Kismama 3.0: A terhes nő mindent elfelejt

30. hét



Plusz 14 kiló, a rutinvizsgálatok szerint rendben zajló terhesség, ötven százaléknyi eséllyel hím vagy nőnemű gyakran ficánkoló Félgyerkőc. Normál esetben még tíz hét, az eddigi tapasztalatok szerint inkább tizenegy, és megint alaposan felfordul az életünk. Bár ami engem illet, azt hiszem már mindenképpen itt a vég. Ugyanis képzeljétek, elfelejtettem, hogy jelenésem lett volna a védőnőnél.



Szerintem még soha életemben nem felejtettem el találkát, bulit, randit, barátnőt, időpontot, hát ez most megtörtént. Ülök éjjel az ágyamban, szokás szerint álmatlanul, filózgatok, aztán egyszer csak belémnyilallt, hogy hoppá, tizenkét órával ezelőtt a védőnőnél kellett volna a szokásos havi csevelyt rendezni. Hát ez van, úgy látszik most már minden hétre jut valami felejtős-bosszúság. Kábé másfél hete a piacon hagytam el négy darab gyönyörű paprikát, iszonyú drága volt, de csak ezt eszi meg a gyerek. A vércukor vizsgálat után, amikor szintén a piacon kötöttem ki, beruháztam két kiló paradicsomba. Mire hazaértem, annak is lába kelt. Egy teli szatyrot úgy hoztak utánam a hipermarketben, simán otthagytam a kasszánál. Múlt héten a forgalmi tartott lázban, szerencsére az meglett, de például egy hivatalos papírt, amit annak idején gondosan előkészítettem elintézés céljából, már egy hete hiába keresek. Persze a Valentin nap, amit régebben nagy csinnadrattával, a gyerekek mellett pedig csöndesebben ugyan, de minden évben megünnepeltünk, mondanom sem kell, szintén eszembe sem jutott. Mondjuk ebben közre játszik az is, hogy a férjem már két hete külföldön van, a webkamerás romantikázás pedig ugye nem az igazi. Persze lehet, hogy én vagyok fantáziátlan. Vagy lehet, hogy csak terhes?

A védőnő szerint ugyanis a feledékenység eléggé tipikus kismamáknál, ahogy ő fogalmazott `nevezhetjük akár tünetnek is` és mondjuk lehet, hogy van is benne valami, mert nekem a legutóbbi rémálmom is arról szólt, hogy elfelejtkeztem háromgyerekes mivoltomról. Álmomban ugyanis elhagytam a babát, és csak napokkal később jutott eszembe hogy valahol van egy harmadik gyerekem is. Állítom egyébként, hogy életem legrosszabb álma volt, sikítva sírtam, annyira rossz anyának éreztem magam.

Talán jobban megértitek az egészet, ha elmondom, hogy rendmániás vagyok, mindig a maximumon és tiptop akarok csinálni mindent, amibe belefogok, és most valahogy úgy érzem, teljesen kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Kaotikus lettem, hangulatember, türelmetlen, kapkodó. Úgy érzem jelentősen különbözöm nemterhes önmagamtól.

Pedig a környezetemre tényleg nem lehet semmi panasz, körülöttem mindenki kedves, türelmes, még az idegenek is. Nemrég, amikor még Félgyerkőctelenül, babakocsis Micivel és a Lackóval huzakodtunk a békávén, sokszor csak bosszús és türelmetlen pillantásokat kaptunk. Vadásztam az alacsonypadlós buszokat, hogy ne szoruljunk segítségre, mert néha nagyon kellemetlen szitukat okozott az emberek közönye. Most, hogy már a kabáton át is könnyedén megnyilvánul Félgyerkőc, alig teszem a lábam a villamos lépcsőjére, már pattan is valaki, hogy átadja a helyét. Az utcán mosolyognak az emberek, kedvesen megszólítanak, pláne ha a két gyerekkel felturbózva vonulok. De valahogy ezt sem tudom kezelni, rákvörös leszek, zavarba jövök. Múltkor a postán beálltam a kábé ötvenfős embertömeg mögé a sorba, nem telt bele húsz másodperc, és már az ablaknál álltam. Egyszerűen előretoltak az emberek. A lángososnál két lángos mellé ingyen kaptam a harmadikat, hogy a ´picikének´ is jusson. És így tovább. Harmadik trimeszteres kismama-kiváltságok. Vajon miért múlik el a világ dicsősége, miután kibújt az a gyerek?!

Panzej
Oszd meg másokkal is!
Mustra