keljen ki az ágyból rögtön, majszolgasson előre odakészített kekszet vagy kétszersültet és hosszú ébredezés után kezdje csak el a reggelt. Ez a megoldás nehezen kivitelezhető már meglévő és ellátandó köly(k)ökkel.

A másik leggyakoribb tanács a jéghideg (citromos) víz kortyolgatása, ám ez sem mindenkinek jön be: akad, akinek a citrom marja a gyomrát, így a hányinger mellé gyomorfájást is nyer. A nem megrögzött egészségmániás kismamák próbálkozhatnak (szintén jéghideg) kólával is, bár mint tudjuk, az sem tesz jót a gyomornak (sem).

Van, aki a joghurtra esküszik, de vigyázat, kevés undorítóbb dolog van, mint natúr joghurtot hányni. A gyömbértea is javíthat a gyomorferfordulós helyzeten, csakúgy, mint a hideg tej. Ahány terhes, annyiféle megoldás lehet: kísérletezni kell, mi válik be.

Hasznos, ha nem zabálja degeszre magát a terhes, és a B6 vitaminnak is vannak hányingercsökkentő tulajdonságai. Alternatív gyógymódokban hívők próbálkozhatnak homeopátiás szerekkel is. Ha pedig már nem találnak más megoldást, talán az is beválik, ha önszántukból keresik fel a nagy porcelán mikrofont és túlesnek, amin túl kell.

És hogy meddig tart a hányingeres-hányós áldatlan állapot? Az esetek többségében az első trimeszter végére megszűnnek a rosszullétek, ám több szerencsétlen kismama is beszámolt arról, hogy egész terhességét végigkísérték a rókák. Kitartás, ebben az esetben is el fog múlni a hányinger a szülés utánra. Én legalábbis ezzel vigasztalom magam.

Nektek milyen megoldás vált be hányinger ellen?

Oszd meg másokkal is!
Mustra