Anya lettél? Késni fogsz!

Zanza!

Eleinte azt hittem, hogy ezek azok az igazi vis major véletlenek, de rá kellett jönnöm, hogy ezek a legciklikusabb, legkiszámíthatóbb események, csak én nem vagyok képes felfogni, hogy van bennük törvényszerűség.



Pedig mi másnak lehetne nevezni azt, amikor a Kisnyúl az utolsó pelenkázási időtől, és a pelenka tartalmától teljesen függetlenül pont akkor, AKKOR, és nem máskor fossa magát össze tokától bokáig, amikor a mami (én), már a garázsban áll, (cipő felvéve, utána visszarohan kezet mosni, fő a sterilitás), és az utolsó mozdulattal helyezi be örökösét és egyben utódját a bébihordozóba...



Az első hangra azt hiszem, hogy a cipőm talpa reccsent. Egy szart. Szó szerint. A Lány reccsentett. Ha már a bébihordozóban van, akkor néha kicsit meg is emeli felfele a dolog szele, mint a játéktermekben a mágnespályás koronglökdösős játékot. Enyhe vörös csík jelenik meg a homlokom közepén, de mosolygok, hiszen a Lány is azt teszi. Fogatlankám vigyorog ezerrel. Sóhaj. (tőlem). Sokat segít, hogy tél van, 5 fokot csak alulról érint a hőmérő, ergo a Lányon barátok között is 4 réteg van. Kár találgatni, mind szaros lett. 30 perccel később, és ugyanannyi dekával könnyebben, már el is indulunk. Persze kabátot nem viszek, mert a maradék agyvelőm arra kellett, hogy tegyek be Neki 3 pótsapkát, 2 nadrágot, 2 extra pulóvert, 3 tiszta cumit, tartalék pelenkázó táskát csak azért nem, mert így is úgy nézek ki, mint aki végleg elhagyja, nem pusztán az otthonát, de az országot is. Ha tehetném, még a melleimből is vinnék két tartalékot, ki tudja mi lesz a lakástól 5 km-re. Amúgy semmi nincs. Csak a sok mozgatástól a tejjel megtömött gyerekem végighányja a csinimini szerkóját, hiába történik mindez a hátsó ülésen, lelki szemeim a folyamat minden pixelét szerencsések végigkövetni.

Gondoltam kicselezem a sorsot. Indulás előtt cipő felhúz, lábamra zacskó (hahaha), motor jár, MINDEN bepakolva (ez nettó 1 óra, szégyen vagy sem), pelus kihajtogatva, krém tubusának teteje levéve, stopper indul, gyerek felkap, pelenkacsere veri a Forma1-es gumicsere idejét, Lány a hónom alatt, száguldunk a kocsi fele, lábamról zacskó lerúg, gyerek felemel, bébiülésbe berak. Végtelen önbizalom tölt el, hát mégis szuperanya vagyok, ott rohadjanak meg a vis maior esetek, ahol vannak, győztem. Beülök a kocsiba, ajtó bezár. Én nemtom, fura ez a téli gumi. Be van húzva a kézifék, azt mégis így nyikorog a járólapon... Mocskos gyanúm támad, áttornázom magam a hátsó sorba, és megnyúlt orral szipákolok a bugyor fele. A szagok nem hagynak kétséget. 2:0 a sorsnak. A Lányom töretlenül vigyorog. És már én is. Hiszen a legfontosabb programomat nem tudom lekésni, mert mindig velem van…

O.U.T.

Blogmustra