Viki szülése is azok közé tartozik, amelyet bárki szívesen átélne. A magzatvíz egy hipermarketben folyt el, a kismama halál nyugodtan kivárta a sort a pénztárnál, kifizette, amit vett, szólt a férjének, hogy forduljon vissza a reptérről, mert a baba hamarabb jön, majd hazaugrott a motyóért és bementek a kórházba, ahol néhány óra múlva már karjaiban tartotta a kisfiát. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre! 
Egy kifejezetten eseménytelennek mondható terhesség 38. hetében jártam. Magzatom születésének várható időpontjáig még majd’ két teljes hét állt előttünk, így Férjecském épp a reptérre tartott egy taxival, hogy munkaadója üzleti érdekeitől vezérelve hamarosan Svédország felé vegye az irányt. Eközben jómagam, gondolván, hogy két hét múlva szülés, utána a lakást elhagyni több hétig szinte lehetetlen, kihasználtam a remek alkalmat és hátizsákot ragadván a 18-as villamosra szállva eldöcögtem az egyik ismert bevásárlóközpont hipermarketébe bevásárolni. A sorok között félig rakott kosárkámat hurcolászva hirtelen furcsa érzést konstatáltam a pocakom belsejéből: mintha valami megpattant volna.
Ezt szinte rögtön valamiféle csordogálás követte a lábam között. Bizonyára egy kis folyás, gondoltam, ez terhesség alatt teljesen normális dolog, a hormonok miatt van, még jó, hogy van rajtam betét. Aztán amikor az a kis folyás egyáltalán nem akart abbamaradni, akkor már kezdett gyanússá válni a dolog. A kosárka tartalmát, a sort hidegvérrel végigállva – ki tudja, mikor jutok megint kajához – kifizettem, majd irány a mellékhelyiség. Gyanúm ezennel bizonyosságot nyert: a magzatvizem folydogál, a repedés-érzés pedig vélhetően a magzatburok volt az imént… Innentől kezdve az események felgyorsultak.
1. Telefon a szülésznőmnek: ez ugye már az? A válasz: igen, nagyon valószínű. Sietnem nem kell, nyugodtan menjek haza, szöszmötöljek el kicsit otthon, majd szedjem össze a cókmókomat és irányuljak be a kórházba.
Telefon a Férjnek: azonnal forduljon vissz
a azzal a taxival és még véletlenül se jusson eszébe felszállni a repülőre, mert szülünk. Telefon anyámnak: értem jön-e kocsival, vagy üljek taxiba, esetleg maradjak a jól bevált villamosnál? A félig hisztérikus válasz: üljek taxiba, de el ne áruljam, mi van, mert akkor tuti nem visznek el a hátsó ülés kárpitját féltve (így aztán csak akkor szóltam, hogy sietni kéne, amikor már bent ültem és úgyis mindegy volt… Gonosz vagyok?)
A taxi kitett a bejárati ajtónál, ahol édesanyám egyik lábáról a másikra állva, rém aggodalmas tekintettel várakozott. Otthon a fürdés-hajmosás, és óriási betét bugyiban való elhelyezése után megérkezett a férjem is, aki beszállított a kórházba. „Betegfelvétel”, az ügyeletes doki megvizsgált (1 ujjnyi tágulás (röhögnöm kell), majd elhelyeztek egy vajúdóban, ahol négy másik kismama tartózkodott velem egy időben. Akkor már kezdett fájdogálni a dolog, de még a férjem és anyósom társaságában kicsit sétálgattam a kórház előtt, hogy jobban teljen az idő.
Amikor már eléggé fájt, a férjemet elküldtem focimeccset nézni, mondván, hogy majd szólunk, ha idő van, és visszatértem a vajúdóba. Jött a választott szülésznőm, az ő tanácsára kaptam beöntést. Nem tudom, ki élte már át a beöntés örömeit, de hogy beléd eresztenek egy(?) liter langyos vizet egy hosszú csövön, amit bent kell tartanod 5 percig és csak ezt követően engedheted ki a megfelelő mellékhelyiségben, mindezt 3 perces fájásokkal kísérve, az rosszabb, mint maga a szülés. Minden esetre valószínűleg ennek köszönhetően is (a meleg jótékony hatása) gyakrabban jöttek a fájások.
A szülésznőm beültetett egy kád vízbe, hogy attól is jobban megy majd a dolog. Így is lett. Ő sem akart hinni nekem, amikor félórányi kádban fekvés után jeleztem, hogy „mintha ki akarna jönni”. Megnézte, és láss csodát: tényleg útban volt a baba kifelé. Addigra persze már a férjem is odaért, így gyors törölközést követően átvonszoltam magam a szülőszobába. Ekkor még a férjem is elkísért, de a kitolási szakaszra jobbnak láttam kiküldeni szegényt. Jobb volt mindkettőnknek, ha csak én szenvedek.
Ezt követően néhány kitolási kísérletet követően hamarosan megszületett a kisfiam. A szülésznő és a doktornő hathatós közreműködésével mindenféle vágások és repedések nélkül vészeltem át a dolgokat a víz elfolyásától számítva mindössze 8 óra alatt. Amint a hasamra tették a picit, vidáman közöltem a jelenlévőkkel, hogy ha a szülés csak ennyi, akkor akár már most jöhet a következő!
Mindenkinek hasonlóan jó élményt kívánok és remélem, hogy a második gyerekemmel se lesz másként!
Viki
