Jogellenesen akadályozták meg a portugálok az abortuszhajó kikötését

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a portugál kormányt azért, mert a kikötői hatóságok megakadályozták, hogy a Borndiep nevű hajó kikössön az ország partjainál. A holland felségjelű hajó a Women on Waves nevű holland nonprofit szervezet tulajdona, mely feladatának tartja az abortusz biztonságos módjainak népszerűsítését, ezzel együtt a bizonytalan és veszélyes körülmények között elvégzett beavatkozások számának visszaszorítását. Úgy vélik, minden nőnek tisztában kell lennie alapvető jogával, hogy saját maga rendelkezik teste felett, és ennek értelmében megfelelő feltételeket kell teremteni számára akkor is, ha terhessége megszakíttatása mellett dönt. A szervezet aktivistái felvilágosító előadásokat tartanak, tiltakozó kampányokat szerveznek a túl szigorúnak ítélt abortusztörvények ellen, és abortusztablettát biztosítanak a fedélzeten mindazoknak, akiknek saját országuk szabályai szerint egyáltalán nem lenne lehetőségük megszakíttatni terhességüket, vagy hazájukban nem állnak rendelkezésre a biztonságos abortusz eszközei.



A törvények alól természetesen egyetlen állam polgárai sem bújhatnak ki, melyet a holland szervezet oly módon old meg, hogy a világ különböző pontjain hajója fedélzetére veszi azokat, akik élni kívánnak a gyógyszeres terhességmegszakítás lehetőségével, de erre hazájukban valamilyen okból nincs módjuk. Az adott ország törvényeinek érvényessége ugyanis csak a tengeri felségterület határáig terjed, azon túl, a nemzetközi vizeken viszont már olyasminek sincs jogi akadálya, ami a partokhoz kicsit közelebb még törvényellenes lenne.

A Borndiep 2004 augusztusában is e célból közeledett a portugál partok felé, a hatóságok azonban hadihajóval állták útját a kikötni készülő holland hajónak, és arra hivatkozva szólították fel a kapitányt a portugál vizek elhagyására, hogy gyanújuk szerint a hajó személyzete illegális beavatkozásokat és gyógyszereket szándékozik felkínálni a szigorú portugál abortusztörvények alól kibújni akaró nők számára.

Az eset nyomán a szervezet panaszt nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához, melyben azt kérte a strasbourgi bíróktól, hogy minősítsék jogellenesnek a portugálok eljárását, hiszen a hajón tartózkodók nem kívántak illegális abortuszokat végezni, csupán tájékoztatni az érdeklődőket a terhességmegszakítás biztonságos módjairól. Álláspontjuk szerint az incidens pillanatában semmi olyan nem zajlott a hajón, ami akár a portugál, akár a holland, akár a nemzetközi törvényekbe ütközött volna.

A jog malmai Strasbourgban is lassan őrölnek, és közben a portugál abortusztörvények szigora is enyhült valamelyest 2007-ben, így ma már nem csak akkor engedélyezik a terhesség megszakítását, ha az anya élete közvetlen veszélyben van. A határozat meghozatalához több mint négy évre volt szükség, de végre megszületett.

A Women on Waves honlapján is közzétett határozat szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésében elismeri ugyan, hogy a portugál kormány az érintettek egészsége védelmében, a jogrend megóvása és a visszaélések megakadályozása érdekében tette, amit tett, intézkedése azonban aránytalanul és indokolatlanul szigorú és erőszakos volt. Véleményük szerint a portugál hatóságoknak számtalan más lehetőségük nyílt volna arra, hogy kontrollálják a hajón zajló eseményeket. A bíróság igazat adott a holland szervezetnek abban, hogy a portugál kormány megsértette az uniós polgárok szabad mozgáshoz és szólásszabadsághoz való jogát azzal, hogy hadihajót küldött a Borndiep útjába, még akkor is, ha a hajó végül is kiköthetett Portugáliában.
Oszd meg másokkal is!
Mustra