Tavasszal lilába bújnak a divatgyerekek

Minden új évszak új esélyt is jelent arra, hogy a ruhatárunk felfrissítésével olyan megjelenésűek legyünk, amilyenről álmodunk. Így vagyunk a gyerek ruháival is, különösen azért, mert természetéből adódóan ő ugye folyamatosan nő, ezért újra és újra fel kell ruháznunk. A téli ruháit úgy kinőtte a gyerek, hogy cipőkanállal kell az anorákjába belepréselni, s a nadrág alternatívája is mindössze a barna kord, vagy a barna kord között dől el.

Ha nem kellene az öltözködésben a praktikumot figyelembe venni, én személy szerint csupa flancos göncbe bújtatnám a gyerekeimet, talpig pasztellszínekben. Ez Párizsban fogalmazódott meg bennem, amikor a téli hideg ellenére a parkok szoknyás és posztókabátos kisgyerekekkel voltak tele, s pont úgy tűnt mindegyik, mintha egy divatlap fotózására készültek volna. Innentől kezdve nem is csodálkoztam azon, hogy a párizsi nők gyakorlatilag mind csinosan öltözködnek.



A tavasz egyébként rendkívül kedvez ennek a kicsit úri, kicsit laza, kicsit vidám, kicsit azért szomorkás, egyszóval teljességgel kevert stílusnak, amit azért valljuk be, általában csillagászati összegekért tudunk megvalósítani a gyereken. Még akkor is, ha nem Baby Diorba és D&G-be öltöztetjük tetőtől talpig, hiszen az első tavaszi séta után zokogva vakarhatjuk ki a tócsa tartalmát a több tízezres szoknyából, vagy kardigánból. Az azonban egyáltalán nem baj, ha legalább egy partiképes trendi ruhája van a gyereknek, amit, ha olyanunk van, ráadhatunk.

Mint már említettem, a tavasz a pasztell jegyében telik majd, ráadásul sok boltban fedeztem fel egy kis Björkös beütést, amitől enyhén alternatív jelleget kaptak a ruhák. A pöttyös és világos, rém egyszerű motívumot innentől kezdve nem csak az ikea-függönyön csodálhatjuk majd, hanem a gyerek bodyján (2.600 forinttól) és vászon szoknyáján (6.000 ,-), valamint a kapucnis felsőjén (6.300,-) is. Ugyanezeket a stilizált alakzatokat láthatjuk sok helyen , amiről rögtön észrevehetjük, hogy az idei meleget kicsit retro hangulatban fogjuk tölteni, a divatirányzat ugyanis a királylányos hangulatból a hatvanas évek vászonruhái felé tolódik.

De ne szaladjunk előre ennyire, hiszen tavasszal még igazán rétegesen kell öltöztetni a gyerekeket, hol vagyunk még a vászonruháktól, keressünk inkább átmeneti kabátokat. A Brendonban például 2.900 forinttól találhatunk már kötött kardigánokat, egészen 4.500 forintig, de széles választékot találhatunk ugyan itt mellényből, nadrágokból, s már a nyári virágos ruhácskát is megvehetjük 3.300 forinttól.

Idén tavasszal sok lilát fogunk látni, mert divatszín lesz. Ettől pedig a legegyszerűbb fazon is kicsit megbolondul. A C & A például indiánosra veszi egy kicsit a fazont, s a lila szín hímzett motívumokkal népművész jellegű lesz. A leértékelt farmerok 2.900 forintért vásárolhatóak meg, egy-egy darabot azonban 2.100 forintért is kifoghatunk. Lányka póló 1.700 forintba kerül, lila vékony dzseki piciknek pedig 4.000 forint. Az idei tavasz és nyár hangulata egyébiránt határozottan a hippi korszakot idézi, ne csodálkozzunk, ha a kétoldalt fonott copfot majd a fülre tekerve fogjuk hordani.

A H & M hozza a szokásos formáját, ahol az egészen kisgyerekek ruhái brüsszeli csipke-hangulatot idéznek, s ahogy vonulunk az egyre nagyobb korosztályok polcaihoz, egyre sötétülnek a színek is. A pasztell zöld térdnadrágoktól (4.000,) a lila (ugye, hogy divatszín) kardigánig és barna-fekete-fehér színek kombinációjáig mindennel találkozhatunk, kár, hogy a H und M nem erősít minket abban,hogy az interneten is megnézhessük a gyerekruhákat (a felnőtt kollekció egyébként jól átlátható az oldalukon). Kisfiú farmert már 2.6000 forinttól vihetünk innen haza, Lányka pólókat kétezer fölött, a szokásos, egyszerű félcipőket pedig 2.600 fornitért (a fiú tornacsukát és a lány belebújóst is). Tavaszi kabátot 9.000 forintért láttunk, ami már vékony és szintén halvány színekkel kombinált.

Lehetünk azonban alternatív anyukák is, akik juszt is szembe mennek a divattal. Nos, ők sem járnak rosszul, ugyanis gond nélkül öltöztethetik az akár néhány hónapos csemetéjüket halálfejes nyulas-répás rugdalózóba, akár fekete változatban is, cirka 2.600 forintért. S ha szeretnénk a védőnőt egy kicsit megbotránkoztatni, nyugodtan adjuk rá a kölyökre a kötelező vizit alkalmával.

Végezetül pedig azért, hogy fájdítsuk a szívünket, nézegessünk egy kis külföldi gyerekdivatot, s ha olyanunk van, akkor rendeljünk néhány igazán csinos darabot, amiről úgy gondoljuk, hogy nálunk nincsen párja, vagy csak azért, mert gyönyörű.

Oszd meg másokkal is!
Mustra