Hétvégi programok: Melegedjék fel a szívünk...

Tegnap délután, amikor rutinból feltéptem a bejárati, vagyis inkább kijárati ajtót és loholva tettem meg az utat a kocsiig, valami nagyon furcsa érzésem támadt. Már két kanyart is megtettem a kocsival, amikor rájöttem, hogy az immár fél éve hordott rétegeim lekívánkoznak rólam. Konkrétan a vastag harisnya a nadrág alól, a pulcsi és a kardigán a bundás kabáttal együtt és a méteres sál is. Aztán menet közben elhagytunk egy buszmegállót, amiben egy csapat tini állt egy szál pólóban, majd középkorú emberkékre csodálkozhattunk rá, akik tavaszias ruhában szelték át az utat. Ránéztem csóringer gyerekre, aki pufikabátban és bélelt-kötött sapkában ült némán. Jó, hát neki középfülgyulája van, de azért az eszkimójelmez kicsit több volt, mint röhejes. Mert egyszer csak kitavaszodott. Pedig már teljesen megkérgesítettem magam ehhez a vacak időhöz, mondhatni teljesen megszoktam. Nem kellett vacakolni azzal, hogy kisüssem, mit is vegyünk fel, egyszerűen csak rétegeltem. Ahogy hámoztam ki magunkat a ruhákból a sulinál, örök szkeptikusként azon agyaltam, hogy akkor most tényleg örülhetünk? Akkor ez így is marad? Hogy ki lehet menni a házból, süttethetjük magunkat a tavaszi legyekkel a napon, vagy jön egy hidegfront, aztán visszataszítja a népet a téli depresszióba? Azt hiszem, nem bírom én ezeket a „hirtelen” váltásokat, inkább olyan helyen kellene élnem, ahol egy évszak van, s slussz passz. Irány az Északi-sark, vagy Afrika!



BUDAPEST
Fővárosi Állat- és Növénykert
2008 a béka esztendeje volt a világ természetvédelmében, 2009 pedig a gorilla éve. A kampányban a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz. Az Emberszabású Majmok Házában szerdától láthatók azok az információs felületek, amelyek a program részeként a gorillák természetvédelmi helyzetével, illetve a védelmükkel kapcsolatos tudnivalókkal ismertetik meg a nagyközönséget. A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyébként 1989 óta élnek gorillák. A kifejlett tenyészpár, Liesel és Golo frigyéből született három kölyök közül a két legidősebb, Dango és Gorka már más állatkertek lakója. Ebobo, a legifjabb azonban jelenleg is Budapesten látható. Hármukon kívül még két fiatal, az elmúlt években érkezett nőstény, Iringa és N’Yaounda alkotja az ötfős csapatot. Ugyancsak a kampányhoz kapcsolódik az a fotókiállítás, amelyet április elsejétől május 30-ig láthatnak a látogatók az állatkerti Barlangteremben. Az itt kiállított 32 felvétel a gorillák világába enged bepillantást a látogatók számára. A kiállítás naponta 11-től 15 óráig látogatható.

Maradjunk még mindig az Állatkertnél, ugyanis a vízimadaraknak otthont adó Nagy-tó egyik szigetén fészkelő fekete hattyúknál (Cygnus atratus) 29-én, azaz a legutóbbi vasárnap hat fióka kelt ki a tojásból. Szinte folyamatosan a vízen tartózkodnak, a két felnőtt állat vigyázó tekintetétől kísérve, érdemes megnézni őket is.

CSEREVENDÉGESKEDÉS a Pagony és a Műcsarnok között
A Pagony és a Műcsarnok látogatói vendégségbe mennek egymáshoz, azaz kicserélődnek, a két házigazda özös programsorozatot indít 4-10 éves gyermekek számára. Akik szeretik a jó könyveket, biztosan szeretnek festeni-rajzolni-agyagozni is, az ifjú alkotók pedig, nem vitás, szeretnek olvasni. Pénteken 16:00 órakor a Műcsarnok előadótermében Czigány Zoltán: Csoda és Kósza művét Scherer Péter színművész olvassa fel, vendégek pedig a szerző és az illusztrátor. Ezen kívül lesz még mesélés, festés és beszélgetés is.

Papp László Budapest Sportaréna
Szombaton és vasárnap rendezik meg a XXVIII. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt, mely a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet fő rendezvénye. Nem csak mesterség-bemutató lesz, hanem táncház és tánctanítás is, valamint népzenei koncertek és néptánc bemutatók. A programok vasárnap 16:00 óráig tartanak.

Magyar Vasúttörténeti Park
Szezonnyitó gőzmozdonyos kiránduláson vehetünk részt szombaton, ugyanis Nosztalgiavonat indul Budapest Nyugati pályaudvarról a Dunakanyarba. Indulás a Nyugatiból 09:40 órakor, érkezés Kismaros megállóra 11:02-kor, Nagymaros-Visegrádra 11:12-kor, Szobra pedig 11:39-kor.

Közlekedési Múzeum
Vasárnap 11:00 órától várja a Közlekedési Múzeum a látogatókat egy Reneszánsz Családi Vasárnapra, melynek alkalmából mindenféle ügyességi, logikai és kézműves játékok szórakoztatják majd a gyerekeket.

VIDÉK
Pécs
A Szivárvány Gyermekházban szombaton Bartos Erika mesedélelőttjére mehetnek el a kis, vagy akár a nagy rajongók. 09:30 órától kezdődik a program játszóházzal, majd 11:00 órától vetítéssel egybekötött mesedélelőttöt tart az írónő, mely után a szerző dedikálja a helyszínen is kapható könyveit.

Debrecen
A Homokkerti Közösségi Házban Húsvéti Motolla címmel, családi délutánnal kedveskednek a szervezők, ahol a lányok tojást festhetnek, a fiúk papírsárkányt készíthetnek. A program 15:00 órától kezdődik.

Szeged
A Szegedi Tavaszi Fesztivál keretében a Somogyi-Könyvtárban családi délelőtt lesz a mesét szerető óvodásoknak és kisiskolásoknak. A verselgetős, gyaloglással egybekötött várostörténeti túrán Szeged irodalmi emlékhelyeit tekinthetik meg az érdeklődők, ezzel ünnepelvén a Költészet napját. A program 10:30-kor kezdődik, beérkezés legkésőbb 15.00 óráig az indulás helyszínére.

Sopron
Vasárnap a Gyermek és Ifjúsági Központban HÁROM SZÉKLÁB címmel a KALÁKA EGYÜTTES GYEREKMŰSORA lesz látható. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok, és a gyerekek megismerik a Kaláka különleges, érdekes hangszereit. A koncerten a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak.

A Szegedi Tavaszi Fesztivál keretében a Somogyi-Könyvtárban családi délelőtt lesz a mesét szerető óvodásoknak és kisiskolásoknak. A verselgetős, gyaloglással egybekötött várostörténeti túrán Szeged irodalmi emlékhelyeit tekinthetik meg az érdeklődők, ezzel ünnepelvén a Költészet napját. A program 10:30-kor kezdődik, beérkezés legkésőbb 15.00 óráig az indulás helyszínére.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Csak azért, hogy bosszantsalak benneteket (jó, nem csak azért, hanem, hogy megemlíthessem az együttest), leírom, hogy tegnap Mystery Gang koncert volt a Gödörben. Érdemes a srácokhoz közel állni, hogy a tébolyult tekintetet levegyük, a zenével együtt nagyon ütős a kettő.
Szombatra azonban még gyúrhattok, ugyanis a Beatrice kedveskedik fiatal és öregedő rajongóinak egyaránt a Téglagyári megállónál egy kis „ünnepi” koncerttel. Tudjátok, „ április négyről szóljon az ének… ”. Jó, hát ez nem pont az a dal, de a hangulatot azért idézi.
Egyébiránt meg remek idő lesz babakocsi-tologatásra, gyerekek ligetben, Margitszigeten való elhagyására és megtalálására, valamint csak azért is biciklizni, még ha megbotránkoztató és alternatív dolog, akkor is…
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek