Oprah szerint az anyáknak kellene megvenni lányaik első vibrátorát

Amerikában az egyik legnépszerűbb talkshow műsorvezetője, Oprah Winfrey egy műsorában meglehetősen haladó szellemű nézeteket fejtett ki arról, hogy az anyáknak hogyan kellene beszélniük lányukkal a szexről, beleértve az örömszerzés különböző formáit és az első vibrátor beszerzését is.
 


A műsor szexológusa, Dr. Laura Berman azt javasolta a szülőknek, hogy 10-11 éves korukban beszélgessenek el gyerekükkel a női és a férfi test alapvető működéséről, anatómiájáról. Később, amikor a gyerekek 14-15 évesek lesznek, ajánlott egy mélyebb beszélgetést kezdeményezni, nyíltan beszélni a maszturbáció, vagy a vibrátor kérdéséről.



Jó néhány anya a hallgatóságból teljesen kiakadt a hallottakon, mert szerintük ‘túl sok információ’ hangzott el, holott a shownak pont az volt a lényege, hogy őszintén beszéljünk a szexről és gyermekünk szexuális felvilágosítását, neveltetését vegyük saját kezünkbe, hogy pontos tudást kapjanak a világ dolgairól.

Dr. Bergman azzal érvelt, hogy a serdülő lányok esetében nemcsak az a fontos, hogy megismerjék a testüket, de az is, hogy eljussanak az orgazmusig. Ha megismerik az orgazmus jelenségét, megtanulják, hogyan juttassák el magukat a csúcsra, akkor jobban magukévá teszik az érzést, és azt is megtanulják, hogy nem kell másvalakitől függniük az élmény megtapasztalásához. Azaz ha orgazmust akarnak, de még nem elég érettek, ne erőltessék a szexet, inkább próbálkozzanak vibrátorral. Ennek beszerzésében pedig az anyák tudnak segíteni.
Oszd meg másokkal is!
Mustra