SZÜLŐSÉG

Miért nem segítenek a kamaszok otthon?

2009. március 18., szerda 12:00

Ki ne ismerné a szelektív süketség nevű gyerekbetegséget, ami alapesetben tünetmentes, de a mégoly ártatlan és egyszerűen teljesíthető szülői kérés és kívánság is azonnal aktiválja. Ne reménykedjünk, a gyerek növekedésével és okosodásával a helyzet nemhogy javulna, hanem rosszabbodik, és kamaszkorban már-már elviselhetetlen méreteket ölt.



Én például már nem gyúrok nagy babérokra, csak egészen apró kéréseim vannak. Nem kívánom például, hogy elmosogassanak, csak annyit, hogy a tiszta edényeket pakolják a helyére. Nem várom, hogy időről-időre kisikálják a fürdőszobát, azt viszont igen, hogy esténként vagy a reggeli készülődés befejeztével ne hagyjanak csatateret maguk után. No meg természetesen ki-ki a maga szobáját takarítja, amibe nemigen kívánok beszállni, ha nem muszáj. Egyszerűen teljesíthető kívánságok? Szerintem igen. Már ha egyáltalán eljut hozzájuk a kérés. De nem jut, mert ők is szelektíven süketek, olyannyira, hogy a „kissé” nyomatékosabban megismételt felszólításra ártatlan szemekkel felnéznek a könyvből vagy a számítógép monitoráról, és csak annyit mondanak: „Ja, bocsi, nem hallottam.” Ami még korántsem jelenti azt, hogy győőőzelem, ááá, dehogy. A dolog továbbra is kétesélyes: vagy feltápászkodnak végre, vagy sem, de jellemzően az utóbbi.

Hogy miről jutott mindez eszembe? Hát persze, hogy egy felmérésről, amit az amerikai kutatók eredetileg annak a közkeletű vélekedés cáfolataként indítottak, hogy az amerikai kamaszokat önző módon csak a saját érdekeik irányítják, nem segítenek szüleiknek, és e téren sokkal rosszabb a helyzet, mint akár egy másik országban élő kortársaik esetében. A Child Development című lapban nemrégiben közzétett kutatás nagyon derűlátó, már-már hihetetlen eredményt hozott, miszerint korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt sokan hiszik. Az amerikai tinédzserek többsége igenis önzetlen és segítőkész, és azonnal ugrik, ha segítenie kell szüleinek. A csudába, mindig tudtam, hogy rossz helyre születtem, odaát még a fű is zöldebb, és kolbászból van a kerítés…

Na, de mégis, miből jutottak erre az irigylésre méltó következtetésre? Abból, hogy négy történetet mutattak meg 12 éves kiskamaszoknak és 15 éves tinédzsereknek (összesen 120 gyereknek) és szüleiknek, melyekben az volt a közös, hogy mindegyikben az jelenthetett megoldást, ha a gyerek felborítja saját előre megtervezett programját csak azért, mert a szüleinek hirtelen szüksége támadt a segítségére, illetve fordítva: a szülőnek kell kicsit átszerveznie az életét azért, hogy a gyerekének segíthessen. Az egyik történetben például éppen arra az estére jelenti be a fuvarvállalat a hetekkel korábban megrendelt bútor házhoz szállítását, amikor a szülők baráti összejövetelre készülnek, ezért Barbara nevű lányukat kérik meg, hogy otthon várja az új heverőt. Igen ám, de ez a bizonyos Barbara moziba készült a barátaival, amit így le kellene mondania. A felmérésben részt vevő gyerek-szülő pároknak két kérdésre kellett válaszolniuk: arra, hogy ki engedjen, illetve az egyik fél miként értékeli a másik fél döntését.

Kiderült, hogy a kisebb és nagyobb kamaszok többsége „helyesen” döntene, azaz saját programját átszervezve segítene a szüleinek. Kiderült az is, hogy a szülők inkább képesek elfogadni gyerekeik „önző” döntését, míg a gyerek általában kevésbé tolerálja, ha szülei nem az ő szája íze szerint oldják meg a nehéz helyzetet, és könnyebben rásüti az „öregekre” az önzőség bélyegét. Érdekes megfigyelés volt, hogy a nagyobb gyerekek kevésbé gondolták magukról, hogy önzőek lennének, ha nem engednek eredeti elképzeléseikből, és magukra hagyják szüleiket a probléma rendezésében. Ez utóbbit azzal magyarázzák a kutatók, hogy az életkor előrehaladtával egyre szaporodnak a serdülőkori szülő-gyerek konfliktusok, így a gyerek mindinkább úgy érzi, hogy nem követ el semmi elítélendőt azzal, hogy a szülő segítségkérését figyelmen kívül hagyva kizárólag saját érdekeit tartja szem előtt.

Ja, hogy elméletben az amerikai kamaszok többsége tisztában van vele, hogy a család alapjában véve egy kölcsönös együttműködésen és alkalmazkodáson alapuló közösség, ami csak úgy működhet jól, ha minden tagja akkor is hajlandó segíteni a másikat, ha szíve szerint éppen mást csinálna.

Akkor mégis jó helyre születtem. Elméletben ugyanis az én gyerekeim is pontosan tudják ezt. Hogy akkor mégis milyen pillanatnyi érdeküket sérti, hogy a kikészített teli szemeteszsákot elmenőben bedobják a kukába, amihez még kerülőt sem kell tenniük? Inkább megkerülik vagy átlépik, esetleg átugorják, de nem és nem, a szemét nem kerül le a helyére. Nos, a leggyakoribb okok: „fáradt vagyok”, „nincs kedvem”, „tegnap (tegnapelőtt, két hete, tavaly nyáron - a nem kívánt rész törlendő) is én vittem le” vagy egyszerűen „csak”. De ez is csak akkor, ha egyáltalán eljut a fülükig a kérés. Egyébként pedig marad a szelektív süketség.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.03.18 12:12:05mazsola84

    huhhh, én még nem olyan régen voltam kamasz, és azt kell mondjam ezt az időszakot túl kell élni.

    Én olyan 15-16 éves korom körül kezdtem tényleg megcsinálni a házimunkát, mégpedig azért mert kb. addig fejlődött ki bennem, hogy igényesebb lettem a saját környezetemre. Nem akartam, hogy akár egy barátnőm vagy a pasim átjön akkor kupit lásson.

    Viszont itt elindult az is, hogy tényleg csináltam olyanokat, amikkel effektíve segítettem anyunak pl. amíg hazaért megpucoltam a krumplit vagy odatettem főni a tésztát vagy sütöttem egy valag palacsintát, hogy neki már ne kelljen.

    Ez időben kb. egybeesett azzal, amikor én is elkezdtem dolgozgatni (nyári munka) és rájöttem, hogy az milyen k fárasztó tud lenni. Ezután jobban megbecsültem anyuék munkáját is és próbáltam segíteni, ahol tudtam.

  • 2009.03.18 12:34:20foltos

    Próbáltam volna a 3 testvérem mellett nem segíteni Édesanyámnak!

  • 2009.03.18 12:40:24kriszi

    Naiv kérdés: valamennyit be lehet előzni ebből az állapotból azzal, hogy már most megvan mindenkinek a saját dolga otthon, és ez MINDIG az ő dolga (kivéve persze, ha beteg vagy hasonlóan nyomós indok) - ahogy nekünk is az apjával, úgy nekik is. A lányom (hatéves) már próbálkozik azzal, hogy neki nincs kedve pl. zoknikat tekerni, meg bugyikat szétválogatni - közöltem vele, hogy nekem sincs, ellenben ha előbb végzünk a dolgokkal, akkor lesz idő befejezni a tavaszi dekort - ha nem, akkor nem. Secperc alatt kész lett, eltette (azt nem is kértem), és hozta a dekoros dobozt.

    A fiamnál még dackorszak-féle műsorszám megy, ő közli, hogy kicsi felhúzni a zokniját, becsatolni a cipőjét stb. Mire én, hogy akkor én is kicsi vagyok ahhoz, hogy megcsináljam helyette. Hatalmas vigyor, "de én nem vagyok kicsi!", és már csatolja-húzza is.

    Tudom, ilyenek a kamaszkorban már nem működnek - de nincs helyettük valami hasonló motiváló tényező?



    Mazsola,

    a nyári munka jó ötlet, de még olyan soká lesz, mire bevethetem :( (Bár igaz, van a közelben családi vállalkozás, meg őstermelő nagyszülők, majd oda benyomom őket egy kicsit, amint fel tudják emelni a kapát ;)

  • 2009.03.18 12:41:54panka

    Nálunk az volt a rendszer 12-20 éves koromig, hogy akkor mehettem el a barátaimmal, ha az otthoni feladataimat már elvégeztem. Senkit se érdekelt a "fáradt vagyok", meg a "csak". Aztán főiskola, albérlet jött, de nem is volt az önálló élet akkora törés és megrökönyödés nekem, mint a kis lakótársaimnak, akik akkor sütötték meg életük első tükörtojását, és mindig megdöbbentek ha elfogyott a kenyér és nem termett ott helyette másik.

    Hú, ez elég bezzegnek hangzik. De nem én vagyok a király, anyámé a dicsőség, simán megszavazom neki, mert jót tett vele.

  • 2009.03.18 12:41:57Nilüfer

    Pici korukban egy erővel segítenek.Érdemes hagyni:) utána egyszercsak nem segítenek, vagy nem annyit..Nem baj.Utána újra nem segítenek,hanem részt vállanak a házimunkából/ nagy kettő a dolog!!/ hurrá:)



    Nálunk így volt, bevált.



  • 2009.03.18 12:43:02baudolinA

    kriszi,

    nálunk is ez a "megelőzés" működött, és egy csomó dolog automatikussá vált a kamaszkorra. Nálam speciel nem az volt a baj, hogy nem akartam rendet rakni az asztalomon (a szobám többi része többnyire rendben volt), hanem mert _nem tudtam_, hogy kell. Úgyhogy azt ketten csináltuk édesanyámmal. Egy idő után rájöttem, hogy ez nagyon jó alkalom arra, hogy egy csomó halálfontos dolgot megbeszéljek vele. :)

  • 2009.03.18 12:45:48egyremegy

    Nevelés és példamutatás kérdése.

    Nem tudom, hogy az én szüleim hogyan csinálták, de kérésük nem talált süket fülekre, ha kellett vittem a szemetet, eltettem a könyvet, az egész ház takarításába beszálltam. Természetes volt - a testvérem számára is - hogy ez mindnyájunk feladata.

    Cserébe az én kéréseim is meghallgatásra találtak, ha nem is teljesültek. Mondjuk anyagi megfontolásból.

    Tehát ha az én kamaszom süket fülű lesz és neveletlen? Van rá esély, jól tudom, de akkor bizony valamit elrontottam.

  • 2009.03.18 12:49:03cantaloupe

    Huhhh,

    talan azert, mert rendet raksz a szobajukban. Ha az en anyam csinalta volna meg helyettem, bennem sem buzgott volna a harci kedv. :)

    De az en szuleim nem rabszolgaim voltak, hanem megtanitottak mosogatni, krumplit pucolni stb is.

    Persze a kamasz dacos, es egyszer beszoltam am en is, hogy "nem vagyok bejarono", helyre is tettek. Tekintelyelvu neveles volt? Az. De meg mindig jobb, mint az unokatesom, akinek 24 evesen reggel kicsuszik a kezebol a tanyer, bele a mosogatoba, es ezzel el van intezve a hazimunka.



    Ismerek egy anyukat, aki a kamasz lanya kedvenc farmeret nem mosta ki, amig nem volt rend a szobaban. Ez is jo otlet. :)

  • 2009.03.18 12:57:44Meni

    En mar kicsinek is rendmanias voltam (akkor buszkek voltak ram a szuleim, most mar nem annyira boldogok ettol, ugyanis a pihenes rovasara megy), de a tesom extra trehany volt. Apu vegso esetben szepen mindent, a koszos tanyertol a ruhakig, osszeszedett, es behordta az agyaba. Amig nem pakolt el, le sem tudott fekudni aludni. Orjongott a tesom rendesen, de bevalt 2-3 alkalom utan. En sajnos kenytelen voltam par hete a ferjemnel ugyanezt megtenni. Nagyon fel volt haborodva, de bevalt nala is. Ha szukseges lesz, lelkifuri nelkul bevetem a gyerekek "ellen" is.

  • 2009.03.18 13:02:48mondaine

    En tok szelektiv hallasu voltam.. meg anyam sose volt elegedett azzal ha csinaltam valamit. Allandoan kritizalt, de nem epitoen, hanem dorgaloan. Szoval egy ido utan egyaltalan nem erdekelt a hazi munka. Nem tudom, kamaszkent nem volt igenyem a rendre.. sajnos eleg sokaig :)De folyamatosan javult a helyzet, mara mar egy ideje abszolut rendes vagyok :D

  • 2009.03.18 13:12:09mazsola84

    Ja és szerintem mindenki akkor lesz képes rendet tartani, takarítani és háztartást vezetni, amikor már a sajátját csinálja.



    Apám is mindig azt mondta, hogy a saját lakásomban sose csinálok majd akkora kupit, és igaza lett. Amióta férjhez mentem és a saját életteremet kell rendben tartanom, azóta rend van és tisztaság.

  • 2009.03.18 13:19:42Ribizlee

    nálunk alap, hogy mindenkinek megvan a maga dolga, ezt szokták meg kiskoruktól kezdve. akkor játékból segítettek, most ugyan muszájból (legalábbis a 12éves), és erősen remélem hogy eljön az idő, mikor meggyőződésből teszik majd ugyanezt.



    pl a nagyobbik lányom dolga a bevásárlás (tej és kenyér), el kell döntenie mennyit hozzon, beosztja a pénzt és elszámol vele a hét végén. emellett felváltva a mosogatás és a porszívózás, illetve a teknősgondozás az övé.



    a kicsi a szelektív hulladékgyűjtésért felel, felváltva mosogat, és segít összetűrni+eltenni a tiszta ruhákat.



    viszont nekünk sincs pardon, ha én vagyok soros a mosogatásban, akkor meg kell csinálnom (vagy bevállalhatja a párom is, a lényeg hogy jó példát mutassunk). a főzést, mosást, teregetést, miegyebet is megosztjuk,

    takarítani, rendet rakni együtt szoktunk.



    minden 'kötelező' segítséget megköszönök, és nem kritizálok, hanem titokban eltűntetem a hibákat.



    egyelőre működik, de majd kérdezzétek meg 5 év múlva, mennyire vált be! :-)

  • 2009.03.18 13:27:34kriszi

    Na most én azért állok tök értetlenül a jelenség előtt, mert én egyrészt baromi rendes gyerek és kamasz voltam, tök élveztem, hogy a legszebb rend és tisztaság közepén szöszölhetek valami olvasni- vagy írnivalóval :) - másrészt halálra voltam kényeztetve, egyszerűen semmit nem kellett otthon csinálnom. Komolyan, tizenkét éves korom körül nagy eredménynek könyveltem el, hogy hosszas csatározás után kiharcoltam a mosogatás jogát :D

    ... aminek az lett az eredménye, hogy egy csomó mindent tényleg csak felnőttként tanultam meg, és van, amit még most sem tudok rendesen :( Erre én persze a másik véglet vagyok anyaként, a lányom négyévesen profin hajtogatott, a fiam bármikor kiüríti a porzsákot (no ezt kivételesen nem én mondtam neki, de ha már ilyen lelkes, hadd csinálja), felmossák maguk után a fürdésnél kipoccsolt vizet, és amikor megyünk a szelektív ufóhoz, mindenki visz egy szatyor valamit - valamint én csak tartom a fedelet, ők pakolnak bele. Na jó, főzni momentán nem szeretnek, de a lányomat már nagyon ideje lesz bevonni a krumplipucolásba, ne csak az öccse fúrjon nagy lukakat egy tompa késsel :)

    A zsbkendővasalásnak is lassan eljön az ideje, igaz, nem használunk textilzsepit, na jó, akkor az atlétákkal kezdjük.

    ...Vekerdy a másik posztban már a haját tépi, innen látom.

  • 2009.03.18 13:56:03bigibaby

    Halálom volt a házimunka, meg a vasárnapi rántott hús utáni kötelező mosogatás és törölgetés. Ma sem ugrok rögtön rendbevágni mindent kaja után. Anyám az agyamra ment a rendmániájával, ebből kifolyólag kifejezetten trehány voltam. Sztem görögtűzzel ünnepelte, mikor 18 évesen visszaköltöztem a szintén trehány apámhoz.És akkor kezdődött az igazi kupi... jóapámat és engem nem zavart mindez.

    Egy hónapban kb 2*mosogattunk, kint az öntöttvas kádban az udvaron slaggal, 2 nap múlva meg behordtuk amikor megszáradt.Pedig takaros kis konyhánk volt.

    Csak akkor változtam meg mikor megszületett a fiam. Na most sem vagyok pedáns, de a koszt nem szeretem.

  • 2009.03.18 14:01:26emma

    Az anyám olyan gonosz volt, hogy amikor rendet raktam, vagy felmostam, mindig, de mindig bejött sz@ros gumicsizmával a konyhába!!!



    Ha szóvá tettem, akkor megkaptam a magamét, hogy mi a k...a anyádnak maszatolsz... stb.



    Mindig rendmániás voltam, ő pedig trehány.



  • 2009.03.18 14:11:47potha

    panka: én most vok albis, és én is azt látom, h engem nem visel meg a házimunka meg h sütni kell vagy néha főzni meg stb, meg el kell menni boltba, meg jaj ott mit vegyek, mint a lakótársaim. nekik többnyire eddig fényesre volt nyalva a segge most meg aztan szarban vannak :D

    mosogatás aza fő téma :D az nagyon hnem megy nekik ... hehhe

  • 2009.03.18 14:12:34toria

    Úgy emlékszem, minket anyukám kiszolgált kis korunkban, így mire tini lettem, se segítettem neki. De a mai napig emlékszem, hogy egyszer sírva fakadt - sosem láttam előtte sírni.

    Főzni-sütni szívesen mentem, de takarítani, bevásárolni apróságot nem.

    Aztán 18 évesen elkerültem albiba fősuli-munka kapcsán, azóta rend- ás tisztaságmániás vagyok, pont ahogy anyukám. A fiammal viszont sok mindent együtt csinálunk, aki 3 éves:-)

  • 2009.03.18 15:27:20szuts

    Szerintem az a gond, hogy túlzott gyerekkultusz van.

    A demokrácia, ami a közéletben egy jó dolog, a családban csak mérsékelt lelkesedést vált ki bennem.

    Nem azt mondom, hogy a gyerekből csináljunk rabszolgát, de az is meglepő, hogy egy szinten kezeljük a szülők és a gyerekek problémáit. A szülők alkalmazkodása a gyerek hóbortjaihoz már-már komikus, és mindez a "legfontosabb a gyerek" jelszóban indul.

    Persze a gyerek bolond lenne belefolyni egy olyan munkába, ami nem az ő feladata, semmi kedve sincs hozzá, sőtt még programjai van.

  • 2009.03.18 15:39:06bohar

    szuts: igazad van, de én elkéstem már ezzel a felismeréssel :(

  • 2009.03.18 16:31:30malkavitamin ventrueknak

    bla

  • 2009.03.18 16:52:26Heatherette

    én se segítek otthon. még csak az kéne!

  • 2009.03.18 16:59:45folichonne

    Nekem kb. 15 éves koromtól kezdve egyszerűen lelkiismeret-furdalásom volt, amikor anyukám takarított, én meg a lábamat lógattam vagy ültem a gép előtt. Úgyhogy inkább beálltam segíteni - elcseszett egy kamasz voltam:))

    Fiatalabb koromban, gyerekként utáltam besegíteni otthon, bármit is kértek tőlem, legyen az mosogatás, portörlés, ruhák behajtogatása vagy szemétkivitel. Szájhúzogatva, nyűglődve de megcsináltam, mert a szüleim azt mondták és kész. Utáltam és haragudtam a rabszolga-sorsom miatt, de csináltam. Ez ma már nem így működik?:))

  • 2009.03.18 17:31:31gyj

    Szerintem teljesen természetes állapota egy 13-15-17 évesnek az, hogy a világ más dolgai érdeklik, nem pedig az, hogy hogyan lesz körülötte rend, tiszta ruha és meleg étel. Én azt tartom jó megoldásnak, gyakorló kamaszanyaként, hogy ha nagyon szükségem van a segítségére, megkérem, illetve ha nagyon gázos már a szobája, segítek neki elpakolni, de alapvetően nem osztom be az idejét rendszeres házimunkával. Ennek alapján az a tapasztalatom, hogy ha nem cseszegetem, hogy csináljon már meg valamit, akkor többet érek el náluk. Nálunk egyébként a hét legaranyosabb története az volt, hogy amikor szóvá tettem, hogy az emeleten levetett szennyes ruha miért nem tud lemászni a földszinti szennyestartóba, a kamasz lányom mélyen a szemembe nézett és kioktató hangsúllyal azt mondta: "Tudod anya, azért, mert nincs lába."

  • 2009.03.18 17:46:31Prinzessin Erbsen

    gyj

    egyet értünk

    mindig azt modntam a fiúknak, hogy szerencsétek hogy ennyi idő alatt már megszeretettelek benneteket, mert ha most ismerkednénk nem állnék veletek szóba



    túl vagyunk rajta, és már a lányok sem panaszkodnak

  • 2009.03.18 17:48:39sony

    Laikusként (5,5 éves a nagyobb lánykám) azt gondolnám, ha a kamasz gyerekem szelektíven hallana meg engem, akkor érintéssel először felhívnám magamra a figyelmet, és utána mondanám a mondandómat. Egyébként is, lehet, hogy tényleg nem hallják. Egy kamasz feje annyi mindenen tud pörögni, jól emlékszem :)

  • 2009.03.18 17:59:10redire

    sziasztok! szerintem itt is a legfontosabb a minta, amit a szüleinktől látunk. a b.szogatás meg a szankciók nem érnek önmagukban semmit. kamaszkoromban az anyámat tekintettem a fő ellenségemnek. amit mondott, az tuti hülyeség volt, a tisztaságra és rendre való törekvését mániának tekintettem és ellenálltam, ahol tudtam. nálam kupisabb kamasz nem is nagyon létezett, de csodák csodájára szinte mániákusan rendes felnőtt lettem...

  • 2009.03.18 18:08:21gyj

    Sony, valóban laikusként szólsz:) a szelektív hallás nem érzékszervi kérdés. olyan, mint ahogyan zöld a fű, meg nyáron süt a nap. hozzátartozik a kamasz lényéhez, mint a pattanás. érintheted te, ahogy akarod, nem ezért nem hallja, mert nem akarja, egyszerűen ez nem szempont az ő kis életében. de azért valahol érthető, olyan ez, mint nekem nőként mondjuk a lesszabály. egyszerűen nem érdekel.(tudom, itt 100an tisztában vannak vele és jobban értik, mint a férjük).

  • 2009.03.18 18:11:30sony

    :)

  • 2009.03.18 20:06:20atamu

    A régi időkben ,nem volt ilyen gond hiszen a gyerekek már 10 évesen is jártak a földekre dolghozni ,és ezek mellet a kisebb gyerekekre vigyáztak és elláttak minden házi munkát föztek ,mkostak ,takaritotak ,tanultak ,állatokat etettek és nem panaszkodtak .ÉBRESZTŐ EMBEREK a mai gyerekek alkalmatlanok a normális életre hiszen a szülök tulzottan kiszolgálják minden ,kivánsagaikat és a számitógép és minden luxus megvan nekik ,de milyen ember válik belölük ha azt sem tudják hogyan kell elkésziteni egy rántotátt akkor mi lesz belölle ha nem lesz anya ,melletük vagy aki éppen megmonbdja nekik hogy mit kell csinálnijuk ,milyen család anya vagy feleség ,férj lesz belöllük ha mi szülök nem tanitjuk meg nekik hogyan kell ,felelösségell ellátni a köteleségüket ,nem csoda hogy elkényesztetett ,csitrikből soha nem lessz semmi csak egy agyonra kenceficélt cicababa aki jobb esetben talán képes összeadni egy két jegyű számot elkell gondolkodni ,hogy érdemes-e ilyen embereket magunk után hagyni és vajon akkor belöllük milyen szülö lesz?

  • 2009.03.18 20:45:03huhhh

    Mielőtt nagyon elmennénk abba az irányba, hogy valamit nagyon rosszul csináltunk, ha

    1) a lányaimnak fogalmuk sincs a házimunka mikéntjáről,

    2) nem segítettek kiskorukban lelkesen a takarításban,

    3) egy halom szemét közepén bámulják a számítógépet (pláne a tévét),



    hogy

    1) tudnak takarítani, mosni, a nagyobbik lányom szívesen és szépen vasal, a kisebbikem szívesen sertepertél a konyhában,

    2) még néhány évvel ezelőtt is ment minden, mint a karikacsapás, csak hát kamaszkorban - ahogyan azt valaki fentebb nagyon helyesen megjegyezte - kissé bonyolultabbá válik az élet, és kissé átrendeződik a fontossági sorrend, amit a szülőnek sem árt észben tartani, még akkor is, ha sokszor elviselhetetlennek tűnik az élet két kamasszal összezárva,

    3) úgy nagy általánosságban nincsen gond, de néha borul a rend - szó szerint és átvitt értelemben is.



    Ez utóbbi akkor szokott történni, amikor éppen rossz passz van. Ilyenkor megint két eset lehetséges:

    1) vagy én is pont rossz passzban vagyok, és nehezebben tolerálom a dolgot, ilyenkor szokott leereszkedni a lila köd az agyamra, és ilyenkor szoktam igen határozottan és a szokottnál kissé hangosabban kijelenteni, hogy márpedig addig senki egy lépést nem tesz sehová, míg rend nincs - de ez általában csak minden szökőévben szokott előfordulni,

    2) a gyakoribb az, hogy nem vagyok rossz passzban, amikor megint két eset lehetséges:

    a) rácsukom a reggeli vagy délutáni rohanás közben "ottfelejtett" rumlira az ajtót, aztán amikor hazajönnek, akkor szépen elpakolnak, vagy ha nem aznap, akkor másnap, addig az ajtó ápol és eltakar,

    b) elrakodok utánuk.



    Ez utóbbiból nem csinálok rendszert, de ahogy nekem lehetnek olyan napjaim, amikor jobban el vagyok havazódva a szokásosnál, úgy megadom a jogot, hogy nekik is legyenek ilyen periódusaik. Ha látom, hogy tényleg rohannak, dolgozatra, versenyre készülnek, miért ne segítenék be a rendtevésbe, ahogyan időnként ők is besegítenek fordított helyzetben. Ráadásul képes vagyok olyan hibákat elkövetni az elcseszett nevelésükben, hogy egyszerűen azért pakolok el utánuk, hogy örömet szerezzek nekik, mint ahogyan ők is képesek időnként csak azért kiüríteni a vasalnivaló ruhák tartóját, hogy meglepjenek vele.



    Ezzel együtt persze hogy vannak súrlódások, amikor csak harmadszorra hallanak meg valamit, de akkor sem biztos, hogy megcsinálják, de egyelőre nem gondolom azt, hogy valamit nagyon elrontottunk - ahogy valaki írta. Én azt gondolom, hogy egyszerűen csak kamaszok, és egyetértek Mazsolával abban, hogy túl kell élni ezt az időszakot. Én most éppen a túlélésre játszom. :))

  • 2009.03.18 20:45:16babó

    atamu



    nem tudom, engem sem köteleztek otthon nagyon semmire és volt is kupi a szobámban, aztán most mégis elvezetem a háztartást. nem vagyok egy rendmániás mártír, de mennek a dolgok. ja azért össze tudok adni néhány számot ha kell, meg van mindenféle diplomám is, nem tudom ez hol függ össze a porszívózással. sztem sehol.



    amúgy meg azon röhögök: szelektív hallás kamaszkorban? a lányom 3 éves és simán tud nem odafigyelni. csak összébb vonja a szemöldökét és rajzol/kirakózik/babázik tovább :)))



    mondjuk én biztos nem akkor kérdezném a kamaszt sem, amikor gép, vagy könyv előtt ül. (ott néha én sem hallok). szemkontaktus kell minimum.



    jóccakát :)

  • 2009.03.18 20:50:34huhhh

    "mondjuk én biztos nem akkor kérdezném a kamaszt sem, amikor gép, vagy könyv előtt ül. (ott néha én sem hallok). szemkontaktus kell minimum."



    Babó, ez nagyjából az összes idő 90 százaléka. Na jó, lehet, hogy csak 80. :)) A fennmaradó időben pedig még néha tévét is szoktak nézni, uramatyám. :)) Meg beszélgetnek is egymással az élet nagy dolgairól, de abba sem szerencsés belezavarni, ha át akarom törni a szelektív süketség falát. :))

  • 2009.03.18 21:29:28raszta macska

    Nálunk a szelektív hallás ellen istenien bevált, amikor az én hallásom is szelektálódott az "anyu, kéne pénz" mondatra. :)))

  • 2009.03.18 21:35:25babó

    huhhh, persze, értem én a problémát (amennyire emlékszem a szűk 15 évvel ezelőtti önmagamra.)



    szal biztos nehéz elcsípni a megfelelő pillanatot. de az elmélyülés is kell a kölköknek, még akkor is, ha szerintem az a könyv/játék baromság, nem? :))



    na majd 10 év múlva jelentek

  • 2009.03.18 21:37:16raszta macska

    Esti vacsi közben tévézés helyett meg lehet kérni a gyereket, hogy pakoljon össze a szobájában.

    Hogy összevonjam a két posztot. :-DDD

  • 2009.03.18 22:04:53raszta macska

    Nálam (belül) kicsit visszás dolog ez, mert egyrészt - úgy is vannak nevelve eleve - természetesnek tartom, hogy a gyerek segítsen otthon, főként, hogy később se okozzon neki ez gondot, amikor már felnőtt.

    Másrészt viszont néha furdal a lelkiismeret, hogy suli, utána még tanulni kell, nem is keveset és akkor még nekem is segítsenek...



    Hangulatomtól függően. :)

  • 2009.03.19 00:12:18glad az egyetlen

    Nekem még nem aktuális a kamasz gyerek időszak, de mostanában volt a spektrumon egy műsor amikor sok elkényeztetett kamasz kölköt visszavágtak egy hétre szüleik retró korába (ami legalább is az életmódot és berendezést illeti).

    Őröm volt nézni, hogy a szelektív hallás hogyan múlik el és a segíteni akarás hogyan ösztönződik.



    Mielött félreértés lenne ezzel most nem egy "bezzeg anno" hozászólást akartam írni, mert azt én is utálom, de a jelek szerint kis akarattal és keménységel megtörhető a tini akarat. :)

  • 2009.03.19 00:17:57Heatherette

    hát zsarolással, ráparáztatással és fenyegetőzéssel mindig megtörhető

  • 2009.03.19 00:48:54glad az egyetlen

    "...hát zsarolással, ráparáztatással és fenyegetőzéssel mindig megtörhető..."



    Igazából semmi ilyen nem volt.

    csupán elvették a gerköcöktől a videójátékokat, PC-t, DVD lejátszót és a színes TV-t, így hírtelen rengeteg szabad idejük lett. :-)

    Aztán a házimunkára azt mondták ez van, csinálni kell. :)

  • 2009.03.19 14:08:16kriszi

    Tudom, hogy a veterán szülők mosolyogni fognak rajtam, de ezt nagyon nem értem. Hogyan várhatja el tőlem a kamasz gyerek, hogy figyeljek rá, együttműködjek vele, teljesítsem a kérését, ha ő nem teszi meg nekem? Emberek vagyunk, ezt egy kisgyerek már simán meg tudja érteni, tanulni, egymásra vannak utalva. Nekem sem a szívem csücske a házimunka, illetve csak nagyon ritkán, vajh mi lenne, ha fognám magamat, és szelektív süketség tüneteit mutatnám helyette? Vagy hagynék mindent a francba, és helyette ott neteznék, játszanék, tévéznék, olvasgatnék? Én is élvezném ám :)

    Sőt: a házi koszolás-kupizás legalább nyolcvanöt százalékát _nem_ én követem el. Akkor miért alapjáraton az én dolgom, felelősségem, hogy eltakarítsam? Ez az, amit szerintem érdemes minél korábban megérteniük a kölköknek, hogy ez közös ügy, mindenki felelőssége.



    Persze, gondolom, kamaszkorban jön a csakazértse, de hát azért addigra tán csak beépül erősen sok minden, amire lehet tán emlékeztetni a szelektíve süket darabot... és igen, láttam kamaszt közelről nemrég. Nem egyet. A közelemben a legutóbbi időkig öt kamaszgyerek volt (lassan felnőnek, mondjuk már csak három van), nem tudom, mit csináltak jól ők vagy a szüleik, de profin rendben tudták tartani a dolgaikat, részt vettek a mindennapi dolgokban. Fiúgyerekek mentek kapálni a kertbe, vagy autót szerelni apjokkal, a lányok (ők városiak) rendezték a körülöttük lévő dolgokat normálisan, eljártak bevásárolni, a nagyobbik a legszebben vasal a családban. Szóval vagy burokban születtem és csak jó példákat látok, vagy nem :) (Jó, kamaszkoromban láttam egy durva srácot, akinek tényleg nem mertem bemenni a szobájába, mert nem tudtam, mi fog bokán harapni, de ennyi.)

  • 2009.03.19 14:18:23Vakmacska

    Én olyat láttam, ahol a csata azon ment, hogy a szülőnek fontos volt valami, a kamasznak meg nem, ergo úgy gondolta, akinek fontos csinálja is meg. (rend, zoknipározás, koszosbögre elmosás) Amikor zavarni kezdte a dolog, megcsinálta ő maga, csak a szülőnek sok esetben elfogyott a türelme, nem győzte ezt kivárni, tehát vagy megcsinálta helyette, vagy üvöltözés. Felnőttre lefordítva is van ilyen - amit én észre se veszek, azt anyám söpri-pakolja-rendezgeti azonmód (és ha az enyém, akkor nem ő, én kezdek el morogni).



    De láttam 12 éves korában már flottul kitakarító és isteni citromtortát sütő egyedet is (most diplomázik, nem szokott le egyikről se), senki se ordibált vele pedig soha, tv-t annyit nézett amennyit akart stb. egyszerűen már 6 éves korában fogta a seprűt ha koszosnak látta a konyhát. Anyja bevallotta, hogy igazából fogalma sincs neki se, miért lett ilyen.

  • 2009.03.20 10:46:41kriszi

    Vakmacska, ezen a fontoson most elgondolkoztattál... de talán pont az a lényeg, hogy ezek alapszinten neki is fontosak. Azaz hogy tudjon miből inni, hogy ne kelljen fél pár zokniban elindulnia, hogy megtalálja a cuccait. Ehhez kellene normát kapniuk most, és akkor talán kamaszként is nagyjából fogják venni - mondom, nagyjából és alapszinten.

    Nekem nem az a célom, hogy csillivilli legyen minden, és mindenki ugráljon magánkívül, ha kiborul a bögre, hanem hogy a napi működés alapjai adott esetben nélkülem is meglegyenek - magyarul kamaszgyerek már ne várja, hogy mindezt egyedül én biztosítsam, vagyis ne tőlem várja állandóan, hogy legyen tiszta bögre, hogy a zokni mindkét fele meglegyen, hogy legyen kaja a hűtőben és tiszta bugyogó/alsógatya a szekrényben, továbbá ne rajtam keresse se a lukas fehér blúzt, se az elhányt műszaki rajzot. Én sem kérem számon rajta az én holmimat (kivéve, ha lenyúlja az összes ép harisnyámat, persze :) ).

  • 2009.03.20 10:51:16Vakmacska

    Kriszi, mi anyámmal huszonharminc évig balhéztunk csak azon, hogy MOST (ti rögtön a vasalás után) vagy MINDJÁRT (2 óra és 3 nap között) kell elpakolni a kivasalt ruhát. Egyikünk se akarta a díványon aszalni egy hétig, de énszerintem elhencsereghettek a nyavalyások ottan amíg megfőzöm az ebédet. Az ő olvasatában ez úgy jött le, hogy nem is értékelem hogy ő kivasalta, mert még arra se vagyok képes hogy elpakoljam. (ha én vasaltam, akkor updated verzió: ha má dolgoztam vele, miért nem fér bele mindjárt az elrakás is?:)))

  • 2009.03.20 10:51:40Vakmacska

    bla

  • 2009.03.20 12:59:48Veg_

    Jujj! Szelektiv hallás nálam valójában nulla hallás volt... Kiskoromban sokat segitettem, viszont anyu az a tipus, aki odakiabálta futtában a kérését. Meg is szoktam, hogy aha! A fele ugyis lényegtelen... Namost: pont olvastam, odakiabált, hogy elmegy keverjem meg negyed óra mulva a pörit, husz perc mulva kapcsoljam le. Mondom: Aha! és olvasok tovább... Egy óra mulva hazajön, füst, büz (észre se vettem), olvasok... Na akkor tanultam meg pörköltöt főzni, mert közölte, milyen pörkölt volt, hogy a folyamatot már ugyis láttam, ő most elmegy, menet közben a kukába vágja a teflonlábast a szénnel, és távozott... Lementem, megvettem a hust, család szerint isteni pörit főztem, de onnantól anyu is odajött mellém, kiszedte a könyvet a kezemből, és mikor közöltem, hogy NA! akkor elmondta a kérését, illetve hogy beállitotta rá az órát. Elköltözésem után olvasásból kifolyólag a következőket égettem oda: husleves, főtt tojás, tea... a köznapibbakat nem emlitem :D Utána én is hozzászoktam az csörgőórához. Néha nem teszem, pl. tegnap a párom rongyolt ki a fürdőszobából egy marék vizcseppben, majd bejött, és pikirten megjegyezte: édes! nem akartad 5 perccel ezelött elzárni a pörköltöt? (azzal hagytam ott) Szerencsére csak az edény oldalára feltapadt hagyma pirult meg kicsit :)

    Bár muter közölte, olvasásból kifolyóan a teát neki is sikerült egyszer, és fater is égetett már oda bablevest melegitéskor, szal nálunk az olvasás veszélyes dolog :)

  • 2009.03.20 13:07:16Veg_

    " 2009.03.20 10:51:16 Vakmacska



    Kriszi, mi anyámmal huszonharminc évig balhéztunk csak azon, hogy MOST (ti rögtön a vasalás után) vagy MINDJÁRT (2 óra és 3 nap között) kell elpakolni a kivasalt ruhát."



    Nálunk a mosogatáson volt a balhé. Muter szerint leteszed a villát, és rohanás elmosni, én beteszem a mosogatóba amiből ettünk (főzés közben elmosom, amit lehet), beszélgetünk még, lazitunk egy fél órácskát, és akkor mosogatok el. Rá nem szárad, fél óra alatt baja nem lesz, és végre együtt vagyunk. Ami röhej: manapság már muter is ezt csinálja :D

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta