Merre van a kiút az éjszakai kelések ördögi köréből?

A Poronty főzős posztjainak írója, Mesianyu kétségbeesetten fordul az olvasókhoz: úgy érzi, a kialvatlanságtól kezd zombivá válni. Rengeteg módszert kipróbált már, de egyik sem hozott megoldást a héthónapos gyermeke éjszakai keléseire és nem tudja, hogyan tudna napirendet kialakítani és végre három óránál többet aludni egy éjjel.



Talán ott kezdődött, hogy csöpp Cárom már eleve éhesen született. Nálunk minden babát kötelezően kétórás megfigyelésre a PIC-re visznek, ott egy kis cukros vízzel rendbehozzák a vércukrát is. A kórházban olyan éhes volt, nem érte be a rendelkezésre álló előtejjel, röpke két óra alatt cafatokra szedte a mellbimbóim, majd éhségtől ordítva kis híján szétszedte a kiságyat! Elveim félrerakva kértem neki tápszert, kis pohárkából megitta, majd jóllakottan durmolt egyet. Minden ébredésénél szorgalmasan cicire raktam (második gyereknél már akad némi tapasztalat) de kellett a pótlás. Aztán itthon pár nap alatt beindult a tejem rendesen, kezdtem egy tehenészet díjnyertes tejelőjére hasonlítani, végre elhagyhattuk a tápszeres pótlást, sőt gyűlt a fagyasztóba némi vésztartalék is.

Gondoltam, itt az ideje, hogy úrrá legyünk a káoszon és kialakítsunk valamiféle napirendet, de az én despotámnak egyéni elképzelései voltak (vannak) az életről. Csipet igazi mintagyerek volt, őt már a kórházból úgy hoztuk haza, hogy pontosan háromóránként kért enni, a fennmaradó időt lényegében alvással töltötte. Kéthónapos korában átálltunk a négyóránkénti evésre és ezzel egyidőben automatikusan elhagyta az éjszakai evést. A mai napig szabályos rendszer szerint él. Szóval ilyen tapasztalatokkal, nagy önbizalommal vágtam neki a dolognak, de Cárom alig két órával evés után ordít, nagyon. Próbálkozom: pelus tiszta, böfi nincs, a hasa biztos fáj valamennyire, de nincs az a jellegzetes lábhúzogatás. Talán éhes, igen éhes, még a hátam is behorpad, úgy szívja! Majd megint alszik egy kicsit. Ezt még párszor eljátszottuk, feladtam a napirendet. Gondoltam, fejet hajtok akarata előtt, még nagyon kicsi, meg ösztönlény stb., ha itt az ideje, kialakít magának valamiféle rendszert. Telt az idő, a káosz maradt, két óránál hosszabb időt nem nagyon bírt kaja nélkül.

Éjszaka is kétszer-háromszor kért enni, ill. jobb ötletem nem volt a megnyugtatásra. A sétálgatásra nem akartam rászoktatni, tudtam, hogy úgysem bírnám órákig róni a köröket és gyorsan le kellett halkítani, hogy Csipetet ne ébressze fel, meg mindenki biztatott, hogy elhagyja magától. De mikor? Majd ha elkezd emberi kaját enni. Bíztam, vártam, eljött az első gyümölcsök ideje, de csak átmeneti sikert hozott, pár nap múlva én már megint ott ültem a gyerekkel kétóránként a szoptatós fotelben minden éjjel. A főzelékezés se változtatott a dolgon. Viszont végre a szilárd kajákat azonos időben lehet neki adni, ha kettő között éhes, akkor szopik, így szűnik a káosz.

Elkezdtem tudatosan keresni a megoldást. A legkézenfekvőbb, hogy éjjel éhes, tehát akkor inkább nappali kajaadagokat növeljük. Mindig lemérem, mennyi van a tányérban, a maradékot pedig visszamérem, nekem ez ad némi támpontot. Így hamar kiderült, ha megfeszülök, sem hajlandó egyszerre 100-120 grammnál többet enni, ha mégis lecsúszik egy-két kanállal több, azt rövid időn belül kibukja. Akkor egyen többször keveset. Napközben már nem mindig hajlandó szopni, mert a bátyust figyelni sokkal izgisebb, a fél óra alatt benyelt három slukkért pedig kár erőlködni. Akkor próbálkozzunk a főzelék- és gyümölcsadagot több részletben odaadni. Nem nyitja ki a száját, megtömni nem fogom, ez egy gyerek, nem liba! Fölturbóztam az esti tejpépet egy kis tápszerrel, az eredmény még borzalmasabb éjszaka, mint előtte. A tápszer a kukában landolt. Próbálkoztam a szoba hőmérsékletével, hidegebb, melegebb, gyerek hálózsákba, simán, páratartalom tök mindegy. Mindegy, hogy napközben mennyit és mikor alszik. Figyeltem, hogy mit eszik, én mit eszem de az is mindegy. Kapott "anyaszagú" alvós pólót, az sem vált be.

Minden valószínűség szerint nincs semmi problémája "csak az élmény miatt" ébred. Nincs mit tenni, le kell szoktatni. Az első "hívásra" bementem, kapott egy kis vizet, a kezem a buksijára tettem, ő ordított, én egy szörnyetegnek éreztem magam, Csipet durmolt (fogalmam sincs, hogy csinálta) a férjemet az agyvérzés kerülgette. Napközben jó apa, ha szükséges, a szoptatáson kívül mindent megcsinál, de az éjszakai műszak nem az ő asztala. Fél óra ordítás után csend lett, elaludt, győztem. A hátralévő időben ezt még négyszer megismételtük, egyre rövidebb ordítással, négy körül megsajnáltam és a reggeli első ébredésnek minősítettem, megetettem. A következő két éjszaka kevesebbszer és maximum tíz percre kellett bemennem, a harmadik éjjel már megint fél órákat ordított.

Az az érzésem támadt, hogy rossz nyomon járok. Gyermekem négyhónapos kora óta nehezen kakil, az emberi koszttal sem javult a dolog, hiába a barack, a szilva, az eredmény egy marék mogyoró. Reggel új stratégiaként főztem egy kis kamillateát és napközben Cárom ezt iszogatta. Az első pár korty után két órával tőle szokatlanul puha és nagy mennyiségű termés a pelusba. Éljen! Fáklyás felvonulás, örömtüzek, még a híradóba is majdnem bemondattam, megvan a probléma, ma végre alszunk. Aha. Na mindegy, Rómát sem egy nap alatt építették fel, kis türelem. Három nap múlva kamillatea ellenére megint egy rakás mogyoró a pelusban, éjszaka ismétkét óránként a szoptatós fotelben vagyok. Marad az eredeti vonal, a gyerek fészeklakó (a mi esetünkben találóbb az öllakó kifejezés), marad a szigor és a buksisimogatás.

Ezt már két hete csinálom és igaz, hogy maximum tíz perc alatt visszaalszik de akár óránként is képes csöngetni. Volt olyan, hogy egy óra alatt 3-5 percenként ugráltam hozzá. Lehet, nem kéne bemennem, de ha ez az egész szeparációs szorongás, akkor inkább összeszorítom a fogam és csinálom tovább, csak tudja, hogy ott vagyok. Viszont nagyon úgy érzem, hogy teljesítőképességem határán vagyok, Cárom most héthónapos ez idő alatt egy kezemen megtudom számolni, hány éjszakát aludt végig (igen képes rá, már megmutatta) és idejét sem tudom mikor aludtam három óránál többet egyhuzamban. Gyakran be kell érnem öt órával tizenhét részletben. Éjjel a csöpphöz ugrálok, nappal Csipet kezdi bojkottálni a délutáni szundit, ha mégis alszik, a kicsi tuti nem, én meg zombiként vegetálok napról napra. Ha hagynának, három napot zsinórban végig tudnék aludni.

Volt valakinek hasonló tapasztalata? Hogy sikerült megoldani? Mikor lesz vége? A megoldás felé vezető úton járok? Egyetlen dologra nem vagyok hajlandó, nem veszem magunkhoz a nagy ágyba. Még Csipettel megpróbáltam az együtt alvást, a gyerek aludt én meg egész éjjel őrködtem "jaj nehogy ráfeküdjek/lelökjem/megrúgjam, nehogy apa ráfeküdjön". Nekem ez nem megy.

Mesianyu
Oszd meg másokkal is!
Mustra