SZÜLŐSÉG

Gyerekkori félelmek: a bohóctól a mozgólépcsőig

2009. február 24., kedd 14:00

Mindenki fél, még az is, aki azt mondja, sosem szokott, ugyanis a félelem olyan alapérzelem, ami az evolúció során kódolódott belénk azért, hogy túlélők legyünk. A mai embernek persze már teljesen másra „kell” ez az érzés, a különböző életkorban megjelenő félelmek ráadásul jönnek is menetrend szerint, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Így kezd el az amúgy barátságos gyerekünk félni 8 hónaposan az idegenektől, aztán ölbaba lesz a szeparációs félelmei miatt, s sorolhatnánk, hogy mennyi pszichológiai dolog megy át majd rajtunk addig, amíg végül be nem adjuk a kulcsot. Persze van, aki sokkal több dologtól fél, mint más, így lesznek mások bátrak a gyávák mellett. A legirreálisabb dolog pedig az, hogy felnőtt korban már kifejezetten szeretünk félni, ezért ugrunk bungee jumpingot, ezért nézünk ijesztő filmeket és ülünk be a szellemvasút kiskocsijába. De mitől fél egy kisgyerek, amikor ő aztán igazán nem akar semmitől sem? Hányféle bugyuta dolog tartja sakkban a gyerekeket, aminek az emléke elkíséri őket majd egész életükben?



Én például a szomszéd nénitől féltem, mert nagyon öreg és csúnya volt. Nyilván szegény nem csinált semmi rosszat, egyszerűen csak nem tudtam feldolgozni, hogy fél lábbal a sírban van, ráadásul sokkal jobban hasonlított a bennem élő boszorkány képére, mint a Mariska nénire. Aztán ott volt az a probléma is, hogy a cirkuszban csak a lehető legtávolabbi helyre lehetett ülni a porondtól, nehogy egy bohóc is a közelembe jöjjön. Soha, egy szemernyit sem nevettem egyetlen egy bohócon sem, egyszerűen ijesztőek nekem még mindig. Minek takarják el a fejüket? És nevetnek egyáltalán, vagy sírnak? Ráadásul mindegyik erőszakos és bármikor odamehet hozzám, amihez jó képet kell vágni. Kicsit később jött elő egy megfoghatatlan dolog, féltem, hogy éjjel jönni fog egy nő, aki bolond, fehér hálóingben, mezítláb és megöl.

A nővérem félősebb volt, pályafutását egy plüssfigurával kezdte, akitől már akkor rettegett, amikor még beszélni sem tudott. Ez nevezetesen egy őzike volt, amit anyám jóhiszeműen elhelyezett az ágyában mindig, tesóm meg gondolom folyamatosan sokkban lehetett tőle (szerencsére nem állt meg a fejlődésben, bár valahol biztosan hagyott benne nyomot). Aztán, amikor már beszédképes volt, jól beárulta a rettegett gidát. Nővérem találékony gyerek volt, a kád sem volt biztos terep. Meggyőződése volt, hogy ha kihúzzák a dugót, akkor ő simán lefolyik a vízzel, ezért minden fürdésnél cirkuszolt, már csak a tisztesség kedvéért is. Unokahúgom mumusa egy süsü álarc volt, s mivel gyerek voltam még én is akkor, bizony néha meglóbáltam előtte, mert annyira hihetetlen volt, hogy egy műanyag szar láttán ilyen változásokon mehet valaki keresztül (ezúton is bocs).

Persze sok esetben külső támogatása, erősítése is van a félelmeknek, előbb emlegetett unokahúgom rossz korban volt sokszor velem. Mindenki ismeri azt a városi legendát, amikor a mozgólépcső bedarált valakit állítólag . Nos, ezt természetesen el kellett mesélnem a hét éves gyereknek, aki majd egy évtizedig dolgozta fel a feszültségét a mozgólépcsővel.

A fiam félelmei még igen csak frissek és némelyik határozottan furcsa is. Egészen piciként sem szerette a villogó, hangot kiadó játékokat, ezt azóta kinőtte, s az interaktív autók nagy szerelmese, néhány rettegett tárgya azonban van, amihez konzekvens. Az egyik ezek közül három báb, konkrétan egy kutya, egy tehén és egy kacsa. A bábozó az állatnak megfelelő hangot tud kicsalni a kéz mozgatásával, egyébként rendkívül röhejes. Nos, nálunk mindhárom állat a mosókonyhában él, kidobni nem lehet, mert a nagyobbik gyerek szereti. Néha, a tesó, vagy unokatesók letesztelik a hihetetlen hatást és behozzák, az eredmény pedig feledhetetlen. A hős férfi így van a beszélő babákkal is. Amikor karácsonykor az unokatesója játszott a sajátjával, András szó nélkül, angolosan távozott a színről. A leghihetetlenebb azonban egy kis műanyag magnó (McDonald’s ajándék kütyü), ami egy dalt tud, mi csak dibidamdam néven emlegetjük. Ha csak kimondjuk, már elbújik a gyerek és sír, szóval, ha lehet, mellőzzük.

A félelem tárgyát persze bármi megtestesítheti, a történeteknek se vége, se hossza. Heti kérdésünkben ti is kiírhatjátok magatokból, hogy miért sírtatok a sípolós mókus miatt, vagy elpanaszolhatjátok, hogy Zsoltika még mindig bőg a falon lévő nyuszis képtől.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.02.24 18:04:55Subbantósdi

    Hedgehog85: gondoltad volna? Anyám sem, mikor hozott Nekem, örömet szerezve (?) egyet...

    Azóta mesélni, hogy riadtamban a járóka másik végére menekültem és rettegve néztem a lufi felé... :o)

    Amúgy nem voltam ijedős, sőt, elég fiús, belevaló leányzó voltam, de ezt nem felejtette el anyám...pl. imádtam a gépek hangját, a porszívó zajára szerettem elaludni. :o)

  • 2009.02.24 18:09:18Hedgehog85

    Subbantósdi:)

    A porszívó hangjától is rosszul vagyok de még az érintésétől is, de valószínűleg egészen más okokból:)

    A lufifóbia meg egy lufifújó versenyből ered. Addig kellett fújni, amíg kipukkad...



    De úgy láttam, hogy ez a sötéttől való félelem/ágy alá berántás ez nagyon sok mindenkinél megvan. Lehet ennek valami globális pszichológiai oka?:) Lehet, hogy hülyén gondolom, de az anya méhében sincs épp túl sok fény, elvileg meg kellene nyugtatnia nem? Bár még nem vagyok anyuka, így kevésbé vagyok tájékozott ilyen témában. Javítsatok nyugodtan:)

  • 2009.02.24 18:20:28nyulacs

    Páternoszteres balesetben halt meg egy felnőtt ismerősünk!

    Én évekig nem lifteztem (5.-en laktunk), mert vki említette, hogy lezuhanhat.



    A szomszéd lányka meg mondta, hogy nem szabad a fület szappanozni, mert bejut az agyamba. Na, mire Anyuék észrevették... Jó sokáig csak vízzel mostam fület.



    Volt egy bohócpószter a szobám falán, szüleim nem értették, miért van rendszeresen befelé fordítva. Mikor kérdezték, az volt a válaszom: mert úgy néz!



    Volt szörnyű görcsölős korszakom is, Anyum már dokihoz akart vinni. Mániákusan kezdtem viselkedni pl. tudnom kellett, mi után mi jön, megérinteni bizonyos dologokat, különben vmi rossz történik, minden napi tevékenységet leírtam, betartottam. A víz kiver, ha rágondolok. Anyu segített ezen túllenni.

    Valószínű a rendrakás mániát is vmi hülye óvónő építette belém. Mint ahogy azóta nem eszem meg a vajat-margarint. Szerintem lenyomták a torkomon.



    Az egyedül közlekedéstől (a városban) is féltem, de azt is szép lassan, növekvő távolságokban Anyu tanította meg.



    A horrorokat szeretem, rossz álmom sose volt miatta. Viszont volt egy olyan film, ami állítólag megtörtént, hogy egy nőt egy szellem erőszakolt meg rendszeresen, és egész életében, bárhová is menekült. Sokáig rettegtem, hogy ez velem is megeshet.



    Van egy kép rólam, amin Anyu letett a fűre, és üvöltök, annyira félek a fűtöl. Mellette egy másik kép, amin egy kutyus szájába nyúlkálok és simogatom. He-he, az állatokkal soha nem volt bajom!



    És a háborúktól, világvégétől, nyomrúságtól is féltem.

    Visszaolvasva szörnyű depis dolgaim voltak.

    Remélem, lehet ezt kezelni valahogy a saját gyermekeinknél.

  • 2009.02.24 18:23:29Levi

    A tesóm attól parázott, hogy a TV-távírányítóval kikapcsolom, vagy átprogramozom... :)



    Hihetetlen, hányszor beparáztattam... :))

    Sajnos kinőtte... ;)

  • 2009.02.24 18:38:00Magenta

    #

    2009.02.24 15:36:32 csutkababa



    Én éjszaka soha nem mertem a lábamat kidugni a takaró alól, mert mi van, ha valami felnyúl az ágy alól, és megfogja??? Még most is bebugyolálom a lábam.

    De benézni sem mertem az ágy alá, van-e ott valami...



    -------------------



    Ezzel én is így vagyok. :(

  • 2009.02.24 18:42:37Levi

    A srácnak a "mit mooooond? vén szipirtyója is kivágta a biztosítékát... órákig lehetett nyugtatgatni, hogy nincs is itt... TV persze kikapcs...



    Excsajom mai napig parázik a kenyérhéjtól... minél lisztesebb, annál parásabb... (Nagyapja nem ette a kenyérhéjat...) :)



    Én pedig ÚÚÚÚÚÚTÁLOM A TYÚKOKAT, meg a kakast!

    Kakas seggbecsípett, a rohadt tyúk meg megütötte a reteknagy csőrével az ujjamat, mikor ki kellett szedni alóla a tojást... a tyúkot mai napig utálom... GONOSZAK!!!

  • 2009.02.24 18:44:16Levi

    Meggymag-para is megvolt, meg a krokodil a WC-n is... 11 évesen nem kellett volna megnézni azt a hülye filmet... :)

  • 2009.02.24 18:44:34anyabanya44

    Okos óvónő nagyanyám 4 éves korom körül azzal riogatott, hogy ha rossz leszek, elvisz a Rézfaszúbagoly. Így hívták na!. Természetesen nem tudtam mi az, elképzeltem egy marha nagy baglyot hatalmas szemekkel. Mikor már tudtam miről van szó, jót szórakoztam, de a gyerekkoromat megkeserítette. Soha nem is riogattam a kölkeket semmi baromsággal.

  • 2009.02.24 18:45:52Briguci77

    Levi: A kakast én is utálom.Engem meg kergetett és meg csípett.Tyúkokkal még nem volt gondom.

  • 2009.02.24 18:47:42nyulacs

    Anyabanya: a Rézfaszúbagoly Apuéknak is megvolt gyerekkorukban. :-))))))

  • 2009.02.24 18:50:47Magenta

    A kenyérhéjtól?

    Miért?

  • 2009.02.24 19:11:51trollkotze

    A bábokat utáltam, illetve minden babát, később is. Azóta is.

  • 2009.02.24 20:07:23Stinkfist

    na ez itt tényleg a hisztikirálynők gyülekezete :P

  • 2009.02.24 20:33:52noisette

    www.ojohaven.com/fun/phobias.html

    Fóbiák tételesen....

    Akinek még nincs, az kereshet magának :D

    Vannak egészen jók is

    "Phobophobia: Fear of phobias"

  • 2009.02.24 20:34:37babble

    Rézfaszúbagoly anyukámé volt, evvel riogatta a szomszédasszony. Rám már rézfüszüként hagyományozodott és aztán átalakult füszü bácsivá.

    A Rémálom az Elm utcában filmek rám nem hatottak, volt olyan része ami alatt megebédeltem. Viszont az X aktáktól és Twin Peakstől rettegtem.

  • 2009.02.24 20:35:06noisette

    "Spectrophobia: Fear of looking in a mirror"

    najó, ez azért nekem is megvan :D

  • 2009.02.24 20:36:47fecske

    Win, az én majdnem 22 hónaposom imádja a dibidamdamot, annyira, hogy teljesen el volt keseredve, amikor kifogyott az elem (mi kevésbé). Állandóan hozta, nyomogatta, végül megszántam, és elvittem az óráshoz a kütyüt, most megint szól. Szóval ha titokban használjátok sokat, ki fog fogyni az elem. Persze ennél egyszerűbb kidobni vagy elajándékozni.



    A témához: én a Kemény Henrik féle Vitéz jánost és az ördögöt nem bírtam, ahogy az ment a tévében, bőgni kezdtem. De ez érthető szerintem, túl durva volt az én finom lelkemnek.

  • 2009.02.24 20:54:41oreille

    Fecske! gyorsabb és a felnőtt idegrendszernek kíméletesebb megoldás egyszerűen kivenni az elemet :-D



    a lányom (17 hónapos) két dologtól fél: hangot kiadó játékok és Anyósom. előbbinél először száj legörbül és kis szipogás (esély a nagy sírás megelőzésére), utóbbinál nincs esély, amint meglátja üvölt :-(



    off: napok óta egyedül veszi fel a sapkáját, olyan büszke vagyok rá, magától tanulta :-)

  • 2009.02.24 20:54:58Mírmúr

    A Varjúdombi meséktől én is féltem,megnyugodtam nem voltam ezzel egyedül.Másik fő parám az volt,hogy a lépcsőházban egy indián lasszóval elkapja a lábamat és leránt.Egyáltalán volt az indiánoknak lasszója?:)

  • 2009.02.24 20:58:30Magenta

    oreille, mit csinált az anyósod, hogy a gyerek így viszonyul hozzá?

  • 2009.02.24 21:02:46oreille

    semmit. születése óta így reagál rá. nagyon kínos. ha nálunk vagyunk, akkor már nem mindig sír, de ha mi megyünk, akkor igen. annyit fejlődött, hogy most már meg lehet nyugtatni és kb. fél órát engedélyez, utána el kell jönni.

    Anyósom nem egy könnyű eset, de a gyereket szereti és együtt is működik (nem hoz édességet pl.)

  • 2009.02.24 21:03:39Magenta

    Szegénynek de rossz lehet. :(

    Mármint a nagyinak.

  • 2009.02.24 21:08:28_kleo_

    Én a lepkéktől félek. Különös tekintettel az éjjeli lepkére, arra a szürke porszínű undormányra. Ha bejön egy a szobába, máris menekülök. De a szines pillangóktól is frászt kapok.



    A 4 évesem a jelmezektől félt idáig, de idén végre hajlandó a farsangra elmenni, remélem így marad. A kicsi 2 éves, ő a kutyáktól, macskáktól és az idegenektől fél.

  • 2009.02.24 21:12:56oreille

    mindenkinek rossz. mert bár nem látjuk túl gyakran egymást, egyenlőre nem sok esélyt látok arra, hogy valaha is olyan nagybetűs nagyi legyen belőle...

  • 2009.02.24 21:33:51FindelMundo

    Én a dédimtől féltem állítólag. Szegénnyel egyetlen közös képem van, azon is ordítok, mint a lánc. Sajnos mire már rájöhettem volna, hogy nem is félelmetes, szegény nagyon beteg volt. Agyi érelmeszesedése volt és nagyon leromlott szellemileg. Eleinte csak összekevert mindenkit, majd a végén már nem ismert fel senkit sem. Még általános suliba jártam mikor meghalt, az volt az első temetés, amin részt vettem, de nem tudtam sírni és szégyeltem is magam emiatt.

  • 2009.02.24 21:37:50claudette

    Én a nagymamámnál lévő busóálarctól féltem rettenetesen, ami a falról bámult, ráadásul a fehér szeme és a vicsorgó, fehér szája szépen világított a sötétben. Egyszerűen rettegtem tőle. Nagyon féltem még attól, hogy elrabolnak egyszer. Én attól féltem éjjel, hogy az ágy alól előmászik egy kígyó, mert félek a kígyóktól. A sötétet sem nagyon szeretem éjjel, és gyerekkoromban az előszobában felállított ruhaszárítóból egy vasorrú boszorkány vigyorgott rám, ha sötétben arra császkáltam. Féltem még a póktól, darázstól, méhektől is. Ezeket igyekszem leküzdeni, mert azért ha egyszer gyerekem lesz, nem kezdhetek hisztizni, ha meglátok egyet, hiszen akkor ő is hisztizni fog. Kitakart lábbal én sem alszom szívesen, sőt régen fejemre húzott takaróval aludtam. Aztán anyu a lelkemre beszélt, hogy szomorú lenne, ha egyszer megfulladnék éjjel a takaró alatt, úgyhogy a kedvéért azóta nem takarom be a fejem :) A paplanhuzat gombjainak nekem is mindig a lábam felé kell nézniük, és egészen egy évvel ezelőttig nem tudtam, miért. Aztán anyu mondta, hogy ez neki rögeszméje, és szépen áthagyományozódott rám úgy, hogy észre sem vettem :)

  • 2009.02.24 21:39:07manka78

    Kiscsutka! Én is úgy alszok, hogy takaró gombos vége a lábamnál, párna gombos része a tarkómnál, de én csak kispárnán alszok.

  • 2009.02.24 21:41:15manka78

    Én nem félelem miatt alszom úgy ahogy /gombok lefelé/. Szerintem megszokás, mikor bevetem az ágyat, akkor is úgy áll a takaró, hogy a gombok az ágy vége felé néznek.

  • 2009.02.24 21:44:43csutkababa

    Volt egy rövid korszakom, a Kampókéz megnézése után, hogy nem mertem a tükörbe 5x elmondani azt, h kampókéz...

    Mer akkó megjelenik a rusnya.

  • 2009.02.24 21:50:39jou

    bohar



    összeszorult a szívem. Nekem semmiképpen nem lett volna vicces, hogy egy menekülő kisgyereken nevessek, kinevessem. Még ha én tudom is, hogy nincs baj. Ez még ma is divat, kinevetni a kisgyerekek félelmeit, elbagatellizálni.



    Na, hát ahogy olvastam a félelmeket, nekem nem is jutott eszembe egy se, gondoltam milyen menő vagyok, aztán eszembe jutott egy , azután felrémlett mégegy, azután sorban a többi....

    -A páternosztertől rettegtem, és mint kiderült még most is, mert valamelyik kórházban még az van, inkább lépcsőztem.

    -A bohócok nekem sem viccesek. Az a merev arc, szinte már gonosz, és a legdurvább a szemnél a kivágás, ahogy ott az eredeti szem.... De az összes ilyen beöltözött bohóc, báb, állat a halálom, most se jöjjenek oda.

    -A medvéktől mindig féltem, sosem mennék a medveparkba kirándulni.

    -ÉS: emlékszem halálosan féltem, mikor a Balcsiban láttam egy valamit a vízben, nem tudtam mi az, de annyira beazonosíthatatlan volt számomra, nagy volt és ki-kibukkant a vízből, azt hittem valami állat, vagy angolna és ott ficereg me tekergőzik én meg bénult voltam az ijedtségtől, csodálkoztam, hogy senki nem veszi észre. Később tudtam meg, hogy a régi hálós cekkerben hűlnek a sörök, az lebeg a vízben...

  • 2009.02.24 21:55:00jou

    De ezek a félelmek, a páternoszter, a medve, bohóc, ezekről konkrétan tudom, hogy filmekből erednek, amiket nagyon kicsiként láttam, és megmaradt bennem a szorongás. Így tévézzenek a gyerekek.

  • 2009.02.24 21:56:50manka78

    Én a tavakban a hínártól is féltem.

  • 2009.02.24 22:03:06Csöre

    Én kicsiként a legyektől féltem (szüleim derültek is, mert bezzeg az állatkertben be akartam mászni az oroszlánhoz), meg az egyik szobai tükörnek az árnyékától. Anyu szegény felhívta a figyelmemet, hogy nézzem meg, milyen jópofa nyuszialakú árnyéka van, én meg féltem tőle a továbbiakban. Később persze jött a félelem a sötéttől, az ágyam alatt bújkáló gonosztól, a recsegő szekrénytől meg a kivilágítatlan lépcsőháztól. 10 éves korom körül már olvashattam, megnézhettem néhány ártatlannak vélt krimit (pl. Agatha Christie), na azoktól hetekig-hónapokig nem tudtam a saját ágyamban aludni, paradox módon kiskamaszként költöztem be átmenetileg a szüleim ágyába-szobájába. Aztán rádöbbentem, hogy ami nem megy, azt kár erőltetni, így inkább nem nézek-olvasok rémtörténeteket. Rosszullétbe hajló félelmem egyébként (máig is) a vértől, illetve szúrástól-vágástól van (vö: vérvétel, műtét...) Akkor is, ha nem az én vérem folyik.



    Fiam sincs híjján a paráknak, ő azzal kezdte, hogy a nagypapájától félt (és minden más nagydarab vagy szőrös férfitől). Mostanában (3,5 éves) a sötét lyukaktól, anyuék egyik festményétől és a NSZ disznótoros plakátjától retteg. Ja, és sírni kezd a moll illetve lá-pentaton hangrendű (tkp. minden "lírai") zeneművektől.

  • 2009.02.24 22:04:29Csöre

    Ja, és természetes vizekben mai napig félek a vízihulláktól (egy Linda-epizódban volt olyan jelenet, hogy nekiment a Dunában egy hullának).

  • 2009.02.24 22:07:01FindelMundo

    Jujj, eszembe jutott még egy! Én egy nagyközségből származom, olyan ahol majdnem mindenki ismer majdnem mindenkit. Mikuláskor alsóban mikulásklubdélutánt rendeztek minden osztálynak külön-külön, ahova sorban ellátogatott a Mikulás, aki amúgy az egyik konyhásnéni volt beöltözve. Ki volt húzva a szeme szemcerkával, és egy műanyag álarcot viselt. Számomra marha félelmetes volt, és ment végig a folyosón kopogott a kampós botjával a kövön. Fúúú...de féltem:D Aztán másnap este otthon ért az igazi sokk, mikor kopogtak az ajtón és anyu mondta nekem meg tesómnak, hogy nyissuk ki(akkor még a hugom meg se volt)...hát mikor ott állt a ManyiMikulás...pff sikítófrászt kaptunk mind a ketten és berohatunk a szobánkban, ahol az ágyam fejtámlája mögött bújkáltunk, hiába hívtak minket anyuék, hogy nem kell félni...mi maradtunk:Dszegény Manyi néni...Később mikor már tudtuk, hogy a Manyi néni a mikulás már nem féltünk annyira, sőt, mikor a menzén mikuláskor csokimikut osztogatott ugyanabban a szerkóban, még oda is köszöntem neki, hogy csókolom Manyi néni...jó bunkó voltam, nem? Elvégre szegény Manyi néni a gyerekekért tette meg minden...



    Mikor nyugdíjba ment, akkor egyik éven a nagynéném vállalta el a mikulás szerepét, és az ovis csokiosztáson a hugom kiscsoportos lehetett...szóval szépen átvette a kis csomagját, közben meg nagynéném megkérdezte, hogy ugy jó gyerek voltál? erre hugom: Keri, te vagy az? Nagynéném többé nem vállalta el a mikulás szerepét...:D

  • 2009.02.24 22:15:06snoopykutya

    En is a kigyoktol felek, de kegyetlenul a mai napig is. Feltem, mint claudette, hogy lakik egy az agyam alatt es ezert sosem engedtem, hogy a kutyusom bemasszon az agy ala. Viszont az agyam vegeben aludt a labamnal es igy mar nem feltem. Az agy alatti dolgot vegul az oldotta meg, hogy galeriat epitett anyu.



    Raadasul pontosan tudom, miert alakult ki ez a felelmem. Altalanos iskola elsoben az allatkertbe mentunk az iskolaval. Mar akkor is felhettem valamennyire (de nem ilyen borzalmasan) mert anyu kerte, hogy engem ne vigyenek be a hullohazba. A tanito neni meg csak bevitt es emlekszem, hogy rosszul voltam, nagyon undoritonak es felelmetesnek talatam, a tanar neni meg mondta, hogy ugye milyen szepek... Azota kepen sem tudom elviselni a latvanyt.

  • 2009.02.24 22:19:10jou

    Érdekes, hogy mennyiünknek hasonlóak a félelmei. Mert ez a betakarózós fóbiám nekem is megvan. A lábam, de leginkább semmim se lóghatott ki. Nyáron is inkább legyen ott a paplan és melegítsen, de legalább a csücske hozzám érjen, vagy rátehessem a lábam. Beteges, tudom.

    A hínároktól is félek, igen. Sőt régen még volt kecskekarom a Balcsiban, attól is undorodva féltem, nehogy rálépjek, mert undorító.

    A busómaszk is, jézusom. Meg a szemek. A forgó, kimeredt szemek.



    Valaki írta, hogy álmában menekülne, de nem tud. Én is sokszor álmodtam már ilyet, azt olvastam valahol, ilyenkor pont azért nem tud az ember menekülni, mert belegabalyodik a lába a paplanba.

  • 2009.02.24 22:30:18csutkababa

    Valahol olvastam, hogy a fóbiáik különböznek, a ffiaknál és a nőknél.



    A nők ALULRÓL jövő /ágy alatti/ vészre vannak programozva, mert a kölykökkel a nőstények anno felgallyaztak a fára.



    A ffiak OLDALRÓL kapnak frászt /ablakon bejön a szörny/ mert ők a fa alatt maradtak anno.



    tetszetős magyarázatnak tűnik.

  • 2009.02.24 23:10:02bogyócska

    Egyik másodunokatesóm a SZÖSZTŐL félt kiskorában. Mi, undok nagyobbak, mindig ijesztgettük, ő meg sikítva rohant, hogy póóóók.



    Nekem kiskoromban volt egy visszatérő álmom, hogy egy mini szörny ül a szekrényünk tetején, és megmarja a család nőtagjait. Én ezért féltem a sötétben.



    Ja meg azért, mert az öcsém rendszeresen alvajárt, és arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy áll valaki az ágy végében és néz... Ő volt az, de persze aludt... A frász jött rám. :D

  • 2009.02.25 00:47:14mókus

    nálunk a fésülés és a hajmosás is para volt, húgom a körömvágástól annyira félt, hogy már azt megelőzően is rákvörösre bömbölte magát és ordította, hogy fáj



    régen féltem a lifttől és a pókoktól is, de ma már nem

  • 2009.02.25 08:02:10Kokszinel

    A sötétben és is féltem, mert mindig azt vártam, hogy valaki rámvetődik, akár szörny, akár betörő... de aztán tízévesen megkaptam a kutyámat, és megmagyaráztam magamnak, hogy a kutya észrevenné, ha idegen lenne a lakásban, és elmúlt a parám.

    Persze, annyira édi volt az a kutya, hogy ha valaki bejött volna, biztos tökre örült volna neki, de ez az apróság engem nem zavart. Megnyugtatott a jelenléte és kész.

  • 2009.02.25 08:03:50Kokszinel

    Ja, és a wc-től is féltem, nekem is az volt a parám, hogy kimászik onnan valami.

    Pedig a szüleim semmi félelmeteset nem engedteg nézni a tv-ben, szóval nem tudom, ez honnan ered.

  • 2009.02.25 08:29:54Nogu

    Én a köldökömtől féltem kicsi korom óta :) Amikor 26 évesen terhes lettem, végig azon paráztam, hogy az enyém mikor dudorodik majd ki...megtörtént. Onnantól csak bő pólót hordtam, nehogy hozzáérjen. A babám köldökcsonkját pedig leginkább az apja ápolta..szerencsére 5 nap alatt leesett.

  • 2009.02.25 08:45:02gyatrakimera

    Én a viharoktól féltem, miután megnéztem a Twistert.

    A húgom a gömb alakú rizslámpától, és a gomboktól retteg. Mai napig nem lehet gombos ruhát felvenni ha Ő is ott van, pedig már 18 éves :)

  • 2009.02.25 10:30:36saffron

    Én 10 évesen láttam a Hair-t, hát, azt az éjszakát nem kívánom senkinek, amit utána átéltem... :-) Nem is értem, de olyan nyomasztó hangulata volt számomra, és emlékszem, folyton az a jelenet járt a fejemben, amikor Berger az asztalon táncol... SZörnyű volt. :-)

    A másik parám, ami a mai napig megvan, az átlátszatlan vízben való úszás, hogy bármi hozzámérhet... Imádok úszni, de az az érzés, hogy az áramlatok vagy elúszó halak (?) csikizik a lábamat a rosszullétet hozzák rám. Hévízen is csak azért mertem kimenni a külső részre úszni, merthogy meleg vízben nem élnek meg az állatok... Aztán ott meg azért sipákoltam, mert a hosszú hínárszerű növények belegabalyodtak a lábamra. Sikkantgattam is rendesen, áááá, nem néztek hülyének. :-)

    Ami pedig abszolút félelem a mai napig az az It című King-adaptáció. Vagy az olyan filmek, amikor játékokba tárgyakba bújik bele a gonosz... Brrr...

  • 2009.02.25 23:54:44Té, mint Tamás

    Nekem csak egy-két dolog jut eszembe, hogy mitől féltem régen, viszont annál több jelenlegi... :)

    Kiskoromban egyrészt tartottam a szekrényből előbújó oroszlánoktól. Aztán mikor nagyobbacska voltam, talán tíz körül, nagy rejtély-rajongó lettem, a 0. típusú találkozásoktól kezdve az x-aktákig mindent néztem, és természetesen ki is alakult az ufóktól való rettegés. Ez tart a mai napig.

    Érdekes módon én egy darabig a takarót pont fordítva raktam magamra, a gombos részének kellett felém néznie, nehogy az egerek és patkányok belemásszanak.

    A "múmiába" burkolózás a takaróval szintén mindennapos volt még nem rég, és csak pár éve vagyok képes ablaknak hátat fordítva aludni.

    Ami borzalmas manapság, az a sötéttől való félelem, de ez csak és kizárólag zárt helyen, és leginkább otthon jön elő, valószínüleg a menekülés lehetőségének hiánya miatt.

    Ha sötétben kell kimennem az előszobán keresztül a wc-be, fürdőbe, hangulattól függően, néha szó szerint rettegek. Elsősorban a szellemektől, ezen belül is az elhunyt háziállataink szellemeitől. Éjszakai fogmosáskor a tükröt folyamatosan szemmel kell tartanom, mert ha elfordulok, akkor lehet, hogy mire visszafordulok, már meglátok valami gonoszságot a tükörben. Ezen mostanában úgy szoktam segíteni, hogy _számítok rá_, hogy meg fog jelenni valami ijesztő, mivel: 1.) ő meg akar ijeszteni engem, tehát 2.) akkor támad, mikor felkészületlen vagyok, tehát 3.) ha folyamatosan készülök rá, nem fog támadni.

    Ha épségben visszatérek az ilyen éjszakai kalandokról a hálóba, az ajtót mindig kulcsra kell zárnom magam mögött. Mert a kulcsrazárt ajtón nem tudnak átjönni a szellemek.

    Egyelőre ennyi jut eszembe, ha van még, majd szólok. :)

    Mellesleg végig libabőröztem, amíg ezt írtam... :D

  • 2009.02.26 08:49:37Kételkedő

    -Gyerekként az erős hangú gépektől (útbontókapalpács és a kompresszora miatt szegény anyámnak néha háztömböt kellett velem kerülnie

    -Este a nyitott és sötét kapualjaktól rettegtem hogy kiugrik valami onnan (Most sem igazán vagyok oda értük, inkább az úttest szélén megyek...

    -Zsigerből utálom a mai napig a kantáros nadrágot, síoverállt (emléxem ovisként gondjaim voltak ha menni kellett..)

    -idegen helyen képtelen voltam aludni - nem tudom mitől félhettem - de inkább az utosó vonattal/busszal de haza kellett vinni a rokonlátogatásból

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta