Kismamák tízes paralistája

Akik már túl vannak egy terhességen, bizonyára csak nevetnek azokon a parákon, amikkel mi, első gyermekünket váró frissterhes anyukák kínozzuk magunkat. Pedig okkal vagy ok nélkül, megtaláljuk a magunk kis félelmeit, mintha nélkülük nem lenne várandósság a várandósság. Akármennyit olvasok a terhességről, akármennyire figyelmesen hallgatom a tapasztalt barátnőimet abban a reményben, hogy majd megtudok tőlük egy-két hasznos információt, rá kell jönnöm, néha jobb lenne megmaradni a tudatlanságban. Mert az érvek és ellenérvek, az egymásnak ellentmondó tapasztalatok és jó tanácsok, a segítő szándékú, kedves (?) figyelmeztetések csak próbára teszik a paratűrő képességemet. Már ha van ilyen egyáltalán…



1. Magzatvédő vitaminok

Az orvosom egyet javasolt (vagy inkább parancsolt meg), az pedig a folsav volt. De hálás voltam neki, hogy nem tartott kiselőadást a multivitamin-készítményekről, mert nem akartam szedni. Ő nem pártolja, ez van. A védőnőm igen, legalábbis első találkozásunkkor a kezembe nyomott egy hatalmas csomag reklámanyagot, és fél órán át ejnyebejnyézett, amikor mondtam, hogy én vitamint nem, köszönöm. Majd lezárta azzal, hogy tévedés azt gondolni, ettől óriási gyereke lesz… Aztán megkaptam az egyik barátnőmtől, hogy „hogylehethogynemszedszvitamint?” – mert ő már fél évvel a teherbeesése előtt szedte. Ellenben micsoda felelőtlenség, ha nem élek ezzel a lehetőséggel. Tényleg felelőtlen vagyok?

2. Kávé, kóla, csokika

Az összes szakkönyv a „nem ajánlott” kategóriába sorolja ezeket a koffein- és örömforrásokat. A kólát nem szerettem soha, csak bacardival, ha édesség, akkor pedig inkább süti, túró rudi vagy keksz, na de a kávé… Hogy lehet kávé nélkül létezni? Leszámítva azt a 3 hetet, amikor még a szagától is rosszul voltam, nekem egyszerűen reggel kávéval indul a terhesrobotom. Ez van. Vessetek a mókusok elé.

3. Alkohol és dohányzás

Mindkettőt mélységesen elítélem terhesség alatt, ráadásul nem is dohányzom. De volt 3 hetem, amikor nem tudtam, hogy terhes vagyok, és 1.) akkor voltunk nyaralni a barátainkkal, ami Tiszapartot, bográcsozást és fröccsözgetést jelentett 2.) még a Szigetre is elvetődtünk, és az egyik este ott is ittam egy pohár rozét. Egyik alkalommal sem rúgtam be, minimális adag borokat ittam, de azért utólag volt lelkiismeret furdalásom, na.

4. Amit ma megettem…

Olyan szépen leírják a könyvekben és a netes oldalakon, hogy mit kellene ennie a kismamának. De ha egyszer nem jön össze? Helyette persze mikor kívánja meg az ember lánya a nem létező kajákat, ha nem most? Téliszalámi? Annyit ettem ebből a titkos összetételű (és eleve gyanús) húsipari termékből, hogy lassan megkereshetném az egyik gyártót, vegyenek fel reklámembernek. A nachosról, és a csípős kajákról meg inkább nem beszélek. Mindent el lehet mondani ezekről, csak éppen azt nem, hogy egészséges kaják.

5. Vegyszerek és hajfestés

10 hét. Addig bírtam. Addigra olyan lenövésem lett, hogy csodájára járt a szomszéd falu apraja-nagyja. A férjem tűrte egy darabig, azt mondta rám bízza, de az őszinteség jegyében azért szóvá tette, hogy cseppet jobban néztem ki, amikor belém szeretett. Uccu neki, felhívtam a fodrászt, elolvastam mindent, amit a témáról találtam és elszántam magam egy őrült hajfestésre.

6. Veszélyes vizekben

A mindentudó könyv szerint a legjobb sport, amit a kismama űzhet (ha teljesen zárt a méhszáj), az úszás vagy a vízi torna. Aztán ott vannak az ellentétes vélemények (sokszor az orvos is így gondolja): az uszoda, legyen az akármilyen gondosan fertőtlenített hely, Ásókának és kis barátainak kedvenc tartózkodási helye, nem beszélve arról az esetről, ha valaki könnyen összeszed mindenféle kellemetlen hüvelyi fertőzéseket. A termálfürdőket nem ajánlják, mert a meleg víz hasi vérbőséget okoz, ellenben a természetes vizeket (tavak, tengerek) igen - bár van, aki ezektől kifejezetten undorodik ilyenkor.

7. Sport a terhesség alatt

És ha már a sportnál tartunk, hát én bizony nem hagytam abba a sportolást, csak mérsékeltem. Érdekes volt, hogy abban a bizonyos 3 hétben, amikor még nem tudtam, hogy babát várok, megpróbáltam lefutni a kétnaponta esedékes kilométer adagomat, és egy idő után egyszerűen nem esett jól. A futással kapcsolatban amúgy is azt javasolják a szakemberek, hogy inkább kerüljük a túlzott rázkódás miatt, így utólag hálás vagyok a testemnek, hogy „leállított”. Viszont maradt a torna, de sokan emiatt is rosszallóan néznek rám, mondván, inkább pihenni kell ilyenkor. Amíg jól esik, addig folytatom, és nagyon figyelek arra, hogy milyen mozdulatokat teszek. Ide illik az oltári közhely, hogy terhes vagyok, nem beteg…

8. Szex a terhesség alatt

Ezzel a témával is külön fejezetek foglalkoznak a terhes-szakkönyvekben. Leszámítva az ólmos fáradtságot, ami miatt az első időszakban már este 8-kor aludtam, más akadályát nem láttam a rendszeres szexuális életnek. Nem kívántam kevésbé a pasimat, nem gondoltam arra, hogy majd zavarjuk a bébit odabent. De vannak, akik félnek, hogy a szex koraszüléshez vezet.

9. Gyógyszerek

Szerencsére nem érintett még a téma, magyarul kutya bajom. De az egyik ismerősömmel megtörtént, hogy összeszedett valami csúnya vírust 4 hónapos terhesen, amire az orvos gondolkodás nélkül írta fel neki a lórúgás antibiotikumot. Szerencsére nem lett semmi gond belőle, de akkor volt egy parás hete. A fejfájáscsillapítókat alkalmanként megengedhetőnek tartják az orvosok, de azért jó, ha minimálisra csökkentjük a beszedett tabletták számát.

10. Lelkizések

Azokról a parákról is hosszú listát lehetne írni, amiket mi magunk találunk ki, és amelyek inkább a lelki felkészülést jelentik a terhesség során. Megfigyeltem, hogy esténként tör rám ez az érzés: elrepül az idő, és nemsokára szülni fogok. Hogy vajon fájni fog? Kibírom? És utána? Ebben a lakásban tényleg lesz majd egy pici baba? És én fogok rá vigyázni? És, és, és…

Mafalda
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek