Anyából a vízbe - videók kádban szülésekről

Manapság egyre több helyen teszik lehetővé, hogy a kismamák az általuk választott módon hozzák világra babájukat. A vízben szülésre sokan esküsznek, azt mondják, a mamának is jó, mert a meleg víz ellazít, a babának pedig azért, mert a megszokott vizes környezetbe érkezik, így születése kevésbé megterhelő neki. Ezúttal vízben szülések közül szedtünk össze egy csokorra valót. Van, aki csöndben, mosolyogva, van, aki kiabálva, otthon vagy kórházban, egyedül vagy többen, segítség nélkül, sőt, van, ahol akár ikreket is lehet vízben szülni.

Hang nélkül, mosolyogva

Igazán visszafogott videó, amelyet az érzékenyebb lelkületűek is megnézhetnek, még a mellbimbó is ki van takarva szemérmesen. Az anya egyedül vajúdik a kádban otthon, az apa pedig videokamerával veszi közben. Az anya csak mosolyog, miközben hasa jól láthatóan keményedik, már-már ijesztő gumilabda-alakot vesz fel, majd egyetlen szó nélkül préseli ki

magából a gyereket, akit rögtön a mellkasára tesz. És persze mosolyog rendületlenül.

Ikerszülés a víz alatt

A videón egy teljesen átlátszó kádban fekszik a kismama, lábaival a kád végének támaszkodik. A segítők a vízben egyengetik a baba útját, aki megszületése után magzatmázasan még hosszú másodpercekig lebeg az ismerős vízi közegben. A történetnek még nincs vége, szívhanghallgatás után kibújhat a másik baba is, testvéréhez hasonló módon. Ő is úszkál még egy kicsit a vízben, majd kiemelik és az anyja hasára teszik.

Kórházi kádban

A felvételen jól látható a kismama táguló nemi szerve, aki nem bírja a látványt, ne indítsa el a videót. Az anya felhúzott lábakkal fekszik egy sima kádban, körülötte két segítő és az apa. Szerencsétlen nő próbálja lesni, hogy mi történhet a lábai között, de nem látja, amit mi már igen: egy hajas fejecskét, amely feszíti a kijáratot. A fájásszünetben szívhangot néznek, majd a következő tolófájáskor némi sikítozással fűszerezve kicsusszan a gyerek.

Segítség nélkül

Az igen rövidre sikerült videón a víz diszkrét homályosító hatásának köszönhetően nehezen kivehetően, de látszik, amint a két láb között kibújik egy baba, és gumikacsaként emelkedik a víz felszínére. A segítők csak ekkor nyúlnak a vízbe, hogy kiemeljék a kicsit és anyja hasára tegyék.

Tükörrel

A kórházi kádas szülésből hiányolt hatalmas tükör itt most főszerepet kap, a szülő nő végignézheti szülését abból a szögből, ahonnan a nézők szoktak leskelődni. Nyilván erőt adna neki, ha látná a kis fejet felbukkanni. Ám úgy tűnik, a fájdalom annyira erős, hogy nincs kedve nézelődni, pokolian szenved.

Zseblámpával

Klasszikus kiabálós-ordítós szülés, a kádban az anya lábai között idősebb hölgy matat és egy icipici zseblámpával próbálja jobban láthatóvá tenni a szülőcsatorna kimeneti nyílását. Egy velőtrázó üvöltést követően megszületik a bébi, aki szintén sírni kezd. A nő láthatóan önkívületben van, szinte nem tudja megfogni a gyereket.

Lábbal előre

A helyszín az ikerszüléses videónál már megismert átlátszó kád, a videó különlegessége pedig az, hogy a kisbaba nem fejjel, hanem popsival vagy lábbal előre születik meg. Az első baba farfekvéses, popsija jelenik meg először, majd utána kicsusszan a többi része is. A második részben igen furcsa látvány tárul elénk: a szeméremnyílásban egy icipici lábacska tűnik fel először, amely hosszú ideig ott is marad. Aztán derékig bújik ki és fejével az anyja szülőcsatornájában lebeg még egy picit, mielőtt kihúzzák teljesen. A videón a köldökzsinór-elvágás is látható.

Közelről

És aki még mindig szeretne többet látni a vízben szülésről, az nézze meg ezt a videót, amelyben meglehetősen közelről tekintheti meg, ahogy a gyerek kibújik. Lámpával megvilágítva kicsit ijesztő látvány, ahogy a fej kibújik, olyan, mintha egy fehér gumilabdát fújnának fel jó nagyra. Aztán a gumilabdát egyszer csak megragadja két erős kéz és kihúzza az anyjából. Bár nem hittük, a végén bebizonyosodik, hogy a gumilabda valójában mégiscsak igazi kisbaba.

Oszd meg másokkal is!
Mustra