Bébinapló: Mi az ideális korkülönbség?

Zanza!

Léna négy hónapos! Megérkezett abba a korba, amikor nem mindegy, hogy ki veszi fel, és hogy benn vagyok-e a szobában. Lehetőleg, ha nem akarok üvöltést, legyek benn, és fogjam valamijét. Persze könnyű ilyenkor kendőt kiáltani, de éppenséggel már nagyon mozgékony is, és nem szereti, ha sokáig nem tud ficeregni – a pihenőszéket is kezdi kinőni-kiforogni. Négy hónap! Leánál ez rengetegnek tűnt, most meg rohannak a napok. Már megismeri a családtagokat, mosollyal üdvözli őket, például olvasztár mosolyt kap az apja is esténként. Van kedvenc verse, a gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet. Figyel ránk, iszonyatos hangerővel rekedten sikoltozik, amikor jókedve van. Kapott saját játékot is, egy fa babatornázót, és teljesen jól elszórakozik vele, pöckölgeti, fordul oldalra alatta. Hason is akar lenni sokat, tolja a fenekét, minden megnéz, és háton is tologatni, tekergetni próbálja magát – egy percre nem áll meg. Persze kedvenc látványa az ugrabugráló Lea és a legózás.

Az evés még mindig nem a legfontosabb kérdés nála, de gyorsabban és többet eszik – bő nyolc deci lefejt tej és néhanap másfél deci táp simán lecsúszik. Szép kis tokát és combot is növesztett, ma reggel 6800 gramm volt (most gyorsan megmérem minden nap, mert holnap vissza kell vinni a mérleget, úgyhogy kijátszom magam.)

Örök vita, hogy a kis korkülönbség vagy a nagy korkülönbség a jó. A szaporodó  itthoni konfliktusok miatt sokat törtem rajta a fejem, hogy miért nem tudok sok mindennel megbirkózni. Persze alapvetően mind a kettőnek vannak előnyei: ha kicsi, akkor tudnak együtt játszani, ha nagy, akkor meg a kisebbel tud babázni nagyobb. Ebben az utóbbi esetben azért meg van a veszélye, hogy két egyke gyerek lesz egymás mellett.

A kis korkülönbségnek azonban érzésem szerint egyelőre a hátrányait élvezhetem. Azt hiszem, ha újra csinálnám, akkor megvárnám, amíg a nagyobbik gyerek ovis lesz. Nem elsősorban azért, hogy ne legyen ő is a nyakamon, bár nyilván ez a felállás az anyát is kíméli. De most úgy látom, hogy a gyerekeknek sem lenne rossz. (Korábban azt gondoltam, hogy micsoda szemétség pont akkor elpaterolni valami intézménybe a gyereket, amikor ráadásul még kistestvére is születik.)

Ha ovis a nagyobbik, akkor már valószínűleg a legdurvább dackorszakon túl van. Nem megy a csata a szobatisztaságon se. Van egy terület, ahol csak ő van, amibe nem folyik bele a kistestvér, ahonnan nem foglal el részeket. Esetleg lehetnek saját barátai is. A kicsinek meg jut egy fél nap nyugi, amikor senki nem üvölti fel és az anyja is csak vele tud játszani. Esetleg aludhat is egy fél órát délelőtt, és akkor a nagynak is jobb, mert egy kicsit pihentebb anya kicsit türelmesebb délután. Mindez nálunk nincs és elég sok konfliktus adódik belőle mindkét gyerek felé. A nagy ordít, a kicsi ordít, én hisztérikusan veszekszem nem ritkán.

Bár a múlt hét, sőt már lassan két hét azért is megviselt, mert megtapasztalhattunk, hogy milyen, amikor az egész család beteg, de én vagyok a legbetegebb, és úgy kell ellátni a gyerekeket (bár minden nap volt segítségem, de a nagy úgyis rajtam csüng, a kicsivel úgyis muszáj foglalkozni, éjszaka meg mindenki rajtam csüng). Nálunk senki nem alussza át az éjszakát, na jó, időnként a gyerekek apja, de ő se mindig. Viszont a náthás gyerek hatványozottan többször kel fel. A legjobb, amikor a kicsi annyira fullad, hogy muszáj hajnalban (ma például négykor) kiszívni az orrát, mert már cumizni sem tud, és nem tud aludni, a nagy felébred a porszívóra és zokog, mert fél a porszívótól, és mire mindenkit vissza lehet altatni, addigra már úgy felébredek, hogy legközelebb kilenckor aludnék vissza, de akkor ugye már nem lehet.

Konklúzió? Legfeljebb annyi, hogy igazán lehetne már tavasz egy kicsit, melegebb napsütés és kisebb szél, kevesebb orrfújás, szemgyulladás és torokfájás.

Blogmustra