Miért jó fiatalon szülni? És miért jó idősen?

A nők 20 és 30 éves koruk között a legtermékenyebbek és ekkor van a legnagyobb esélyük arra is, hogy egészséges gyermeket szüljenek. De az éjjel-nappali szupermarketek korában nem csak a biológia mondja meg, kik vagyunk. Hogy mikor szülünk, azt legalább ennyire befolyásolják a körülményeink, a lehetőségeink, az anyagi helyzetünk, a karrierünk és nem utolsó sorban a megfelelőnek vélt partner megtalálásának ideje. Úgy tűnik, mintha ez mind az idősebb kori gyermekvállalásnak kedvezne; mintha a természet és a kultúra két ellenkező irányba húzna bennünket. Én a saját bőrömön tapasztaltam a kétféle döntés eredményét: először 20 évesen szültem, (valószínűleg) utoljára pedig (valószínűleg) nem sokkal 40. születésnapom előtt fogok.



Miért volt jó korán szülni?

A fiatal test könnyebben bírja a terhet, nem csak a pocakot meg a szülést, hanem azt is, amivel egy kisgyerek nevelése jár. Mégis leginkább azért volt jó, mert én nagyon akartam gyereket. Valószínű, hogy ha nem szülök, a vágyakozás túl sok energiát emészt fel. A kisgyereknevelés nem akadályozott meg sem a tanulásban, sem a munkában - elsősorban azért mert akkor voltak a közelben energikus nagymamák, akik nagyon sokat segítettek. Anyukám még mindig emlegeti a fiam lelkendezését: "Képzeld, Mama, beteg vagyok! Nem kell oviba menni, nálad lehetek!"

Aztán, mi tagadás, az is jó volt, hogy mire a korosztályomban elkezdődtek a babás nyűgök, én már túl voltam a legtöbb kötöttséggel járó korai éveken és akkor törődhettem leginkább magammal, amikor arra a legnagyobb szükségem volt. Belevethettem magam saját magam felfedezésébe, új hobbikat próbálhattam ki, pályát váltottam és újra tanulni kezdtem. Az útkeresést sikerült családilag is kamatoztatni: a gyerekeket be tudtam vonni az alkotótevékenységekbe és a szellemi kalandozások egy részébe is.

Miért (volt) jó később szülni?

Egy elgondolás szerint az idősebb korban szülő nőknek azért születik nagyobb eséllyel sérült gyereke, mert ők már érettebben, felkészültebben tudják kezelni az ezzel járó nehézségeket. Ez persze csak annak jelent valamit, aki hisz abban, hogy a világ értelmes és a dolgok nem csak okkal, hanem céllal is történnek. Azt mindenesetre aláírom, hogy az én esetemben rengeteget jelentenek az eltelt évek és az azok alatt megváltozott körülmények a gyereknevelésben is: kevésbé görcsölök, lényegesen jobban bízom magamban, az érzéseimben és a tudásomban, és megtaláltam azt a párt is, akiről tudom, hogy mindig és mindenben biztos támasz és partner.

Az én esetemben nem tehető ki a kötelező pipa a “nagyobb anyagi biztonság” és a "beállt karrier” mellé, mert nálam ezek nem elsővonalas célok. Nem ez a fajta biztonság a nagy, mert nem ezt építettem. És amiért még jó "idős" korban szülni és kisgyereket nevelni: az ember újból átélheti a világ felfedezését és kipróbálhatja, fejlesztheti magát a világ legkomplexebb és legszórakoztatóbb feladatában: végigkísérni és támogatni egy (két) embermagocska kihajtását és virágba borulását.

tarkabab
Oszd meg másokkal is!
Mustra