Hogyan készítsünk gyereket? Fújjuk bele a nőbe!

Hogyan születik a gyerek? A gólya hozza, vagy egyszerűen a káposztaföldön találjuk? Végre megtudhattuk az igazságot! Világossá vált, hogy eddigi információink hibásak, legfőképpen pontatlanok voltak. Az eddigi feltételezés, miszerint egy férfi és egy nő kell a gyermek nemzéséhez helytálló volt, azonban tévesen állapították meg a tudósok a férfi és a nő ehhez szükséges testrészeit.

Az esemény ráadásul sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint azt gondoltuk, nem kell hozzá egyéb, mint a férfi szája, valamint a kiválasztott hölgy ujja. Ez esetben nem igaz, hogy nem kell túlságosan felfújni a dolgokat, a helyes és eredményes akció célja ugyanis pont az, ha a férfi túlfújja a témát, méghozzá jó nagyra. Aztán, akár egy buborék, a szétpattanó hasból egyszer csak gyerek lesz, nincs is ennél egyszerűbb és természetesebb folyamat.

A tudósok keresik még a folyamat tudományos hátterét, mindenesetre az már biztos, hogy a következő generációknak nem kell a sötétben tapogatózniuk, fény derült az élet titkára, s végre egységes képet kaphatunk arról, hogyan is fejlődik ki a gyerek az anya hasában.

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek