Ezer terhes nő használ drogot Magyarországon

A drogot használó várandós nők problémája nem egyszerűen egészségügyi, hanem társadalmi probléma, amely elől a szakma nagy része is elzárkózik - mondta Rigó János, a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának igazgatója az intézményben tartott konferencián pénteken Budapesten. Az egyik fő gond az, hogy nincs egységes szempont, miként foglalkozzanak a droghasználó várandós nőkkel. A szakma elzárkózik az ilyen esetektől, nem csak Magyarországon, hanem nyugati országokban is - mondta Rigó János, utalva arra, hogy Magyarországon, becslések szerint, évente mintegy ezer kismama fogyaszt rendszeresen valamilyen kábítószert a terhesség alatt.



Kiemelte: az első és legfontosabb lépés a helyzet megoldására a nyitottság, a drogfogyasztó bizalmának elnyerése és előítéletektől mentes kezelése. Emellett pedig fel kell készülni az újszülöttnél is jelentkező elvonási tünetek orvoslására, írja az MTI. A szülész-nőgyógyász szakorvos rávilágított a kezeléssel kapcsolatos főbb problémákra is, miszerint ezek a terhességek általában nem kívánt terhességek. A kismama későn jelentkezik a terhesgondozásra, sokszor nem is ismeri fel terhességét, illetve a droghasználók között gyakori a hátrányos szociális helyzetű, a labilis vagy pszichés zavarokkal küzdő nő. A konferencián a szakemberek szóltak a terhesség alatt fogyasztott kábítószerek fő mellékhatásairól, például a koraszülésről, a spontán vetélésről, az újszülöttnél kialakuló fejlődési rendellenességekről.

Csorba József, a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciájának vezető főorvosa elmondta, a kockázati esélyek az ópiát használó nők esetében a legnagyobbak. A sikeres kezelés érdelében fontos a társult pszichés zavarok orvoslása, a vitaminpótlás, a megfelelő táplálkozás kialakítása, a szociális háttér stabilizálása. Ugyanilyen jelentősége van a helyettesítő kezeléseknek, amelyek hatására megszűnnek az elvonási tünetek. Hozzátette: nagyon fontos az általában szintén szenvedélybeteg partner bevonása a kezelésbe és a kábítószer utáni sóvárgás leküzdése is, számol be az MTI.

A szakmai konferenciára időzítve jelent meg az első olyan magyar nyelvű kiadvány, amely e problémával foglalkozik. A Droghasználó várandós nők és gyermekeik ellátása című könyv az érintett szakterületek működési módjait ismerteti. Szakemberek osztják meg személyes tapasztalataikat, hogy ezzel is segítsék a hatékonyabb együttműködést a megfelelő ellátás érdekében. A könyvről hamarosan beszámolunk itt a Porontyon.
Oszd meg másokkal is!
Mustra