Hétvégi programok: Az anyák és a munka ünnepe

Ismét egy hosszú hétvége jön, s ugyan nem vonulunk már föl lufival hosszan, egymás kezét szorongatva, fejünket egy irányba fixálva, miközben zizegő papírzászló rázódik a kezünkben, de azért meghagytuk eredeti valójában ezt a napot, hogy ünnepelhessünk. Mert ugye május elseje a Munka ünnepe. Ezért nem dolgozunk, ez pedig olyan ellentmondásos dolog: A munkát ünnepelve nem dolgozunk, hanem pihenünk, majálisozunk? Persze nem sajnálom senkitől sem ezt az egy (három) napos kis megtorpanást, csak felvetődött bennem ez a gondolat, majd rögtön eljátszottam azzal a dologgal, hogy mi lenne, ha ilyenkor nemhogy dolgoznánk, hanem duplán, triplán serénykednénk a munkahelyünkön? Aztán lenne egy ünnepnapunk, mondjuk rá egy hétre, május 8-án, amikor a Pihenés ünnepét tartanánk, nos, akkor aztán fekhet mindenki szétvetett lábakkal.

maj

Aztán vasárnap, azaz 3-án, hirtelen mindenki átlényegülhet érző lénnyé, és szívét lelkét ünneplőbe öltöztetve köszöntse föl az anyukáját, nagymamáját, dédijét, ha olyan szerencsés, hogy van rá lehetősége. Mert május első vasárnapja az anyukáké, ami arról az ősi kapocsról szól, ami a leggyönyörűbb, legfontosabb feladat a világon, ami összetart mindent, és véleményem szerint az egyetlen dolog, aminek igazán értelme van.

BUDAPEST

Városliget

Tudjuk, hogy „…ujjé, a ligetben nagyszerű…”, ezért ha majális, akkor egyértelmű, hogy ez az a hely, ahol biztosan majálisozni lehet. Vagy ha ahhoz nincs kedvünk, hát fölpattanhatunk a bringánkra, a rollerünkre, vagy a görkori kerekei közé csaphatunk és örülhetünk, hogy miénk a „tér”, nem pedig az autósoké. A Városliget két nagy játszótere pedig a fenti szórakozások nélkül is remek programot nyújt a gyerekeknek. Pénteken 13:00 órakor érdemes megnézni a 100 Folk Celsius együttes koncertjét.

Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Zenés majálissal várja a lelkes szórakozni vágyókat a művelődési ház pénteken, már kora reggeltől. 9:30 órakor zenés ébresztővel köszöntik az oda látogatókat, majd 10:00 órakor az Alma zenekar játszik a gyerekeknek a tízórai mellé. 15:00 órakor a Makám együttes tart családi koncertet, de egész estig szól majd a zene a helyszínen más fellépők jóvoltából.

Syma Rendezvénycsarnok

A 100 Folk Celsius pénteken itt is tart egy koncertet délután, 16:40 órakor, ha valaki délelőtt elszalasztotta, itt az alkalom, hogy elcsípje a Paff a bűvös sárkányt.

56-osok tere

Pénteken 10:00 órától a Kézenfogva Alapítvány Családi Napja rendezvény lesz a régi Felvonulási téren. A „Fogadd el, Fogadj el" elnevezésű program szervezésében egész nap várják a fogyatékkal élőket és az egészséges embereket a virágrajzoló világrekord-kísérlet felállítására. Koncertek mellett interaktív gyermekműsor, kézműves foglalkozások és táncműsorok szórakoztatják majd a résztvevőket.

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Május 2-án szombaton, Zöld Nap a Zöld Környezetünkért címmel, reggel 9:00 órától kezdődő programokkal várják a szervezők a környezettudatos gondolkozású látogatókat. Lesz virágvásár, témába vágó előadások és gyerekeknek kézműves foglalkozás, valamint mesés előadás is.

Millenáris Velodrom

Szombaton 11:00 órakor újra várja a bringázás szerelmeseit a Velodrom, egy családi nap keretében. Számos verseny, valamint saját magunk kipróbálása mellett, a BVSC 2009-es kerékpáros csapatának a bemutatóját is élvezhetjük. A gyerekek nem csak nekik való versenyen vehetnek részt, hanem mindenféle nekik való meglepetéssel is várják a szervezők őket, lufival, pogácsával és málnaszörppel.

Millenáris Fogadó

Szombaton 16:00 órakor Anyák napi gyermektáncház lesz a Fogadóban, amit az Alma együttes vezényletével élvezhetnek az oda látogatók.

Óbudai Fő tér

Századfordulós Fesztivál lesz az Óbuda Napja elnevezésű program keretében vasárnap, a Fő téren. A fellépők között van a Budapest Ragtime Band, a Botafogó és a Fool Moon együttes, a gyerekeket a Térszínház társulat szórakoztatja majd, este pedig Quimby koncerttel zárul a mulatság. Számos érdekes program mellett lesz még kézműveskedés, gördeszkaverseny és a Fabula bábszínház is fellép majd, valamint a Máltai játszóterek is várják szeretettel a gyerekeket.

VIDÉK

Gödöllő

Májusköszöntővel kedveskedik a Gödöllői Királyi Kastély a vendégeknek pénteken, reggel 10:00 órától folyamatosan zajló programokkal. A zenés műsorok mellett, lehet piknikezni a kertben, lángost és kürtöskalácsot enni, valamint lacikonyházni egyet. Természetesen a gyerekek kedvence, az ugráló várazás sem maradhat el, valamint pónilovaglásra és hintózásra is lesz lehetőség.

Gemenci erdő

Háromnapos majálissal várják a látogatókat a Gemenci erdőben a Kisvasút végállomásánál. A Méhészeti, Erdészeti, Halászati kiállítás mellett nem csak kézműveskedhetnek majd a gyerekek, hanem lovas fogatra szállhatnak, gyalogtúrázhatnak és természetesen a Nosztalgiavonatra is felszállhatnak, mely minden nap 8:30 órakor indul Pörbölyről Keselyűbe.

Debrecen

A Hármashegyalján, mindhárom napon egész napos majálisra várják a pihenni vágyó vendégeket a Zsuzsi Erdei Vasúttal.

Zebegény

Pénteken 14:00 órától Majális fesztivál lesz a Fő téren, ahol vásári mulatság, táncos bemutató, kézműveskedés várja az oda látogatókat. Este a bátrabbak karaokezhatnak a gezstenyesor alatt.

Komárom

Öregvár napok lesznek pénteken 10:00 órától vásárral és gyerekjátékokkal, valamint meseelőadással és lovas, valamint íjászbemutatóval együtt.

A Monostori erdőben a Komáromi napok keretében sok fellépő mellett, akik egész nap szórakoztatják a vígasság látogatóit, kézműveskuckó várja a gyerekeket a jurta alatt.

Gyerekmentes övezet

Anyák napja alkalmából szerintem ne keressünk gyerekmentes övezetet, maximum fektetés után. Ha megyünk is valami felnőtt mulatságba, mindenképpen gyerekkel, persze csak oda, ahová be is engedik csóri kölköt. A múltkor egyébként kihagytuk a Belgát, ugyanis beájult az egész héten robotoló gyereksereg. Én meg önkritikát gyakoroltam és úgy döntöttem, hogy ezen a héten kaptok egy másik stílust képviselő könnyűzenei ajánlót, ne csak nekem legyen jó mindig, meg aki mondjuk, a dadaista műveket szereti.

Aki teheti tehát, a Komáromi Napokon nézze meg Lolát pénteken 19:00 órától. Ugyanitt Kozmix is lesz 20:00 órakor. Debrecenben Ákos megtartja a 40+1 (komolyan így hirdetik) évi koncertjét a Főnix csarnokban 09:30-tól, szintén pénteken. Termékeny helyszín a Komáromi Napok, vasárnap Csonka András és zenekara szórakoztatja a közönségét 18:00 órától (tessék, egy kis ding-dong ).

Búcsúzóul pedig hallgassatok egy kis Caramelt, s szálljunk a dallal.

Oszd meg másokkal is!
Mustra