SZÜLŐSÉG

Az asztma az anyaméhben kezdődik?

2009. február 16., hétfő 13:35

Megnövekszik az asztma kialakulásának kockázata a nagy forgalmú utak környékén született gyerekeknél, mert már az anyaméhben olyan szennyeződés éri őket, amely genetikai elváltozásokat okoz - közölték amerikai kutatók hétfőn. New Yorkban élő gyerekek köldökzsinórvérének vizsgálatakor a kutatók megállapították, hogy ACSL3 jelű génjük megváltozott, ami összefügghet bizonyos vegyületek, az úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) születés előtti magasabb koncentrációjával. A PAH-vegyületek a gépkocsik kipufogógázában fordulnak elő, az üzemanyagok tökéletlen égésének melléktermékei. A policiklusos aromás szénhidrogéneket korábbi tanulmányok már összefüggésbe hozták a rákbetegségek és a gyerekkori asztma kialakulásával.



Shuk-mei Ho, a PLoS ONE című online tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány vezető szerzője úgy véli, adataik alátámasztják, hogy a környezetszennyező anyagok kulcsfontosságú fejlődési szakaszokban léphetnek kölcsönhatásba a génekkel. Emiatt az egyén élete során különféle betegségek jelennek meg, a szöveteket programozza át a környezeti hatás úgy, hogy később térnek el a normálistól. Ezt a külső, környezeti hatásra végbemenő genetikai átalakulást epigenetikus változásnak nevezik, amely szerkezeti változást vagy génmutációt nem okoz, de megakadályozza a gén normális működését, például az általa kódolt fehérje kifejeződését, írja az MTI.

A Cincinnati Egyetem kutatói 56 gyerek köldökzsinórjából származó fehérvérsejteket elemeztek. Olyan epigenetikus átalakulásokat kerestek, amelyek összefügghetnek a méhen belül elszenvedett PAH szennyezéssel. A policiklusos aromás szénhidrogének mennyiségét, melynek az anyák terhességük idején ki voltak téve, háton viselt légszennyezésmérővel követték.

A vizsgálatok egyértelmű összefüggést találtak az anyát ért PAH-zennyezés és a tüdőben kifejeződő ACSL3 jelű génben végbement jellegzetes átalakulás között. Utóbbi az ötéves kor alatti gyerekeknél megjelent asztmás tünetekkel is kapcsolatot mutatott.

Ha további tanulmányok is alátámasztják, az ACSL3 gén megfelelő biológiai előjelzője lehet a várhatóan kialakuló asztmának. A kutatásokat az Egyesült Államok környezetegészségügyi tudományokkal foglalkozó nemzeti intézete és környezetvédelmi hatósága támogatta, számol be az MTI.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.02.16 14:11:23Borcsika

    Jó hír, bár nem vagyunk érintettek, remélem nem is fog hasonló kialakulni a csemetében. Minden esetre elég utálatos betegség.

    Azt is meg kellett volna vizsgálni, hogy azok az kismamák vajon miért voltak ilyen közegben, illetve nem ártana kiterjeszteni a kutatást arra vonatkozóan, hogy a terhesség időtartama alatt ez összességében mennyi isőt jelentett. Gondolom, azok a kismamák nem virágos jókedvükben szambáztak a nagyforgalmú utak környékén. Meg szerintem ez nemcsak a génmódosulás miatt alakulhat ki, hanem a hajlam is örökölhető.

  • 2009.02.16 15:00:35Subbantósdi

    Sajnos el tudom hinni ezt a dolgot, ahogy az is igaz, hogy kismama környezetében ártalmas a dohányfüst, no pláne, ha éppen a kismama is dohányzik, a korommal, ólommal és szálló porral teli szennyezett nagyvárosi vagy akár kisvárosi, falusi forgalmas utak levegője tud ilyen hatást kiváltani. :o(

  • 2009.02.16 15:48:59kiralybeka

    Saját szomorú tapasztalat: Korábban egy Bp. melletti településen éltünk, két autópálya és egy autóút háromszögében. Az allergiám olyan brutális volt, hogy gyógyszer és befújós szerek nélkül minden éjszaka fuldokoltam. A teraszra kitett száradó ruhákon a hajtás mentén mindig megjelent egy sárga csík. Ennyire volt koszos a levegő! Elköltöztünk egy vidéki kisvárosba, a város szélén lakunk, utánunk már csak hegyek, rétek vannak. Azóta egy szem gyógyszert sem kellett bevennem, de még csak nem is tüsszentettem. :) Sajnos, a kislányom a szennyezett levegőben kezdte meg az életét, remélem, hogy nem okozott Neki maradandó problémát.

  • 2009.02.16 16:27:01manka78

    Most elkezdtem gondolkodni és rájöttem, hogy az általam ismert asztmás gyerekek anyukája egytől egyig dohányzott a terhesség alatt. Ez is elkeserítő, hogy még van ilyen.:(

  • 2009.02.16 17:59:56dodóó

    Én egy szálat sem szívtam el a terhességem alatt és azóta sem.

    A kislány 4.hete köhög főleg éjjel de hányásig.

    Ma vittem a dokihoz beutalt minket a P????

    Oda.



    Meg írt neki Spiropent meg AERIUS oldatot.



    Míra testvére asztmás volt és nála bevált a sóterápia.6 hónap alatt 70%-os javulás volt.

  • 2009.02.16 18:09:42manka78

    Dodóó! Ha az enyémek köhögnek, akkor nálunk is megy a Spiropent+Aerius. A sóbarlang tényleg jó.

  • 2009.02.16 18:19:52dodóó

    manka de jó!



    Akkor ezek szerint ezek jók?

    Mert ilyent még nem kapott.

    Éjjel 3 körül elkezd köhögni és hiába fektetem magunk mellé bújok hozzá,vagy csak ülök mellette nem tudok vele semmit csinálni köhög.

    Aztán fullad úgy hogy izzad és inni kér.

    Aztán hányni fog én tudom.



    6-óra felé elcsendesedik és talán én is vissza alszom.

  • 2009.02.16 18:30:07manka78

    Dodóó! mintha a nagy lányomról írnál. Pont így volt vele is, de már kinőtte. Talán 4 éves korában csinálta utoljára. Mondjuk ő nem izzadt, de itatni kellett. Azóta ha beteg sem viseli meg. Ha lázas, akkor sem akar feküdni, de akkor muszáj neki, mert az apja ráparancsol.

  • 2009.04.01 21:46:27Antonia40

    Ne tömjétek a gyerekeiteket szteroidokkal (tönkreteszi a májat), én is asztmás voltam, nagyon súlyos, minden este fújnom kellett, és sokszor naponta többször is, de találtam egy csodaszert: aranykolloid-nak hívják. 2 hónap ivás után elszállt az asztmám, eldobhattam a hörgőtágítómat. Szóval a megoldás: www.flavin.hu

    Gyerekek is ihatják folyamatosan, nincs mellékhatása, csak előnyei, pl. az idegrendszert, izmok állapotát javítja, magas vérnyomást csökkenti.

  • 2009.04.01 21:51:13Antonia40

    Ja, és természetes ásványi anyag kiegészítő is a tisztított vízben oldott arany (aranykolloid)

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta