Nőtt a születések száma tavaly

Az előzetes adatok szerint 2008-ban 99.200 gyermek született Magyarországon, 1,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 130 ezren haltak meg, ez 2,2 százalékos csökkenést jelent 2007-hez képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-t. A természetes fogyás 30.800 fő volt, 4.525-tel kevesebb az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 31 ezer fő volt - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.



A születések száma az év folyamán egyenetlenül alakult: öt hónapban kevesebb, hét hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. Összességében 2008-ban a születésszám 1,6 százalékkal emelkedett, ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva közel 1600-zal több újszülöttet jelent. Június és július hónapokban az újszülöttek száma 4,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, októberben és novemberben kevesebb, decemberben viszont ismét több gyermek jött világra.

A vizsgált időszakban a halálozások száma - három kivételével - valamennyi hónapban alacsonyabb volt, mint az előző évi: összességében közel 3.000-rel (2,2 százalékkal) kevesebben hunytak el. Ezer lakosra 9,9 élve születés és 13,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz mérten. A természetes fogyás mértéke a 2007. évi 3,5 ezrelékről 3,1 ezrelékre mérséklődött. 2008-ban ezer élve születésre 5,6 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi érték.

Jelentős ingadozást mutatott a házasságkötések havonkénti száma is az év folyamán. Májusban és augusztusban jóval többen mondták ki a boldogító igent, mint egy évvel korábban; júniusban és júliusban, valamint szeptemberben viszont számottevően kevesebbet, mint az előző évben. A májusi és augusztusi többlet nem tudta ellensúlyozni az év többi hónapjában jelentkező hiányt, így 2008-ban az összességében 40.100 házasságkötés 742-vel (1,8 százalékkal) kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában, számol be az MTI.
Oszd meg másokkal is!
Mustra